Mûfordító pályázat 2015.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Aktuális
Felvételi
Mûfordítás
Érettségi
Berlin 2010.
OKTV
Diákcsere
Újságok, cikkek
Nyelvvizsgák
Comenius
TÁMOP
         

 

  2015.    
 

Bernhard Hagemann: Emilia im Baum (Auszug aus dem Roman)

   
 
 
 
5-6. oldal >>
 
 
7-8. oldal >>
 
 
9-10. oldal >> (A 9. oldal alján jelöltük a fordítandó rész végét.)
 
 

 
Aki kíváncsi, tovább is olvashatja a részletet, az elsõ fejezet végéig:
11-12. oldal >>
13-14. oldal >>
 
 
 
 
Vissza a tetejére
 

  2015.    
 

Bernhard Hagemann: Emilia a fán (Részlet a regénybõl)

   
 


Fordította: Melis Kinga 12. A (2015. április)

Hallja a teherhajó ködkürtjét és a Schmilinsky utca zsivaját. Hallja a dudákat, a kiabálást, biciklicsengõt, mialatt szeme elõtt elterül az üres folyosó a nagyszülei házában, a Schmilinsky utcától nyolcszáz kilométerre. Itt nincsenek bútorok, képek, sem szõnyegek.

Stoerte fölteszi a fülhallgatóját, mert nem akarja hallani sem a hangyákat, sem a csigákat, de még a kígyókat sem. Inkább a hamburgi kikötõk és utcák zaját, amelyeket az MP3-lejátszóján õriz. Még otthon vette fel õket, Hamburgban. Mielõtt el kellett költöznie. Az anyja azt mondja, hogy ostobaság az egész, az ember nem is hallja a hangyákat vagy a bogarakat, még a kígyókat és a csigákat sem. És, hogy le kellene vennie azt a buta fejhallgatót. Az anyjának persze fogalma sincs semmirõl, és Stoerte azt mondta, õ márpedig hallja, hogy ugatnak a hangyák. És ez zavarja. Ha utánozza a hangot, amit a hangyák hallatnak, mindig azt mondja „Illz – Illz - Illz”.
Na persze az anyja szerint ez nem is olyan, mint a kutyaugatás, de ezzel csak azt bizonyítja, mennyire nem tud semmit.

Stoerte mindig mindent megfigyel. Ezt mindig mondja is az anyjának:
- Én észreveszek mindent!
Ámbár minél több zaj jön a fülhallgatóból, annál kevesebbet figyel meg mindabból, amit egyébként szokott.
A neve – Stoerte – régi, viking név, az apja adta neki, mert õ tengerész. Persze tulajdonképpen orvos, és vidéki praxist akar nyitni a nagyszülõk házában. És a Stoerte nevet Stoerte adta magának. Amióta Bajorországban kellett élnie, hajlamos volt kissé átírni az életét.
A szülei Linusnak hívják, õ azonban sokkal északibbnak érzi a Stoertét. Szögletesnek és élesnek, mint amilyen az északi vidék, mint amilyen maga Hamburg. Nem olyan, mint Bajorország, a bájosan visszahangzó dombjaival, ahol hangyák ordítanak a dús fûben, és a borjak a bajor himnuszt bogik.
És a Stoerte sokkal vikingesebb is a vezetéknevével együtt, olyan kalózos. Becker a családneve. És a keresztnevét „oe”-vel írja, ami északiasan néz ki. Azért persze „ö”-vel mondják:
- Störte.
Störte Becker! Majdnem olyan, mint Németország leghíresebb kalóza!
De azért lehetne a Stoerte egy idegen szó is, a honvágyra. Hiszen annyi minden zavarja õt itt, Bajorországban! A bõrnadrágok, a sör, a konyha, a fehér felhõk, de a szürkék is, a hegyek, a fehér kolbász ugyanúgy, mint a sült, a Colamixre használt „Spezi” név, és a többi...

Elõször a költözés ellen küzdöttek, õ és a lelke. Közösen kaptak bõrviszketést, aztán allergiás asztmát minden pollenre, ami a Dunától délre csak fellelhetõ volt, majd hasmenést és hajhullást. De ezeket a jeleket senki nem vette észre, tulajdonképpen õmaga sem. Azóta már megnyugodott a lelke is, õ is.

Persze azért még mindig honvágya van. De gyorsan észrevette, hogyha mint egy bolond, a fülhallgatójával és így a hamburgi lármával a fülében a hatalmas ház folyosóin rohangál, az segít. Lába alatt a kemény padlóval és dudákkal a fülében: ez a nagyváros. Már csak egy közlekedési lámpa hiányzik, ami irányítja a forgalmat, amikor valaki az elõszobába megy, vagy a vécébõl jön, esetleg a fürdõbõl, vagy egy másik szobából. Egy közlekedési lámpa a házban – ezt kívánta karácsonyra.

Végigrohan a folyosón. Sötét, fiúnak majdhogynem hosszú haja lobog, mint egy kalóznak az Északi-tengeren. A gyors léptek miatt lecsúszik a fejérõl a zajokkal teli fülhallgató; túl nagy neki. Bal karján viselt karóráját használja stoppernak. Nincs ugyan szüksége arra, hogy tudja, minden alkalommal egyre gyorsabb, és arra sem, hogy megállapítsa, mennyivel több idõ kell neki most, mint a négyszobás, hamburgi lakásban.
Stoerte keresztülrohan a házon, és rácsap a négy falra a tizennégy szoba mindegyikében, a földszinten és az emeleten egyaránt. Csak aztán térhet vissza a bejárati ajtóhoz. A szabályokat saját maga találta ki.
Megállította a stoppert. Két perc, húsz másodperc. Azt, hogy ez pontosan mire jó, maga sem tudja.

- Linus! - figyelmezteti õt az anyja. Ott áll a ház elõtti kavicsos téren, és mobiljával a fülén próbálja a költöztetõ céget felhívni, ezredszerre. Késik a bútorszállító kocsi, már vagy fél órája meg kellett volna érkeznie.
- Linus!
Stoerte nem hallja az anyját, csak a száját látja. Így a neve csak ennyi: „I- u”. Kit hívnak már így: „I-u”?
Fülhallgató nélkül tisztán hallja aztán, amit az anyja mond:
- Tiszta a kezed? Nehogy összekend a falat!
- Bajorországban Stoertének hívnak! - válaszolja õ, és már újra a fején is van a fülhallgató. Felfoghatatlan, mennyi mindenért le kell vennie az embernek!
- Ve – le – a – a – va-t!
Stoerte megteszi azt a szívességet az anyjának, hogy „leveszi azt a vackot”.
- Rendbe tetted már a szobád?
- De hiszen üres!
- Kiraktad már a bõröndöd?
- Mama! - sóhajtja Stoerte – Hova tegyem azt a pár dolgot a bõröndbõl? Nincs is...
Az anyja egy hárító mozdulata, és vége is a beszélgetésnek.
- Igen? Buchner költöztetõvel beszélek? Igen, itt Susanne Becker. Mondja, kérem...
Stoerte anyja elindul a virágágyások felé.

   
 
   
 
pdf
Vissza a tetejére
   

 

Vissza a lap tetejére
Vissza az aktuális hírekhez
 
Vissza a munkaközösségek oldalára
Vissza a gimnázium kezdõ oldalára


   

Német munkaközösség