Berzsenyi Dániel Gimnázium


Tablók
Tablók & osztályok részletes listája
Ezen az oldalon csak az 1955 után végzett osztályok névsora illetve tablója,
és esetleges osztályhonlapja szerepel.

1952-1956

4.A, Osztályfőnök: Győrvári Istvánné

Andrásofszky Zsuzsanna, Ág Katalin, Balog Éva, Balogh Terézia, Barczi Lujza, Bodnár Ferenc, Boross Mária, Cherny Helga, Dévényi Ákos, Domján Mária, Fábos Judith, Felkai Katalin, Gerai Róbert, Goldschmidt Béla, Karácsondi Miklós, Molnár Mária, Miskovics Erika, Nagy Ilona, Papp Mária, Román György, Róka Ágnes, Schäffer Júlia, Sipos Károly, Steiner Vera, Szika Ágnes, Sziráky Miklós, Tomsits Gabriella, Tóth Ferenc, Tóth János, Tóth Mária, Varga Klára, Várhalmi Éva, Vigh Etelka, Vogl Irén, Wolf Éva

4.B, Osztályfőnök: Deák Ferenc

Ács Csaba, Balla Katalin, Balázs György, Balázsi Sándor, Bérczi Gábor, Bergmann Anna, Detre Tamás, Dobos György, Fisch Andor, Gáspár Emőke, Gáti Iván, Horváth István, Ivánics Györgyi, Jinda István, Káplány József, Kempf Ernő, Koncz Zoltán, Lengyel Mária, Merkly László, Nagy Julianna, Nagyiványi Antal, Németh Mária, Pálfy Gabriella, Szabó Jenő, Szöllősi Gábor, Tényi V. Tibor, Tronka Zsuzsanna, Varga Attila, Vásárhelyi Lajos, Vass Edina, Vörösmarty Kálmán, Zányi Sándor

1953-1957

4.A, Osztályfőnök:

Atkári Hedvig, Balassa Zsuzsanna, Baráti Endre, Bézsenyi Tibor, Bognár András, Bock Péter, Bőcs Attila, Csirke Katalin, Csizér Éva, Csordás Péter, Damm István, Dezsényi István, Dobos György, Dorogi László, Dömök Ibolya, Fáhn Péter, Fogarasi Pál, Garas Elvira, Gosztonyi Imre, Hajós Franciska, Hegyi Ervin, Hikkel Ágoston, Horvay Attila, Holländer Éva, Horváth Lajos, Inkei Julianna, Jenei Erika, Kaló Béla, Katonka Ödön, Kemecsei Ilona, Kolosi György, Konkoly Gabriella, Körmendi Ferenc, Kupai Sándor, Kuróczi László, Kutny Mária, Lányi Erzsébet, Lányi Péter, Ligeti Ferenc, Magyar István, Marczik Edit, Marosi Ildikó, Märcz Aranka, Máthé Lajos, Mihály József, Mitó László, Mittermayer Ödön, Molnár Fábián, Molnár Gyula, Nagy Ottó, Német Margit, Oó Lajos, Popp Katalin, Papp Endre, Pongrácz Judit, RÁkos Károly, Reményi Ervin, Somlai György, Stanga Miklós, Steiner Miklós, Stumpf Imre, Szabó Ilona, Szántó Margit, Szántó Mária, Szekeres Anikó, Szenicei Edit, Stár Péter, Szelepcsényi Béla, Szíjjártó László, Tallos Zsuzsanna, Tarkó Elemér, Tich Tamás, Tomcsányi György, Tóth István, Tóth Erzsébet, Tóth Éva, Tumpek János, Varga Miklós, Varsa László, Vastag Ferenc, Vámos Ildikó, Váróczi István, Victor Zoltán

4.B, Osztályfőnök:

Ismeretlen

4.C, Osztályfőnök:

Ismeretlen

1954-1958

4.a, Osztályfőnök: dr. Sólyom Mihályné

Basch Erzsébet, Bereznai Éva, Bezur Mária, Danczinger Mária, Dornbach Ilona, Freiszmuth Mária, Hajduska Aranka, Harmath Éva, Jankovics Ágnes, Kálmán Júlia, Kún Eva, Lengyel Gabriella, Mihályi Julianna, Piegel Mária, Praszkó Viktória, Reiner Klára, Rideg Ilona, Rigó Margit, Sánta Anna, Sárvári Zsuzsanna, Tárnoki Ágnes, Vékony Éva, Weisz Ágnes, Winkler Zsuzsanna

4.b, Osztályfőnök: Réti Ilona

Baumkirchner Magdolna, Binder Gyöngyvér, Botka Mária, Gonda Magdolna, Kerekes Palmira, Kóman Márta, Kovács Ágnes, Láng Ilona, Major Edit, Mokry Kornélia, Nagy Anna, Nagy Margit, Oó Erzsébet, Pál Mágdolna, Sebesi Ilona, Sümecz Erzsébet, Tasnádi Ilona, Tasnádi Mária, Takács Klára, Turbék Mária, Tyroler Krisztina, Urbanek Margit, Vantuch Gabriella

1955-1959

4.a, Osztályfőnök: Almásy Béla

Barna Judit, Csorba Éva, Hajnal Katalin, Hortobágyi Judit, Horváth Györgyi, Kerepesi Katalin, Molnár Edit, Orcifalvi Éva, Pető Mária, Potsubay Melinda, Rubint Judit, Salgó Judit, Solti Erzsébet, Stern Viktória, Szalai Gabriella, Takács Anna, Flór Anna, Kerek Klára

4.b, Osztályfőnök: Tábor Istvánné

Betúr Györgyi, Bodrogi Erzsébet, Brill Anna, Dornbach Anna, Fazekas Éva, Fazekas Rita, Goór Margit, Gulyás Edit, Haraszti Katalin, Korényi Réka, Kovács Katalin, Kőhidi Ildikó, Megyeri Veronika, Nyári Vilma, Porkoláb Magdolna, Roszipalek Katalin, Senantka Ágh Erika, Sipos Kornélia, Vass Mária, Válint Judit, Vépi Éva, Závoczky Ildikó

4.c, Osztályfőnök: dr. Korondi Oszvaldné

Balás Gabriella, Bata Ildikó, Ékes Erzsébet, Fazekas Emilia, Habony Veronika, Heinrich Vilma, Herczeg Rózsa Hídvégi Margit, Kiss Anna, Kozák Erzsébet Kővágó Anikó, Laki Ilona, Malasics Zsuzsanna, Nedelka Zsuzsanna, Nellovánkovits Margit, Pap Klára, Pentelei Anna, Pollák Klára, Reisz Edit, Schmidt Líra, Szabó Zsuzsanna, Torda Magdolna, Tóth Györgyi, Weninger Erzsébet

1956-1960

4.a, Osztályfőnök: Győrvári Istvánné

Aranyi Livia, Ács Magdolna, Bodrovszky Judit, Bodrogi Rózsa, Dunai Mária, Garam Judit, Göndör Veronika, Jankó Ágnes, Kaporvári Mária, Keresztesi Irén, Knoll Éva, Kovács Gizella, Krizsik Mária, Lendvay Mária, Matuszka Judit, Prajda Noémi, Rudas Ágota, Schäfer Anna, Schneider Aranka, Szabó Erzsébet, Veress Zita, Verovszki Márta, Zsemlye Rozália, Heinrich Vilma

4.b, Osztályfőnök: Dr.Balogh Endre

Ács Róza, Blaumann Veronika, Galambosi Zsuzsanna, Goszleth Délia, Gróh Edina, Havrán Ágnes, Hegedüs Éva, Hegedüs Julianna, Hvolka Edit, Katona Anna, Lévai Margit, Matura Erzsébet, Meliskó Mária, Nagy Edit, Oó Mária, Örsi Hella, Sándor Erzsébet, Szalay Judit, Szentes Izabella, Tóth Gizella, Varga Anna, Vincze Edit

4.c, Osztályfőnök: dr. Lengyel Jenőné

Arany Magdolna, Bognár Klára, Bogschütz Erzsébet, Dörr Mária, Feszl Gabriella, Flórián Mariann, Gordon Katalin, Jóni Anna, Károly Anikó, Kárpáti Katalin, Kollár Irén, Komár Gabriella, Kovács Angyal, Kovács Katalin, Kulcsár Lídia, Magda Emilia, Nagy Éva, Papp Emese, Pirner Erzsébet, Pritz Éva, Sáreczky Éva, Somogyi Mária, Szabó Éva, Stahl Ágnes, Tölgyesi Mária, Weninger Rózsa

4.d, Osztályfőnök: dr. Mohácsy Lászlóné

Andó Mária, Bárdossy Mária, Bodnár Hajnalka, Galambos Hedvig, György Erzsébet, Hingi Zsuzsánna, Kahotek Róza, Katona Gizella, Kovács Katalin, Kulcsár Anna, Légrádi Katalin, Lipták Mária, Lovass Zsuzsánna, Mandl Ágota, Mészáros Éva, Nagy Edit, Papp Erzsébet, Pásti Mária, Réti Anna, Szabó Erika, Szaplonczay Irén, Széchy Judit, Szigety Éva, Takács Marianna, Tipary Ágnes, Varga Ildikó

1957-1961

4.a, Osztályfőnök: Véghelyi József

Csaplár Judit, Dudás Éva, Gaál Ibolya, Görgey Margit, Hegedüs Márta, Hegyi Adrien, Hlavács Zsuzsanna, Kányai Margit, Lenhardt Mária, Lukács Edit, Molnár Anikó, Nagy Anna, Rátkay Ildikó, Szalma Mária, Sződy Erzsébet, Szukfil Erzsébet, Tímár Márta, Tóth Erzsébet, Török Györgyi, Varga Magdolna, Vermes Ilona, Végbeli Anna, Worschitz Veronika

4.b, Osztályfőnök: dr. Korondi Oszvaldné

Ábel Erzsébet, Balics Gizella, Csanaki Ilona, Dobozy Judit, Fehér Judit, Fodor Edit, Gálos Piroska, Hajdu Mária, Kéthli Katalin, Kovács Anikó, Kraml Éva, Lénárd Margit, Luka Zsuzsanna, Mócsy Judit, Müller Katalin, Pataky Sára, Plészer Katalin, Rabatin Márta, Rudda Katalin, Schneider Ildikó, Surányi Márta, Tornyi Klára, Varga Erzsébet, Varga Katalin, Végvári Margit

4.c, Osztályfőnök: dr. Haán György

Abelovszky Márta, Barát Éva, Bánk Erzsébet, Buzna Katalin, Ferjáncz Róza, Forgó Irén, Frankovics Éva, György Éva, Hanuszka Mária, Hidvégi Katalin, Kubesch Márta, Laky Ágnes, Miklós Erzsébet, Molnár Klára, Murárnyi Katalin, Nagy Emese, Nánási Margit, Rózsa Judit, Somfai Zsuzsanna, Szabó Anna

4.d, Osztályfőnök: Kapolnyi Károlyné

Árvay Éva, Bartalus Ilona, Benczur Ágnes, Berda Zsuzsanna, Berger Judit, Csonka Marietta, Dobos Erzsébet, Fodor Gabriella, Gál Mária, Haness Julia, Ivánka Anna, Korodi Ilona, Kurtán Éva, Lepsényi Olga, Miknyel Gizella, Nagy Katalin, Nagy Katalin, Papp Zsuzsanna, Perger Ida, Rónai Ildikó, Soós Katalin, Svéd Mária, Tomola Katalin, Tóth Anna, Varga Márta

1958-1962

4.a, Osztályfőnök: Erdődy Katalin, dr. Balogh Endre

Aczél Zsuzsanna, Andorfy Enikő, Ábrám Margit, Babay Etelka, Bérczes Anikó, Duray Eszter, Egervári Judit, Gál Erzsébet, Görgényi Sarolta, Hegedüs Eszter, Jenvay Livia, Kecskeméti Klára, Kerkay Györgyi, Kerti Viola, Kopcsányi Zsuzsanna, Kozma Terézia, Kriston Ilona, Mácsik Julianna, Mérő Ildikó, Molnár Viktória, Nagy Angyalka, Nébel Katalin, Németh Erzsébet, Némethy Ildikó Papp Magdolna, Pásthy Julianna, Prépost Ilona, Pulai Irén, Somogyi Judit, Svéd Éva, Szabó Erzsébet, Szabó Mária, Varga Anna, Vágvölgyi Györgyi, Zalabányi Zsuzsanna, Zsikla Magdolna

4.b, Osztályfőnök: dr. Sólyom Mihályné

Ágoston Éva, Borbás Katalin, Borik Ilona, Czitkovits Ilona, Erdélyi Ágnes, Ferkó Judit, Frey Ágnes, Gróh Erika, Hárs Judit Horváth Erzsébet, Hüttler Mária, Kollarik Erika, Kordás Julia, Kucharovicz Éva, Lovasi Judit, Molnár Éva, Morvai Hildegárd, Nacsa Anikó, Oláh Anikó, Pataki Ibolya, Pál Éva, Podner Ilona, Salánki Hedvig, Szabados Erzsébet, Szabó Mária, Szpodnyi Mária, Timári Mária, Tóth Katalin, Varju Éva, Vincellér Erzsébet, Zágonyi Margit

4.c, Osztályfőnök: Bánhegyi László

Baranyai Mária, Bogdán Éva, Bogdán Zsuzsanna, Borbély Mária, Csanaki Anna, Cseszák Zsuzsanna, Csiki Ágnes, Dullien Adrienne, Faragó Judit, Gyuris Anna, Karap Katalin, Kecskés Klára, Kiss Mária, Lázai Éva, Lukovics Erzsébet, Máté Irén, Mészáros Ágnes, Molnár Ilona, Nagy Mária, Noszkai Erzsébet, Ottó Mária, Papp Erzsébet, Papp Julianna, Pauer Gizella, Radnai Erzsébet, Sághy Mária Schilling Éva, Siklósi Rozália, Somlósi Éva, Szabó Ibolya, Tihanyi Éva, Tót Veronika, Türk Anna, Veres Mária, Verovszki Jolán, Virág Ildikó, Virtus Alice, Vitencz Terézia, Záhonyi Ildikó, B. Tóth Ilona, Tölgyesi Mária

1959-1963

4.a, Osztályfőnök: Oláh Gyuláné

Ábrahám Klára, Bakó Dorottya, Balázs Ágnes, Barkó Éva, Bácskai Katalin, Czakó Sarolta, Csomós Ilona, Farkas Ágnes, Gaál Éva, Gállos Mária, Gortvai Annamária, Hegedűs Katalin, Jutasi Anna, Kangyerka Ilona, Karádi Katalin, Kerényi Annamária, Kindler Mária, Kiss Katalin, Komáromi Katalin, Kovács Ilona, Kozák Gizella, Lajos Julia, Lissek Veronika, Magyar Gabriella, Mohai Margit, Mozgay Katalin, Nemes Katalin, Németh Mária, Prajda Ildikó, Radi Veronika, Saáry Gabriella, Sípos Katalin, Somló Andrea, Somogyi Szilvia, Szauder Ágnes, Tóásó Zsuzsanna, Vámos Katalin, Vesztergom Emma

4.b, Osztályfőnök: Machlisz Ada

Bak Éva, Béres Éva, Bödök Irén, Bősinger Ilona, Budai Anikó, Czitkovics Éva, Csurgai Terézia, Fehér Zsuzsanna, Ferjáncz Ágnes, Győrfi Terézia, Győri Erzsébet, Hoffmann Juliánna, Horváth Irén, Janovszky Gabriella, Kazi Zsuzsanna, Káli Edit, Koszora Mária, Kőszegi Éva, Lomjapataky Ágnes, Mátrai Márta, Mátyás Sarolta, Papp Anna, Rácz Maria, Senkálszky Mária, Sipos Gabriella, Siska Anikó, Szappan Éva, Szántó Terézia, Szinneweld Aranka, Sztancsik Etelka, Takács Margit, Turnai Magdolna, Tuschák Anna, Vass Magdolna, Várkonyi Terézia

4.c, Osztályfőnök: dr. Ács Mária

Aczél Éva, Annus Terézia, Bachnák Erzsébet, Bartus Mária, Bogdán Annamária, Deutsch Mária, Dobos Zsuzsanna, Farkas Livia, Fürti Anna, Gombaszögi Mária, Hegyesi Magdolna, Horváth Eleonóra, Jóni Katalin, Kroboth Márta, Kruzslák Éva, Laky Zsuzsanna, Lepsényi Edit, Liberda Klára, Liebl Julianna, Mike Mária, Mohácsi Gyöngyvér, Nagy Margit, Pap Mária, Sasváry Ágnes, Solti Marianna, Somkuti Annamária, Szajkó Éva, Szirmai Viktória, Sziva Katalin, Takács Mária, Tóth Erika, Varga Judit, Vereska Katalin, Visnyik Katalin, Zsigmond Zsuzsanna

1960-1964

4.a, Osztályfőnök: dr. Tegyey Imréné

Aczél Anna, Bakos Anna, Balás Karolina, Balázs Katalin, Bartal Gizella, Forgács Róza, Gergely Ágnes, Géczi Gabriella, Gogolyák Ágnes, Havasi Edit, Jancsik Veronika, Kázmér Ágnes, Kendi Julianna, Koncz Zsuzsanna, Kupai Zsuzsanna, Lányi Ágnes, László Julianna, Magyar Mária, Mohl Terézia, Nagy Ágnes, Nagy Klára, Pártos Mária, Schiffer Anna, Szalay Annamária, Tholt Klára, Torma Ibolya, Valykó Magdolna, Vámosi Ilona

4.b, Osztályfőnök: Almásy Béla

Bodnár Gabriélla, Chilkó Éva, Dancs Mária, Farkas Éva, Fodor Zsuzsanna, Harangozó Márta, Irházi Csilla, Juhász Margit, Kaposi Mária, Kergyó Erzsébet, Komáromi Rozália, Kovácsik Mária, Lehel Éva, Lossonczy Margit, Lováti Mária, Marosváry Annarária, Marschik Márta, Mohácsy Enikő, Opré Mária, Rach Márta, Sághy Zsuzsanna, Schneider Anna, Szabó Klára, Szabó Margit, Szőllősí Róza, Tokay Klára, Tompa Zsuzsanna, Tóth Mária, Vas Edit, Zubek Mária

4.c, Osztályfőnök: Győrvári Istvánné

Back Zsuzsanna, Benedek Erzsébet, Borsos Ilona, Cseh Mária, Czinkóczki Erzsébet, Domnanovits Anna, Gold Marián, Gólya Katalin, Gutenkunst Ilona, Horváth Erzsébet, Jellinek Mária, Katona Georgina, Káspi Anikó, Kis Mária, Kiss Takács Erika, Kozma Katalin, Madarász Judit, Mányi Jolán, Mattern Hermina, Mészáros Mária, Müller Mária, Németh Mária, Papp Katalin, Porges Ágota, Rasztoka Katalin, Sarvajcz Márta, Sutocki Márta, Szabó Márta, Timár Erzsébet, Torda Zsuzsanna, Tóth Eszter, Tőke Zsuzsanna, Trkala Mária, Vorbesz Éva, Vörös Anna

4.d, Osztályfőnök: dr. Mohácsy Lászlóné

Beke Irén, Berényi Éva, Égető Margit, Éliás Éva, Farkas Magdolna, Fülöp Edit, Garsy Erzsébet, Görög Judit, Horváth Anna, Illyés Anna, Lugosi Magdolna, Marosi Judit, Mohácsi Klára, Nagy Gizella, Nagy Mária, Pettermann Katalin, Rejtő Lidia, Rendi Éva, Sárkány Éva, Sebestyén Zsuzsanna, Szalontai Éva, Takács Livia, Vágó Márta, Vámos Erzsébet, Végh Márta, Vincze Mária, Zoltán Anna

1961-1965

4.a, Osztályfőnök: Harmatha Andrásné

Bartha Gizella, Bocskai Zsuzsanna, Csángó Lidia, Drnay Anna, Karlecz Judit, Kazi Klára, Kis Judit, Kovács Éva, Kozma Zsuzsanna, László Ágnes, Lengyel Zsuzsanna, Liptai Ilona, Lóky Beatrix, Marocsek Erzsébet, Németh Erika, Schlögl Emma, Schwalm Teodóra, Simon Irén, Sinka Klára, Szabados Viktória, Szlaby Györgyi, Takács Erzsébet, Tóth Mária, Vancsik Klára, Vass Katalin, Viola Éva

4.b, Osztályfőnök: Esztergályi Dénesné

Benyovszky Ilona, Czifra Magdolna, Csupor Éva, Domán Erika, Dongó Ilona, Fehér Irén, Fodor Mária, Görüntsér Krisztina, Gyetvai Olga, Hámori Ágnes, Illés Mária, Király Zsuzsanna, Kiss Anikó, Kovács Katalin, Lengyel Margit, Molnár Judit, Musitz Györgyi, Papp Éva, Pető Katalin, Román Ágnes, Rózsa Katalin, Ruttkay Zsuzsanna, Soós Irén, Szabó Edit, Szarvas Anikó, Szerdahelyi Zsuzsanna, Tárkányi Mária, Tiborfai Zsuzsanna, Tuschák Veronika, Vári Ibolya, Zalai Éva

4.c, Osztályfőnök: dr. Korondi Oszvaldné

Ács Erzsébet, Bakó Piroska, Beke Rózsa, Belákovics Erzsébet, Béres Janka, Csonka Katalin, Effenberger Erna, Erős Mária, Gallasy Ágnes, Gindert Kornélia, Hagymássi Judit, Horváth Éva, Horváth Ibolya, Horváth Ildikó, Horváth Julianna, Juhász Julianna, Kaszás Györgyi, Madarász Klára, Mészáros Zsófia, Nagy Éva, Nagy Veronika, Nádas Judit, Nográdi Judit, Oláh Ágnes, Rajts Judit, Szabó Ildikó, Szabó Julianna, Sztrama Ilona, Tamás Erzsébet, Török Judit, Zeltner Ilona

4.d, Osztályfőnök: dr. Haán György

Babák Zsuzsanna, Bacsó Zsuzsanna, Barabás Etelka, Berek Jolán, Demény Magdolna Eberhardt Mária, Erdély Mária, Érdi Ágnes, Fodor Mária, Gál Klára, Göblyös Erzsébet, Gulyás Edit, Herceg Katalin, Heringer Ilona, Hídvégi Éva, Hike Klára, Hódos Ágnes, Horváth Márta, Kaiser Valéria, Kardos Mária, Kollát Róza, Komlósi Julianna, Kruzslák Erzsébet, Marsalla Edit, Mihályi Ágnes, Nádas Mária, Nagy Margit, Pagony Mária, Pető Éva, Rab Éva, Simon Zsuzsanna, Simoncsics Márta, Sipiczki Márta, Szely Judit, Tóth Borbála, Varga Ildikó

4.e, Osztályfőnök: Tábor Istvánnné

Aradi Ilona, Balogh Éva, Bencsik Ágnes, Chladek Katalin, Cioso Katalin, Gerlóczi Veronika, Hideg Anna, Kámány Mária, Keló Zsuzsanna, Kiglics Mária, Losonci Ágota, Pataky Katalin, Pál Zsuzsanna, Schlepp Ágnes, Somodi Klára, Szalai Dalma, Rach Márta

1962-1966

4.a, Osztályfőnök: Gyurkó Lászlóné

Albert Mária, Boér Katalin, Bognár Erzsébet, Fazekas Rozália, Földes Anna, Hegedűs Ildikó, Jakab Klára, Kántor Éva, Krisztinkovics Anikó, Mátrahegyi Katalin, Molnár Brigitta, Molnár Éva, Ordódy Judit, Pap Erika, Richter Zsuzsanna, Sass Katalin, Sebes Katalin, Szamosfalvi Katalin, Szarka Ildikó, Szőnyi Mária, Takács Mária, Tompa Erzsébet

4.b, Osztályfőnök: Gartner Éva

Bagi Erzsébet, Balter Magdolna, Bardócz Ágnes, Bernád Éva, Dubois Ida, Élő Mária, Gágyor Veronika, Gőz Katalin, Hajdu Ilona, Horváth Katalin, Horváth Zsuzsanna, Kis Ágnes, Kiss Lenke, Mayer Judit, Miskolczy Klára, Perlaki Julianna, Sárdi Erika, Simó Margit, Sós Mária, Szécsi Mária, Szűcs Ilona, Szűk Éva, Veszelei Anna, Vörös Mária

4.c, Osztályfőnök: Pártos Vera

Bánsághi Rózsa, Biró Julianna, Bondár Erzsébet, Csörgics Judit, Hont Edit, Katona Mária, Lakatos Anikó, Madár Éva, Majoros Andrea, Mátyás Ágnes, Nyisztor Erzsébet, Petruzsán Mária, Rohonczi Ilona, Ruskó Éva, Sas Valéria, Suka Ágnes, Szücs Anna, Tóth Erzsébet, Zseni Katalin

4.d, Osztályfőnök: Bánhegyi László

Berczelly Judit, Bruckner Piroska, Budinek Nóra, Ciosó Márta, Deutsch Ibolya, Fekete Mária, Gácsi Ibolya, Jámbor Katalin, Kelemen Magdolna, Kintzler Edit, Koltai Krisztina, Lehőcz Klára, Nánási Anikó, Nesztor Emma, Németh Erzsébet, Pálinkás Vera, Rzonka Erzsébet, Suchmann Eva, Takács Mária, Szakács Judit, Termecki Margit, Vasas Etelka, Vermes Mária, Zentai Ilona

4.e, Osztályfőnök: Győrvári Istvánné

Barát Ágnes, Cseh Margit, Csongor Tünde, Deák Mária, Horváth Éva, Horváth Ilona, Huber Györgyi, Jeszmás Mária, Joó Zsuzsanna, Marschik Marianna, Cs. Molnár Éva, Nagy Piroska, Pap Ildikó, Petrás Anna, Posztos Mária, Rácz Zsuzsanna, Reviczky Mária, Sallai Judit, Singer Ilona, Sós Margit, Stern Györgyi, Tarján Veronika, Turi Elvira, Veszprémi Éva, Zalai Anna

4.f, Osztályfőnök: Apró Pál

Ankner Erzsébet, Balobás Mária Csatári Mária, Farádi Julia, Franek Ágota, Gárdos Edit, Hidvégi Éva, Iványi Emma, Jászai Julianna, Kanyó Terézia, Keller Ilona, Lesi Erika, Madacska Mária, Nagy Piroska, Nedbál Ilona, Schuszter Valéria Simon Anna, Sohonyai Anna, Szatmári Ibolya, Szücs Mária, Tokay Ildikó, Tősér Éva, Vigh Margit

1963-1967

4.a, Osztályfőnök: Pártos Vera, Sólyom Mihályné

Arnold Mária, Berki Mária, Biró Éva, Boda Erzsébet, Csupor Ibolya, Dénes Mária, Dőry Krisztina, Forgó Ágnes, Garai Katalin, Gattyán Erzsébet, Gábor Zsuzsanna, Harmath Katalin, Kovács Éva, Máté Mária, Mérei Zsuzsanna, Tódor Ágnes, Tóth Judit, Varga Anna, Völgyesi Mária, Bartalus Mária

4.b, Osztályfőnök: Oláh Gyuláné

Antal Klára, Balczer Mária, Balobás Zsuzsanna, Bölcskei Márta, Czakó Mária, Csik Lajos, Farkas Éva, Flaschner Ilona, Forgács Magdolna, Galambos Anikó, Hegyesi Ágnes, Horváth Mária, Kameniczki Éva, Király Gizella, Király Katalin, Kollát Gizella, Komlosán Ilona, Kósa Aranka, Lukács Zsuzsanna, Magyar Valéria, Munkacsi Erzsébet, Nátyi Erika, Nemesi Erzsébet, Pallai Zsuzsanna, Pungor Ernesztina, Puskás Edit Selmeczi Ildikó, Serly Klára, Skopál Zsuzsanna, Steinherz Zsuzsanna, Száraz Emilia, Szilssi Judit, Török Margit, Vágvölgyi Katalin, Vári Mária, Weich Zsuzsanna

4.c, Osztályfőnök: Vrabély Armandné

Ambrus Gábor, Éliás Péter, Faur Tivadar, Fencsik Gábor, Gábor Ágota, Halász Ferenc, Halak Tibor, Havas János, Jakóts László, Kaintz József, Kaieer István, Papp Endre, Rátky György, Rippner Julianna, Soha Erzsébet, Somogyi Péter, Suka Livia, Szabó Gabriella, Szilágyi István, Takács Ágnes, Vizvári Béla

4.d, Osztályfőnök: Koroknay Istvánné

Bartik Ilona, Benedek Katalin, Bereknyei Katalin, Bódi Rozália, Dobroczi Borbála, Fodor Erika, Földvári Melinda, Hollóczy Rózsa, Jóna Éva, Kerekes Piroska, Lőrincz Piroska, Merényi Anikó, Molnár Terézia, Nagy Judit, Nagy Katalin, Paár Ágnes, Pató Ibolya, Rácz Györgyi, Rékasi Etelka, Rényi Ágnes, Szabó Magdoha, Tátrai Erzsébet, Tepszics Ibolya, Tóhelyi Gabriella, Udvardi Ágnes, Zentai Erzsébet

1964-1968

4.a, Osztályfőnök: Kúthy Zoltán

Adler Éva, Barnád Béla, Bolya Piroska, Bragyova András, Csárnyi Katalin, Demény József, Fister Ilona, Garbás Judit, Juhász Erzsebet, Gonda József, Hasszán Judit, Kertai Katalin, Kubó Anikó, Margitai Domokos, Mauthner István, Nagy László, Orosz Mária, Palánkai Éva, Pap György, Pintér Márta, Radányi Béla, Rajz Zsuzsanna, Román Erika, Simon Éva, Simonyi József, Sipos Kálmán, Takács Petronella, Varga Kovács Amarilla, Vályi György

4.b, Osztályfőnök: Szilágyi Imréné

Ágai Erzsébet, Barát Márta, Bánó Emese, Boronkai Éva, Böszörményi Rozália, Csizmeg Zsuzsanna, Dinnyés Mária, Fajka Erzsébet, Geyer Ágnes, Grósz Éva, Halász Ilona, Hermann Edina, Jahoda Katalin, Jakabffy Ibolya, Jánosházi Éva, Kantár Ágnes, Kertész Mária, Komáromi Erzsébet, Lázár Gyöngyi, Ludvig Krisztina, Majoros Klára, Maulik Etelka, Mező Katalin, Mohácsy Judit, Molnár Irén, Novotny Éva, Retháty Erzsébet, Rudó Marianna, Simon Anna, Subják Ágnes, Svaier Mária, Szatmáry Éva, Tihanyi Györgyi, Tóth Erzsébet, Várnagy Mária

4.c, Osztályfőnök: dr. Erdős Jánosné

Andor Csaba, Bozóky-Szeszich Ádám, Csajka Péter Pál, Dőry Anna, Eördögh Gábor Ernő, Eszes Gábor, Füstös Levente, Gyüre István, Hernádi Ágnes, Juhász Ágnes, Juhász Ilona, Kálmán László, Kovács Miklós, Kulcsár Katalin, Lakner Mária, Lukács Gábor, Mérő László, Móri Miklós, Pataki Judit, Párdányi Zsolt, Salgó Julianna, Schőn Gábor, Siklósi István, Siska Judit, Somos Endre György, Szabados Katalin, Tátrai Péter Tibor, Varga Ágnes

4.d, Osztályfőnök: Harmatha Andrásné

Adamis Gábor, Berkecz József, Bucher Mária, Buzna Zsuzsanna, Dóczy Márta, Földesi Gábor, Geri Julianna, Hámos Péter, Hertl János, Hetényi Ágnes, Kállai István, Katona Mária, Kelemen Anna, Kocsis Károly, Kovács István, Kovács Lajos, Kovács Zsuzsanna, Láng Ilona, Lengyel Attila, Makkai István, Márványi Marianne, Mészáros Zsuzsanna, Nagy Erzsébet, Paszternák Lajos, Pikler Magdolna, Rózsa Éva, Ruttkay Éva, Sebes Anna, Serfőző Edit, Soós Mária, Sütő Ildikó, Szabados Mária, Szabó Gabriella, Szabó Éva, Szakács Attila, Szigetvári Ildikó, Varga Róbert, Varga Zsuzsanna

1965-1969

4.a, Osztályfőnök: Mészáros András

Aczél Katalin, Almásy Mária, Balogh Irén, Baranyai Annamária, Barta Irén, Bán Hajnal, Belovai Katalin, Deres Éva, Dévény Ágnes, Donkó Valéria, Ecser János, Farkas Éva, Fazekas Anna, Fazekas Márta, Ferenczi Tamás, Gábri Judit, Gáti Judit, Gláser Erzsébet, Harmati Éva, Hollósi György, Lacfalvi Judit, Lajtai Judit, Lamm Judit, Láng Katalin, Lévai Erika, Nagy Judit, Panyi Ilona, Radó Péter, Sági Katalin, Szmuk Katalin, Szombati László, Tóth Ilona, Vörös Éva, Zachár István

4.b, Osztályfőnök: Arday Andorné

Ács Katalin, Balázs Zoltán, Bertalan Éva, Csajka Anna, Dallos Judit, Gábor Mária, Grósz Gyöngyi, Gucker Mária, Halász Annamária, Horváth Ágnes, Husz Gizella, Kalmár László, Kardos Éva, Kaszmán Károly, Klamár Péter, Kőnig Tamás, Laukó Emma, Molnár Katalin, Molnár Klára, Molnár Zsuzsanna, Münch Margit, Neumann Miklós, Pásztor János, Pintér András, Popovics Béla, Radanovics Géza, Raksányi Éva, Rozmann Judit, Scheer Júlia, Schmidt Éva, Schnábel Róbert, Szakács Etelka, Száfner Éva, Szász Mária, Szegő Péter, Szilágyi János, Tóth Edit, Tumay Ildikó, Udvardy Erzsébet, Varsányi Mária

4.c, Osztályfőnök: Rácz Lajos

Baranyai Zoltán, Békéssy Péter, Bolgár Gábor, Csobádi Péter, Fógel Julia, Gál Éva, Gallina László, Hanák Katalin, Hárs László, Hantaller Eszter, Hernádi János, Jámbor János, Kalán Annamária, Kálmán Katalin, Kocsis András, Köpf Vilmos, Lengyel Tamás, Missik Éva, Nagy Anna, Pap István, Ruzsa Tamás, Sági Judit, Siklósi Miklós, Székely Gábor, Téglás László, Tóth Katalin

4.d, Osztályfőnök: Szelezsán Jánosné

Adamis Géza, Agárdi Magdolna, Barna Zsuzsanna, Bettenbuch Mária, Bohák Ágnes, Csizmadia Zsuzsanna, Edelényi Péter, Hamvas Katalin, Héber Gábor, Hölgyesi Györgyi, Jankovich László, Katoska József, Károlyi Katalin, Keresztes Dezsó, Kőhalmi Erzsébet, Loósz Alfréd, Maróti Magdolna, Márton Ilona, Molnár Márta, Móricz Katalin, Nagy József, Papp Irén, Pósta Ágnes, Reider Erzsébet, Schivella Ágnes, Stiebel Alice, Szávoszt Annamária, Szeiler Éva, Tolnay Gyula, Török Adrienne, Vágvölgyi Éva, Vendel Andrea, Vörös Péter

1966-1970

4.a, Osztályfőnök: dr. Tegyey Imréné

Balázs Borbála, Beer Edit, Bukor Judit, Császár Zsuzsa, Csomor Lajos, Érdi Péter, Gyulai Márta, Illés Angéla, Kádas Miklós, Kádár Judit, Klimó Péter, Koncz Mária, Kristó Katalin, Kucsera Mária, Lajtai György, Makai Katalin, Miskolczi Tamás, Molnár Valéria, Nagy Zsuzsa, Oblath Gábor, Padányi Ágnes, Paróczy Zsuzsanna, Rétai Gábor, Salamon Gábor, Szilágyi Ágnes, Timár József, Urbancsek Gábor, Varga Judit, Várkonyi László, Vigh Mária

4.b, Osztályfőnök: Apró Pál

Bánó Ildikó, Bozó Zoltán, Bruckner Jolán, Csammer Ildikó, Csáki László, Fekete László, Gróh Andrea, Kakuk Györgyi, Kisfaludy Annamária, Kovács Mária, Kőszeghy Péter, Kruj Éva, Megyeri László, Moravusz Éva, Nagy Imre, Németh István, Palotás Anna, Pádár György, Rábai Zsuzsa, Ritter Gábor, Seres Eszter, Simonyi Vilmos, Somogyi Éva, Srankó Géza, Szabó Márta, Szász Vera, Tamási Beatrix, Tota Györgyi

4.c, Osztályfőnök: Gartner Éva

Antal Krisztina, Bauer Katalin, Csepiga Zoltán, Csikvári András, Csörsz Ágnes, Deme Kálmán, Fatér Tibor, Gajdács Ibolya, Gyárfás Róbert, Győry Jenő, Kemény András, Kéhli Erika, Korom Brigitta, Lengyel Erzsébet, Liszli Mária, Magyar Árpád, Mezei Imre, Morvai István, Németh István, Pataki János, Pintér Veronika, Sámuel Ágnes, Schwán Péter, Szakács Katalin, Szengofszky Oszkár, Szőke András, Szőke Mariann, Takács Péter, Tóth András, Váradi Judit, Várhegyi Éva, Veres Erzsébet, Vigh András

4.d, Osztályfőnök: dr. Győrvári Istvánné

Balogh Judit, Baranyai Erzsébet, Bokor Péter, Csomay Zsuzsanna, Domokos Zsuzsanna, Dózsa Mariann, Fazekas Éva, Fellegvári Irén, Fischer Albert, Forgách Mária, Juhász Éva, Kittrich Magdolna, Korbély Judit, Kutrovics Aranka, Lengyel Annamária, Miklós Antal, Nagy Erzsébet, Nagy Katalin, Novotny Júlia, Pintér Erika, Rippner Zsuzsanna, Simon Krisztina, Sinka László, Szinell Iván, Varró Ágnes, Volenszki Mihály

1967-1971

4.a, Osztályfőnök: Vrabély Armandné

Béni Gabriella, Bérczes István, Béres Péter, Bors Zsuzsanna, Deres Erzsébet, Diczku Olga, Domaniczky Katalin, Erényi Piroska Ferenczi Zsuzsanna, Gábri Katalin, Gottlóz Irén, Hámori András, Kapor Ildikó, Katona Mária Kisgyörgy Sándor, Kias Zsuzsanna, Koczó Mária, Koletár Zsuzsanna, Koncz László, Kovács Julia, Kristóf Ágnes, Kubesch Mária, Majsai Éva, Mányai János, Menyhárt Ildikó, Molnár Anikó, Molnár Katalin, Noszkay Ágnes, Pápista Márta, Párdányi Zsuzsanna, Sarbó János, Schermann Mária, Simonics Péter, Subják Judit, Szakács János, Szántó Éva, Tóth Béla, Vaskuti András, Váczi László, Vári Zsuzsanna, Zrinszky Miklós

4.b, Osztályfőnök: Pártos Vera

Barna Péter, Bérczy Róbert, Bisztray Dénes, Bódi Rozália, Czéh Mária, Csomor Erzsébet, Fabók Zoltán, Fekete Ferenc, Hoffer János, Juhász Ibolya, Kenyeres Aranka, Kenyeres Sándor, Konkoly-Thege István, Kiss Mária, Kocsis Géza, Konnerth Dániel, Kovács Nóra, Máté György, Máté Éva, Nagy Géza, Nagy Károly, Novotny Klára, Pfaff András, Pintér Károly, Regős Éva, Rieperger Katalin, Stiebel József, Szepesi Katalin, Szigetvári János, Tarnawa István, Tóth József, Tóth Kálmán, Tóth László, Varga Magdolna, Várhelyi Zsuzsanna, Vas János, Vigh Katalin, Zámolyi Ferenc

4.c, Osztályfőnök: Koroknay Istvánné

Angyal József, Ágoston Péter, Bartholy Judit, Bökönyi Tibor, Bruckner Lívia, Donga György, Faragó Miklós, Gödöllei Margit, Gyimesi András, Hosszu Ferenc, Juhász Judit, Kacsuk Péter, Karády Ilona, Kiss Ipoly, Kollár József, Kökényesi György, Kuhár János, Lehőcz Ágnes, Pongrácz Gyorgy , Róna Julianna, Sváb János, Szalontai Árpád, Szigeti Tamás, Szlachányi Kornél, Tóth Ágnes, Ury László, Zárbok Zsolt

4.d, Osztályfőnök: dr. Mohácsy Lászlóné

Adler Tibor, Alföldi Edit, Bogdán Imre, Burkus Pál, Csipán Anna, Demeter Mária, Diósdi Zsuzsanna, Erdélyi Mariann, Farkas Mária, Forgács Julianna, Gacsal Péter, Gádor Gizella, Gál Márta, Jámbor János, Kárpáti Márta, Klein Márta, Komendó Ildikó, Kovács György, Kuti György, Lengyel Ágnes, Linhárt Anna, Lónyai Veronika, Marjai László, Mayer Edit, Mihók Katalin, Monos Mihály, Nagyiván Katalin, Nádai Ágnes, Romhányi Erika, Robzroy Aranka, Sóki Ágnes, Spuriga Julianna, Stefán Ágnes, Szabó Edit, Szabó Tibor, Szegedi Zsuzsanna, Sztakó Péter, Tőrös Ágota, Vastagh János, Várkonyi Ágota

1968-1972

4.a, Osztályfőnök: Nagy Katalin

Choán Hedvig, Diamant Katalin, Egry Flóra, Érdi Júlia, Friss Katalin, Galambos László, Hamza Kornélia, Hanula Ágnes, Hargitay Márta, Havas Gábor, Horváth Éva, Katona Krisztina, Katona Zsuzsanna, Kövesdi György, Lantos Klára, László Rozália, Lendvai Judit, Lőrinc Júlia, Mester Anna, Molnár Magdolna, Nagy Anna, Nudelmann László, Orosz Éva, Pallai Gabriella, Paróczy Erzsébet, Pataki Éva, Perlaki Katalin, Pesti Ildikó, Pozsonyi Veronika, Róna Andrea, Striker Sándor, Tóth Erzsébet, Török Zsuzsanna, Várkonyi Judit, Vörös József

4.b, Osztályfőnök: Bankó Károlyné

Ádám Eszter, Baranyai Ágnes, Béky László, Blaskó Balázs, Bolgár Ágnes, Detre Katalin, Domokos Katalin, Elekes Katalin, Eörsi János, Fekete Beatrix, Fenyő Ágnes, Gere Anna, Halmi Gábor, Havas Klára, Hász András, Hegedűs Etelka, Hettig Ágoston, Jancsik István, Kiss Éva, Kovács Andor, Kovács Katalin, Kölcsei István, Merész Éva, Mihály Paula, Nedbál Ervin, Pamuk István, Révész András, Ruffy Varga Miklós, Sárdi Márta, Solymossi Sándor, Somló András, Somogyi Vera, Stefanicz Ágnes, Szabó Zsuzsa, Szórádi András, Tálosy Eszter, Tóth László, Ujlaki Ildikó, Ujvári Judit, Verőczi Gábor

4.c, Osztályfőnök: Ratkó István

Adorján Noémi, Balogh András, Csécsi János, Elekes Sándor, Erdei Péter, Földes Tamás, Földvári Csongor, Hárs György, Kelen Miklós, Kertész András, Kiss Péter, Komlósi János, Kovács László, Miskolczy Gyula, Móri Tamás, Nemeskéri István, Németh Erika, Óvári Miklós, Párkány Erszébet, Patkós Katalin, Rudas Tamás, Sepsey Katalin, Siklós Tamás, Székely Judit, Szűcs Katalin, Tamás Péter, Tordai Miklós, Varga Gusztáv, Varga István, Varga Károly, Varga Sándor, Varga Vera, Vizer Gábor

4.d, Osztályfőnök: Bánki Viktor

Ágoston Katalin, Balázs Éva, Balogh Ágnes, Balogh Erzsébet, Bárdi György, Bártfai Zsuzsa, Bereczky Judit, Birkás Miklós, Cserdi Éva, Gáti Gyula, Gönci Péter, Horváth Erzsébet, Joó Ferenc, Kispál Éva, Kiss András, Knóth Ákos, Kovács János, Kővári Borbála, Magyar Judit, Mareczky Gabriella, Morvai Edit, Nagy László, Neumann Olga, Soós Anikó, Szabó Ildikó, Szabolcsi Zsuzsa, Szeiler Erika, Szőnyi Éva, Timár Béla, Tóth Erzsébet, Tóth Éva, Varga Zsuzsa, Vezér Lajos

1969-1973

4.a, Osztályfőnök: dr. Hamar Józsefné

Antal Beatrix, Barát Júlia, Benedek Katalin, Botos Hajnalka, Cserepi Mária, Dárdai Júlia, Délceg Katalin, Entz Boldizsár, Gyuska Györgyi, Halász Csilla, Horváth Ildikó, Horváth Mária, Jászberényi Katalin, Karda Erzsébet, Kocsis Aranka, Lépesfalvi Zoltán, Lestár Györgyi, Márton Ágnes, Matakovics György, Németh Aranka, Padányi Éva, Szabados Júlia, Szecsődy Péter, Szilvássy Éva, Szőllősi Ágnes, Terjéki Tünde, Török Györgyi, Várszegi Ágnes, Virág Mária, Winand Ágnes, Wirth Ádám, Zárbok Ottó, Zsoldi Ildikó

4.b, Osztályfőnök: dr. Kenyeres Zoltánné

Bagi Katalin, Balázs György, Bozzai Rita, Csepiga Éva, Frőlich Erzsébet, Fülöp László, Füredi Gyula, Jagoschitz Katalin, Jurka Rozália, Kalapács János, Katona Edit, Kelemen József, Keresztes Mária, Koncz István, Máté Ágnes, Mosánszky Zsuzsanna, Németh Mária, Nyikos Ilona, Pataki Judit, Puruczky Klára, Sághy Judit, Séfer Ferenc, Sikesdi Rozália, Somogyi Ágnes, Soós Klára, Schober Zsuzsanna, Szabados Krisztina, Szabó Ágnes, Szabó Gyöngyi, Szabó Mária, Szabó Márta, Szabó Márta Éva, Szekula Gábor, Tóbel Zsuzsanna, Tőkés Jolán, Varga Tamás, Szendrői Péter

4.c, Osztályfőnök: Rácz Lajos

Bodnár Ferenc, Császár Gyula, Cséplő Gábor, Deák Péter, Fehér János, Frank Rózsa, Frey Gábor, Gulyás József, Haty Sándor, Hrivó Árpád, Kasza Éva, Kémeri Viktória, Lontai Mária, Lőrincz András, Marcsik Rómeo, Mizsei Kálmán, Molnár Ferenc, Molnár Lajos, Muck Tibor, Nagy Zoltán, Oláh Vera, Pallagi Dezső, Párkány Katalin, Rédei Ottó, Siegl Attila, Szalai-Dobos István, Szentpéteri József, Tokody László, Tóth Annamária, Varga Mária

4.d, Osztályfőnök: Hubert Györgyné

Bagi András, Baka Edit, Balogh Iván, Balpataki Imre, Baracsi László, Bánai Györgyi, Bedő Imre, Bende Rozália, Bogdán László, Csintalan Sándor, Dobor Gábor, Dunajszki Zsuzsanna, Farkas Tibor, Fekete Szilveszter, Galántha György, Gilvácsi Zsuzsanna, Guttmann Angéla, Jakab Gábor, Kálmán Ferenc, Kovács Péter, Kovács Sándor, Kövesdi Vera, László Márta, Lorschy András, Makai László, Molnár István, Neltz János, Pressburger Ferenc, Rapant Henrietta, Réti Zsolt, Somló András, Somos Éva, Szabó István, Szilágyi László, Tarnai Gyula, Tárczy Péter, Urbancsek László, Varga András, Varga György

1970-1974

4.a, Osztályfőnök: Dobos Gábor

Balogh Erzsébet, Barna Judit, Dóczy Éva, Fabcsó Ágnes, Fördős Katalin, Gajdics Katalin, Gálffy Attila, Gyuris Géza, Hári Éva, Hidvégi Kornélia, Horváth Zsuzsa, Hulé Mária, Kassowitz Tünde, Kende Gábor,Kész Erika, Kompaktor Emilia, Kovács Ágnes, Krivánszky Ildikó, Marosszéki Anna, Novák Éva, Pató Györgyi, Piedl Ervin, Szabó Zoltán, Szalay Ágnes, Szilágyi Hedvig, Takács Ágnes, Takács Gyöngyi, Turcsányi József, Vass Magdolna

4.b, Osztályfőnök: dr. Tegyey Imréné

Baki Erzsébet, Bolla Ágnes, Brezányi Beatrix, Buday József, Cserepkai Klára, Farkas Katalin, Fábri Gabriella, Fekete István, Fekete Gyula, Filó Imre, Földi Gábor, Horváth Imre, Kertész Béla, Kom Mária, Kucharovic Piroska, Magyar László, Makk Katalin, Mohácsy András, Nádor Zsuzsa, Oláh Gabriella, Posza Anna, Romácz Márta, Sóki Edit, Sólyom Mária, Somogyi Mária, Szappanos Attila, Székely Gábor, Szücs Attila, Szücs István, Urbán Ferenc, Vadla Viktor, Vörös Csilla, Simon Gusztáv, Rédei Ottó

4.c, Osztályfőnök: dr. Győrvári Istvánné

Borbély Albert, Boros Péter, Butor Dezső, Czirok Gábor, Dézsi László, Dolmányos Zsuzsanna, Fabu Ágnes, Fazekas László, Fodor András, Fördős József, Gábos András, Juhari Katalin, Kelen Gábor, Keresztes Iván, Kuhár György, Lakner Péter, Lepcsényi Gyula, Meszéna Géza, Molnár György, Molnár Mária Györgyi, Müller Marianna, Nagy Csaba, Petőcz György, Szalay Péter, Szöllős László, Tarnawa Anna, Uzonyi György, Zahalka Géza

4.d, Osztályfőnök: Gartner Éva, Bényei Károly

Aranyosi Judit, Bácskay Nóra, Biró Tamás, Bohunka T. Csaba, Bokányi Zoltán, Boross László, Czikó Miklós, Deli Zoltán, Egri Zoltán, Fodor Erzsébet, Harangi Ágnes, Horváth Zsuzsa, Kiss Erszébet, Koczka György, Lukács Rezső, Miklós Barnabás, Nap Sándor, NémethTibor, Ötvös János, Paizs Nóra, Patay Ágnes, Pálmai Kálmán, Petőcz Gábor, Pongó György, Rédly Béla, Szakács Judit, Szanyi Tibor, Szkupien Rudolf, Szmodis Péter, Takács Alajos, Tamás Antal, Tóth István, Wagner László, Zádor István

1971-1975

4.a, Osztályfőnök: Istók Katalin

Abaházi Márta, Asbót Julia, Bánd Lillian, Borbély Zsuzsanna, Futó Anna, Groholszky Judit, Hargitay Emese, Herczóg Zsuzsanna, Józsa Natália, Karsai Ilona, Kádár Erzsébet, Kárpáti Mária, Kárpáti Denise, Kézdy Katalin, Knáb Magdolna, Kohári Zsófia, Konyher Ilona, Krammer Klára, Lepsényi Gabriella, Maár Judit, Maros Judit, Mathuny Anikó, Mészáros István, Molnár Erzsébet, Nagy Ilona, Nagy László, Szabó Hilda, Szabó Katalin, Szaszkó Erzsébet, Szilágyi Erzsébet, Tiszeker László, Tóth Margit, Vietorisz Ágnes, Völgyi Tamás

4.b, Osztályfőnök: dr. Mohácsy Lászlóné

Bolvári Mária, Csendes Évra, Dettrich Csaba, Dörnyei Ágnes, Fesztbaum Anikó, Hetényi László, Holecz Ervin, Horváth Márta, Juhari Zsuzsanna, Kalmár Irén, Kerényi Tibor, Kimmel Edit, Kipila György, Kundela Edit, Kovács László, Laky Zoltán, Leichtner Tamás, Makra Ildikó, Mihalek Lajos, Napfényi Violetta, Németh Gábor, Németh Ildikó, Petrovics Annamária, Pleszkán Éva, Radics Zsuzsanna, Szilágyi Hedvig, Tinódy Imre, Tompa Zsuzsanna, Tóth András, Sólya Éva, Szabó Enikő, Szalai Julianna, Szijjártó Zsuzsanna, Tóth Gyula, Törköly Róbert, Zártos Judit

4.c, Osztályfőnök: Vrabély Armandné

Beck László, Éltető László, Fekete Elvira, Ferenczy Tibor, Geréb Erzsébet, Hajdu György, Horváth Ágnes, Jakab Tibor, Kovács Péter, Kuti Julianna, Lelkes András, Medgyesi András, Németh Ildikó, Pálmai Péter, Polyák Ildikó, Réti Zoltán, Rozgonyi Zsuzsanna, Szabó Zsolt, Szelecki György, Tokodi Jenő, Tóth Csaba, Törő (Fazekas) István, Törő (Fazekas) László, Vajda László, Weiser Gusztáv

4.d, Osztályfőnök: Koroknay Istvánné

Albu László, Arany László, Balogh Tamás, Balogh Zoltán, Berki Ildikó, Bognár Sándor, Borsi András, Demjén Zoltán, Farkas István, Groma István, Hamza István, Hámori Miklós, Helmich Tibor, Kákonyi József, Kálmán Éva, Kéger Ferenc, Kokas Ignác, Magyar László, Merényi Péter, Nagy Károly, Nagy Péter, Nád János, Novák István, Palai Lajos, Pintér Tibor, Simonfi Sándor, Somodi Tibor, Spányik László, Süveges Péter, Szabó Antal, Szabó György, Szabó Ildikó, Szumelidisz Sándor, Szücs Erika, Tasnádi Ágnes, Tolnai Tibor, Vitár István, Zsótér István

1972-1976

4.a, Osztályfőnök: Bankó Károlyné

Becker Livia, Benyuska Magdolna, Bérczi Péter, Csáki József, Csikós Ildikó, Esztegár Iván, Éltető Katalin, Finta István, Gárdos Zoltán, Gönci Gábor, Hoppe Marianna, Horling Katalin, Jakab Katalin, Jakabfi Júlia, Jánoska György, Jelenics Krisztina, Kállai Éva, Kézdy Klára, Kormos Györgyi, Kovács Ildikó, Kovács Anna, Kulcsár Valéria, Lénárt Mariann, Mirkovics Anikó, Mógor Gabriella, Paláncz Mária, Pataky Eszter, Pércsy Zsuzsanna, Rév András, Solymosi Judit, Szabó Edit, Szabó Győző, Szabó Klára, Szántó Judit, Szelecki Zsófia, Végh Endre

4.b, Osztályfőnök: Győrffy Bertalanné, Apró Pál

Bányai Rita, Bátonyi Györgyi, Bernáth Györgyi, Bodai István, Csabay Zsolt, Cserge Diana, Csikós Illés, Derdák Aranka, Fabu Katalin, Gláser Zsuzsa, Haas Zsuzsa, Halmágyi Péter, Horváth Erzsébet, Horváth Éva, Horváth Zsuzsa, Ihm István, Jáger Attila, Kiss Zsuzsa, Klauber Veronika, Kovács Angéla, Kovács Gábor, Kupovics Márta, Kurucz Andrea, László Erzsébet, Majoros Judit, Makai Tamás, Miklós Katalin, Nádas István, Osváth Tamás, Papp Éva, Pálvölgyi Rita, Szabó Benjamin, Tarcsay Zoltán, Tóth Erika, Tóth Györgyi, Urbán Ágnes, Varga Klára

4.c, Osztályfőnök: Simon Zoltán

Bátky Zsolt, Bella Erzsébet, Csibra Gergely, Döngölő Ibolya, Flórea György, Fried Katalin, Jani Gábor, Jónás Béla, Juhász Csaba, Kiss Sándor, Kornis Kálmán, Krasznay Judit, Láng Béla, Miklós Dezső, Mohácsi Kálmán, Molnár Tamás, Papp László Dezső, Pecze Zoltán, Pintér Ágnes, Rigó István, Ságody Lóránd, Somlai Zoltán, Takács Gábor, Tamás Gábor, Telek József, Varga Gábor, Vőneki Zsolt

4.d, Osztályfőnök: Pártos Vera, Arday Andorné

Bauer Krisztina, Bozi Lajos, Dánielisz Zsuzsa, Deli Árpád, Fábián Gábor, Fehér László, Friedl Lajos, Halász Éva, Hári Zsuzsanna, Horváth Károly, Ivanics Zsolt, Kiss Borbála, Kiss Tibor, Kom Zsuzsanna, Komora János, Krajcsi Tibor, Laczó László, Lukács Tibor, Marczisovszky László, Nemessányi Attila, Osztódi József, Pétery Zsuzsanna, Polyák József, Poznik Miklós, Reichardt Géza, Reinhart Attila, Ruffy Varga Gábor, Soós Balázs, Szalai Lajos, Szalay István, Török Katalin, Vámossy Ferenc, Várkonyi László, Vánai Péter

1973-1977

4.a, Osztályfőnök: Tarnóczy Lászlóné, Bánhegyi László

András Éva, Balogh Judit, Berta Judit, Dencsi Erika, Fancsalszky Gábor, Frank Andrea, Gábor Judit, Gémesi Mariann, Gyenes Ildikó, Halápi Magdolna, Hoffer Andrea, Kallós Éva, Kiss Tamás, Kogelmann Judit, Kontler László, Kucsa Éva, Laboncz Ildikó, Nagy Adrienne, Orosz Rózsa, Remete Katalin, Révbiró József, Serb László, Somogyi Ildikó, Stark Zsuzsanna, Szalay Katalin, Takács Mária, Takács Tibor, Tóth Mária, Varga Ágnes, Vincze Ildikó, Wéber Rita

4.b, Osztályfőnök: Szilágyi Imréné, Szókontor Pál

Balogh Miklós, Bősze Tamás, Breuer Judit, Csáforda Éva, Felföldi Imre, Gönczi Ildikó, Hévizi Ottó, Horváth László, Imre Gabriella, Kardhordó György, Kelemen Gábor, Kertész Károly, Kiss Zoltán, Kovács Pál, Kölcsényi Attila, Kun József, Kuznyák Erzsébet, Magyari Erika, Major András, Márton Gyula, Mátyás Péter, Molnár Gábor, Oláh Júlia, Paár László, Péter Csilla, Rátkai Zoltán, Ribai András, Sallai Mária, Sellei Gabriella, Sitkei Klára, Suska Ilona, Tapodi Ágnes, Tassy Rita, Tiba Gyöngyi, Tukarcs Zsuzsanna, Zolnai Zsófia

4.c, Osztályfőnök: Hubert Györgyné

Bagoly Márta, Barabás Tibor, Bánlaki József, Berencsi Béla, Bihaly Márton, Boros József, Flack Sarolta, Friedl Katalin, Fritzlauf Mária, Garamszegi Lívia, Hargita Zsuzsanna, Horváth Csilla, Horváth Judit, Jahl Attila, Jeneczky László, Kovács Gabriella, Lengyel Gábor, Mártonffy Miklós, Mérő Katalin, Mészáros Csaba, Nagy János, Nagy Zoltán, Nyersbakó János, Pallai Katalin, Rencz Katalin, Révész Árpád, Ságody Lőrinc, Solt Péter, Szeibert András, Székely Zsuzsa, Szerencsés László, Tóth Ágnes, Trexler Tibor, Valet Imre

4.d, Osztályfőnök: Bánki Viktor, dr. Győrváry Istvánné

Báhidszki István, Bálint Péter, Decsi Gábor, Dorozsmai Péter, Földes Ferenc, Hanula Barna, Hermann János, Kálmán Tibor, Kárpáti András, Koltai László, Kormány Irén, Kovács István, Kupor Lajos, Lantos Ferenc, Lantos Tamás, Markovits Gábor, Májer István, Márkus József, Miklós Mária, Molnár József, Papadopulosz Péter, Péter Zoltán, Pix Gábor, Romhányi György, Sági Mária, Siska János, Solymosi Péter, Szabó Eszter, Szabó János, Tánczos Csaba, Török János, Varga Katalin, Vasvári Zoltán, Wágner Alfréd, Wágner Tibor, Zeisel Tamás

1974-1978

4.a, Osztályfőnök: Trencsényi Borbála

Balaton Mariann, Balogh Ildikó, Bertalan Zsuzsanna, Boldizsár Judit, Császár Gertrud, Cseplye Ilona, Fon Gabriella, Gáspár Csilla, Gilvácsi Györgyi, Götz Mária, Horváth Péter, Imre Ildikó, Kocsis Natasa, Kovács Márta, Kovács Zsuzsanna, Majsa Katalin, Mányi Andrea, Medgyesi Zsuzsanna, Mikó Orsolya, Nagy Aranka, Nagy Ferenc, Nagy Róbert, Németh Jenő, Oszadszky Katalin, Réti Tamás, Simon Andrea, Simonovics Erzsébet, Skrabák Zoltán, Spányik Klára, Szabó Ágnes, Szendrei Attila, Szimov Adrienne, Tasnádi Csaba, Vajda Zsuzsanna, Willing Marianna, Zsombik Anna

4.b, Osztályfőnök: Bánhegyi Lídia

Adamecz László, Antalóczy Zoltán, Atyafi László, Azor Györgyi, Balogh Melinda, Bácskai Erika, Boda Judit, Bozsó Anna, Chioreán Gabriella, Domokos György, Göttler Gábor, Hamar Márta, Horváth Attila, Horváth Lajos, Jároli Erika, Kiss Klára, Kovács Andrea, Kovács Gábor, Kurucz Judit, Maróti Károly, Megyeri Zsuzsa, Molnár Melinda, Molnár Tibor, Nagy Éva, Németh Éva, Nemeskéri Róbert, Pogáts Éva, Riznicsenkó Anikó, Sáska Szilvia, Schmidt Beatrix, Somogyi Katalin, Szabó Katalin, Szekeres Ferenc, Tóth László, Veszeli György

4.c, Osztályfőnök: Dobos Gábor

Arany Zoltán, Bozóky-Szeszich Elek, Dienes Miklós, Domonkos Miklós, Fekete Gábor, Fürbusz Ferenc, Gombócz Gábor, Haris Csaba, Hellebrandt László, Kovács Katalin, Laczkó György, Lendér Lajos, Mihályfi László, Nemes László, Oláh Zsuzsanna, Polák Noémi, Siklósi József, Stadler Miklós, Szeibert József, Szécsényi Gábor, Székely László, Tóth Gábor, Turi Attila, Ulmann István, Vajda Júlia, Vasvári László, Vig Zoltán, Visi Dezső

4.d, Osztályfőnök: Bényei Károly

Balázsy Béla, Balogh Ferenc, Brigancz János, Czibulka Gábor, Csernus Árpád , Czinkóczky Anna, Darvas Gabriella, Dobos Ferenc, Fidler Péter, Földvári Gábor, Garajszky István, Gehl Henrik, Gerber Gábor, Kele László, Kerti Ottó, Kovács László, Kovács Péter, Kőrösi Attila, Mészáros Gábor, Mocsáry László, Moroián György, Perényi Tamás, Petrics Péter, Rohács Etelka, Rózsahegyi Péter, Steinbach Sándor, Szabó György, Szabó Tamás, Szigetvári Csaba, Szuromi Livia, Tengerdi András, Trombitás Gábor, Vajda László, Vámossy Zoltán, Vig Ferenc, Zártos Tamás

1975-1979

4.A, Osztályfőnök: Mohácsy Lászlóné

Aczél Judit, Auguszt Izabella, Bánkfalvi Ágnes, Bányai Gabriella, Csernyánszky Katalin, Csikós Erika, Drexler Erika, Erdei Ottilia, Farkas Katalin, Györgyi-Szabó Marianna, Hedvicsek Judit, Horváth Ágnes, Horváth Ágnes Éva, Kiss Ildikó, Kronstein István, Lukács Ágnes, Molnár Ilona, Nagy Enikő, Oravecz Ágnes, Popper György, Nemesi Veronika, Sárvári Judit, Selmeczi Zsuzsanna, Szabó Sára, Szalai Erzsébet, Szegedi Ágnes, Tomolák László, Vándor Tamás, Zsigmondi Éva

4.b, Osztályfőnök: dr. Kenyeres Zoltánné

Baják László, Baktai József, Bencsik Zsuzsanna, Bodnár Géza, Brasch Andrea, Czikó Éva, Csomor Róbert, Csuvár Erzsébet, Dudik János, Fábián Judit, Felföldi László, Jécsai György, Kasza Ágnes, Kerekes Gábor, Konkoly Eszter, Kukovics Gábor, Kürthy Judit, Lehoczki Júlia, Lőrincz László, Müller Erika, Pallagi Katalin, Pintér Zsuzsanna, Sarlay Katalin, Solymosi Zoltán, Szabó Beáta, Szabó Miklós, Tóth Anita, Trencsényi Zsolt, Ujlaki Emőke, Vajai Csilla, Veres Imre

4.c, Osztályfőnök: Harmatha Andrásné

Artner Annamária, Cseri István, Erdélyi Tamás, Forgács Péter, Gyuraskó Gábor, Hartmann Attila, Huszti János, Kaszás Mária, Király Endre, Kovács Erzsébet, Kovács István, Murányi Miklós, Németh Károly, Németh Tibor, Schwarc Péter, Simon Tibor, Szabó Csilla, Szabó Károly, Szász Rita, Szekeres Gábor, Tokody Éva, Tóth László, Varga Dániel, Varga Ildikó, Werlein Ferenc, Winkler Róbert, Zanati Beáta

4.d, Osztályfőnök: Istók Katalin

Albert Katalin, Bakonyvári Judit, Basa Károly, Blaha Magdolna, Blaskó Sarolta, Ecker Károly, Fábián Tibor, Fenyő Róbert, Gévai Emil, Gyura Annamária, Hegedűs János, Katona István, Klasánszky Zita, Kolba Mihály, Masznyik Csaba, Mátrai István, Molnár Sándor, Nagy Zoltán, Pál Vilmos, Rákóczi Péter, Schronk László, Szász Gábor, Szekér András, Szigyártó Gábor, Szilágyi Ferenc, Zsadányi Péter

1976-1980

4.a, Osztályfőnök: Simon Zoltán

Andornaki Edit, Balogh Edit, Billus Daniella, Bogya Piroska, Bohus Erika, Bordács Zsuzsanna, Bölcskey Anna, Farkas Andrea, Fekete Andrea, Gittlár Kinga, Grósz Judit, Hargitai Erika, Hargitay Nikolett, Hegyi Ágnes, Hellner Éva, Kaiser Ildikó, Krajcsovics Ágnes, Lukács Mária, Maráz Hcdvig, Nagy Ágnes, Pap Ágnes, Pap Györgyi, Paróczai Katalin, Péczi Andrea, Sipos Gabriella, Timár Katalin, Tóth Franciska, Zlatev Katalin

4.b, Osztályfőnök: Dobosné Sárvári Judit, Szászné Simon Judit

Áj Antal, Bartos Éva, Benyovszky György, Borsody József, Ceglédi Judit, Cseh Tibor, Farkas László, Gajduschek György, Hámos Éva, Horváth Zoltán, Hrabovszky Katalin, Hutlassa Tamás, Iring Zoltán, Karsay Ferenc, Keleti Ágota, Képiró Zsuzsanna, Kleberc Attila, Kormos Mária, Korom Melinda, Kovács György, Kővári Klára, Mizsér Emese, Németh Zsuzsanna, Putnoky Ágota, Radácsy Katalin, Rákóczi György, Sághy Tibor, Slezák Gabriella, Szathmári György Sziráki Ibolya, Tóth Sándor, Vissy Zsolt

4.c, Osztályfőnök: Pataki János

Angyal Tibor, Benedek Csaba, Besenyi Tibor, Bodai Gabriella, Gajdos Ákos, Galbicsek Győző, Gál Csilla, Gödöllei Éva, Hátsági Zsolt, Henter Zsolt, Keliger Pál, Kovács Márta, Molnár Zsuzsa, Ócsvári Gábor, Reményi Péter, Rohály Gábor, Stark Attila, Sugár András, Szabó Zsuzsa, Tajti Ilona, Urbán László, Valet Béla, Vavrik Tamás, Vekerdi Ágnes, Végvári Ágnes, Vigh Tamás, Ziaja György, Zobor Zsuzsa, Zsifkov Tibor

4.d, Osztályfőnök: Vrabély Armandné, Bankó Károlyné

Bánhidy Ferenc, Berki Zoltán, Bényei Miklós, Borbély Gábor, Csata József, Csolakov Csaba, Kanti Attila, Ketler István, Kosztolánszky Zoltán, Krizsán András, Laczik Pál, Liptai Margit, Nagy Katalin, Nyeste Gábor, Nyitrai Éva, Otta András, Psotta Tibor, Scheller Ferenc, Sugár László, Szabadi Zoltán, Szamosi Tibor, Szentmáriay István, Szilágyi Géza, Tóth Pál, Utassy Vilmos, Valter Krisztina, Vona István, Yasar Sevil

1977-1981

4.a, Osztályfőnök: Tiber Zsuzsanna

Bebők Gabriella, Bezzeg Judit, Botlik Ildikó, Cseri Márta, Dobos Krisztina, Élő Nóra, Fóti Gabriella, Handl Ágnes, Katona Katalin, Károvics Éva, Kelemen Judit, Kiss Éva, Kocsis Vilmos, Leitner György, Lendvai Gabriella, Lienhardt Krisztina, Majoros Rita, Mandula Katalin, Mázsár Mónika, Orosz Ferenc, Perczel György, Rusznák Györgyi, Simor Zoltán, Sultisz Anikó, Szabados Edit, Szabó Csilla, Szabó Ildikó, Szekeres Ildikó, Tamás Tamás, Vajda Magdolna, Zagyi Ildikó

4.b, Osztályfőnök: Pártos Vera, Hosszú Gyula

Albu Katalin, Ákos Judit, Bajomi András, Beleznai Gábor, Bényi Zsuzsanna, Czine József, Domiter Edit, Dyékias Ottó, Fehér Attila, Fenyvesi Katalin, Gerber Mónika, Hammer Péter, Kiss Róbert, Korda Ágnes, Kovács Erika, Markovits Péter, Máté Gábor, Mendel Vera, Pétervári Eszter, Pölcz Katalin, Segesdi Borbála, Seidl János, Somvári Gabriella, Szabó Magdolna, Takács Márta, Vigh Anikó, Zsifkov Ágnes

4.c, Osztályfőnök: Hubert Györgyné

Ács Imre, Biernaczky Adrienne, Bus Jenő, Cserháti Ilona, Fekete Imre, Fekete István, Gál György, Gerebenits Éva, Groma Virág, Hamar Olga, Horváth Gabriella, Horváth Zoltán, Lelkes András, Litványi Péter, Máriás György, Meszéna Alice, Németh Tamás, Salavardics Vera, Orbán Katalin, Orehoczky Judit, Pásztor Szilárd, Princz Ferenc, Quittner Gusztáv, Ruff János, Schuster Erika, Seregi György, Szászvárosi György, Szekerka András, Szlama Mihály, Tóth László, Tuba Zoltán, Záhonyi Zsolt

4.d, Osztályfőnök: Taksony Györgyné

Bagi Ákos, Banok Igor, Bánhegyi Ferenc, Budai Patroklosz, Budai Zsolt, Bulandra Leonóra, Császár Zoltán, Csorba László, Fiser József, Füzesi Tibor, Horváth Miklós, Juhász Nándor, Kerényi Gábor, Laki András, Maár Zoltán, Mátyássy Edina, Meskó Géza, Mészáros István, Mikulás Miklós, Nagy László, Rácz Imre, Sárdi Tamás, Szirmai Ferenc, Tácsik László, Vigh Andrea

1978-1982

4.a, Osztályfőnök: Dobosné Sárvári Judit

Bellák Tamás, Benyák Judit, Borbély Márta, Czérna László, Csányi Éva, Drixler Ildikó, Feragó Márta, Fodor Éva, Fürbusz Krisztina, Galbicsek Rita, Gerebics Mariann, Gombosi Marianna, Gorilovics Tamás, Györgyi Szabó Kinga, Hernádi István, Kelemen Csaba, Kovács Ferenc, Kovács Gábor, Nagy János, Nagy Tamás, Oldal Mária, Ollé Gabriella, Orbán János, Palovecz Gábor, Parragh Zoltán, Pusztai Erzsébet, Réczicza István, Schnitta Andrea, Simon Krisztina, Smigura Zoltán, Szegedi Magdolna, Varga László, Virágh Zsuzsanna

4.b, Osztályfőnök: dr. Fried Ilona

Baján Gabriella, Baráth Ágnes, Benkő Viktor, Bittera Erzsébet, Budavári Katalin, Bulinszky Marianna, Csernus Péter, Demkó Ferenc, Donáth Zoltán, Felkai Csaba, Gittlár Krisztina, Godács Ildikó, Gyurkó Ádám, Horváth Csilla, Johancsik Tibor, Juhász Márta, Kántor Judit, Kiss Judit, Kupor Ágnes, Lukács Dorottya, Nagy Andrea, Németh Beáta, Pallagi Róbert, Palotás Mária, Putz Erika, Sodin Györgyi, Somogyi Zsuzsanna, Szegedi Katalin, Tamás Ágmes, Tóth Anikó: Tóth Árpád, Udvardi Imre, Varga Tamás, Vass Anikó, Vizvári Márta, Vodeka Éva

4.c, Osztályfőnök: Dobos Gábor

Bucsánszki Csaba, Csillag Luca, Deák Tamás, Éltető Ágnes, Kende Ágnes, Kónya Miklós, Kovács Péter, Máté Béla, Máté Szilvia, Molnár László, Nacsa János, Nagy Tamás, Nagy Zsolt, Palatinus János, Papp Zoltán, Poór László, Poll Andrea, Potyók Miklós, Reinhardt Csaba, Sipos Tamás, Steinbach Erzsébet, Strifler Zsuzsa, Tardos Gábor, Tóth Csaba, Varga Krisztina

4.d, Osztályfőnök: Bényei Károly

Amberger Gabriella, Apró Gabriella, Baják Gábor, Barsi József, Bényei Zsolt, Blaha Éva, Czank Zsuzsanna, Csata Sándor, Dudás Mónika, Farkas László, Gévai Gábor, Guba Péter, Hajdu Péter, Jancsó Csilla, Juhász János, Kelemen Zoltán, Kondákor Pál, Lazur László, Major Róbert, Mészáros András, Monok Miklós, Pálóczy Attila, Schwirg László, Szabó Attila, Szabó László, Szeiler Ágnes, Szulovszky Zoltán, Szeklencei Tamás, Tóth Béla, Ugrai Gábor, Ulmann Klára

1979-1983

4.a, Osztályfőnök: Trencsényi Borbála

Abbas Amir, Bacsó Gábor, Beck Zsuzsa, Boros Péter, Budai Mária, Csép Balázs, Debreczenyi Attila, Dobszay Gergely, Farkas László, Formanek Tamás, Györe-Szűcs Sándor, Havasi Szilvia, Kása Erzsébet, Keller János, Kokovay Ildikó, Lugosi Mária, Mácsai József, Márton Krisztina, Molnár Tibor, Németh Ákos, Orbán Gabriella, Orbán Tibor, Penczi Judit, Szabó Anikó, Szabó Gábor, Szabó György, Szabó Zoltán, Székely Judit, Szigeti Lívia, Ughy Erika, Ujlaky Péter, Vámossy István, Zsámár Katalin

4.b, Osztályfőnök: Buttykay Emőke

Balaskó Gábor, Barabás Gábor, Bánhegyi Balázs, Berenczki Andrea, Biró Andrea, Bodolai Péter, Fegyverneki Adorján, Gilvácsi Katalin, Hajdu Gábor, Hegyaljai Kiss Judit, Herczeg Barnabás, Horváth Csaba, Jancsecz Győrgy, Kocsis Mihály, Kovács András, Kovács Katalin, Krieger Krisztina, Lakos Tamás, Mohácsy Hedvig, Nagy Dóra, Papp Zsuzsa, Polák Miklós, Rédly Zoltán, Siklósi Csaba, Sisa Péter, Strbik Andrea, Sulyok Csaba, Szalay-Nagy János, Tordai Zsuzsanna, Veres Zoltán, Zalavári Kálmán

4.c, Osztályfőnök: Harmatha Andrásné

Ábel Zoltán, Andaházy Lóránd, Berczeli Anikó, Fabinyi Gábor, Fülöp Róbert, Hauk Gabriella, Jaklics Sándor, Jároli Judit, Kapovits Ádám, Kausay Kristóf, Kovács Barnabás, Marosi György, Miszori István, Mucsi Ferenc, Parajdi István, Reményi László, Séllei Csilla, Stadler Péter, Szabó Andrea, Szendrei Zsolt, Szigeti Zoltán, Szigligeti Csilla, Szikulai István, Takács András, Vass Erzsébet, Vándorffy József, Virányi László, Wangler Ágota

4.d, Osztályfőnök: Istók Katalin

Arnold Eszter, Barata Erzsébet, Becze Judit, Brassói Annamária, Buru György, Csák Zsuzsanna, Cseh Andrea, Dömök Zsuzsanna, Dudás Viktória, Fehérvári Judit, Horányi Ildikó, Kaczur Margit, Kiefer Éva, Kovács Ildikó, Kovács Katalin, Králl Julianna, Kukovecz Krisztina, Laczik Emma, Martin Erika, Mesés Péter, Nánássy Gábor, Pál Andrea, Péczi Lilla, Selmeci Gábor, Székely Imola, Szép Ilona, Simon Zsuzsanna, Tompos Szilvia, Tóth Andrea, Turcsányi Gabriella, Vinczellér Judit, Vizvári Péter

1980-1984

4.a, Osztályfőnök: dr. Ökördi Péterné

Balassa Gábor, Bauman Anita, Bálint László, Belák Mihály, Bikás Attila, Bostyán Adrienne, Budai Thália, Csernyánszky György, Damó Eszter, Dilingai Márta, Dömötör Mária, Erdélyi Tibor, Flóhr Zsuzsanna, Gönczi Miklós, Halasi Zsuzsanna, Hári Péter, Horváth Ildikó, Horváth Krisztina, Koncz Hedvig, Kutasi József, Mike Katalin, Perényi László, Petrák Béla, Pétervári Anikó, Pillinger Eszter, Schmidt Zsuzsanna, Siegl Judit, Somlói Judit, Szabó Gábor, Szekeres Éva, Szlama Zoltán, Tóth Erika, Urich Elemér, Vándor Timea, Wangler Ottó, Zsilvölgyi Csaba

4.b, Osztályfőnök: Vrabély Armandné

András László, Balázs György, Barócsi Attila, Csobaji Anna, Csuvár Ildikó, Dölle András, Egri Erika, Feczkó Ágnes, Fuchs Anikó, Guba József, Hódos Andrea, Hódos Zsuzsanna, Igali Gabriella, Jécsai László, Kiss-Orbán László, Kovács Gábor, Lajkó Szilvia, Makai Tamás, Mák Eleonóra, Medvegy Ildikó, Németh Sándor, Novákovics Anikó, Pásztor Antal, Rozembereczki Zoltán, Rubint István, Sós Natália, Stickl Valéria, Szabó István, Tóth Éva, Tóth Mariann, Tóth Mariann Melinda, Uj Ildikó, Ullmann Tamás, Varga Zsuzsanna, Virág Ildikó, Vitkay László

4.c, Osztályfőnök: Pataki János, Koltai Márta

Árvai János, Bartha János, Csonka Zoltán, Dénes György, Englander János, Erdős László, Fehér Ágnes, Gulyás András, Ichnád Sándor, Juhos Nándor, Keindl Mónika, Keliger Csaba, Kicska László, Kocsis Csaba, Korpás Levente, Kötényesi Ágnes, Kun Gábor, Kutassy Jenő, Misoka Zoltán, Palotai Péter, Sieben Nándor, Szabolcs István, Szeleczki Zsolt, Szücs Imre, Tajti Róbert, Takács Zoltán, Tassonyi Kadocsa, Wellisch Julianna

4.d, Osztályfőnök: Arday Andorné

Bögös Gabriella, Bölcskey Ágnes, Cziráki Andrea, Csernák Zsolt, Csókás Éva, Dudás Judit, Ecker Gabriella, Forrás Lajos, Gera Csilla, Hakszer Andrea, Harján Szilvia, Hennig Péter, Hernádi Zsuzsanna, Izsó Judit, Kis Mónika, Klein Kinga, Kovács Erzsébet, Masznik Ferenc, Márkus Tünde, Medgyesi Enikő, Mucsi Emese, Nagy Anikó, Perlaki Miklós, Rausch Beáta, Szeiler Rita, Temleitner Judit, Tóth Mónika

1981-1985

4.a, Osztályfőnök: Tiber Zsuzsanna

Ardai Petra, Babarczy Eszter, Balogh Béla, Beke László, Bogdán Krisztina, Bugyi Ildikó, Dobszay Ambrus, Faludi Judit, Fazekas Attila, Gáti Anna, Hajdu Péter, Hofer László, Horváth Tibor, Hutvágner György, Jantay Zoltán, Jákfalvi Beáta, Jánosa István, Kemény Eszter, Keserű György, Kostyál Adrien, Kovács Eszter, Kovács Zoltán, Kuzsdra Gabriella, Léderer Gábor, Mészáros József, Nagy Csaba, Nemes Mihaly, Őri Tamás, Prohászka Ottó, Schranecz János, Solymos Andrea, Soós Ágnes, Szabó Ildikó, Szentirmay Csilla, Tomán Gyöngyvér, Vasvári György, Vincze Gyula, Wolf Géza

4.b, Osztályfőnök: Taksony Györgyné

Árokszállási Tamás, Bajó Csilla, Balla Zoltán, Balogh Attila, Besenyi Erika, Buth Csilla, Dölle Ildikó, Fehér Magdolna, Gerő László, Gőgös Éva, Jancsó Krisztina, Lakatos Miklós, Lengyel Gábor, Ligárt Katalin, Molnár Jenő, Molnár Judit, Román Attila, Smidróczki Éva, Somlyay Endre, Stollár Zsuzsanna, Szabó Andrea, Szabó László, Szalay-Nagy László, Szántó Attila, Szántó György, Szentgyörgyi László, Szilasi Gábor, Tary Zsolt, Tóth Gábor, Trautmann László, Villant Lajos

4.c, Osztályfőnök: Hubert Györgyné

Bárczy Péter, Bertóti Andrea, Bognár Bertilla, Bruckner Miklós, Fecsó Péter, Fejér Gábor, Fogarasi Attila, Füstös Géza, Grőbler Tamás, Gyetvai Árpád, Hidasi György, Ignácz Mátyás, Jánossy Balázs, Kocsis Anna, Kovács Gábor, Limbay Róbert, Liszkay Péter, Nagy Judit, Novák Lajos, Pető Zoltán, Rónai Judit, Somogyi András, Stumm Erzsébet, Szabó Ferenc, Szalontai Gyöngyvér, Szenn Zsuzsanna, Széni Zoltán, Tasi Attila, Urányi Péter, Varzsik István, Wavrik Gábor, Zanati Éva

4.d, Osztályfőnök: dr. Kenyeres Zoltánné

Antoni Éva, Ágoston Melinda, Breuer Péter, Büti Krisztina, Dudás Szilvia, Eszes Tamás, Farkas György, Fábián Katalin, Fügedi Ildikó, Gál Judit, Gerencsér Ildikó, Jécsai Dorottya, Kaplonyi Csilla, Kollár Emőke, Kovács Marianna, Kovál László, Latorcai Krisztina, Makó Andrea, Marosi Beáta, Márton András, Nagy Ildikó, Mürschberger Judit, Pilisi Adrien, Pribék Anita, Szedlmayer Beáta, Szelestei Rajmund, Takács Ágnes, Tóth István, Ungár Ivett, Willing Gyöngyi

1982-1986

4.a, Osztályfőnök: Kovácsné Gajdács Ibolya, Bankó Károlyné, Hévizi Ottó

Andrusik Anita, Bakos Ferenc, Binczki Zoltán, Birloni Szilvia, Bocskói Andrea, Brajercsik Andrea, Csornai Gabriella, Demény Tünde, Farnadi Gábor, Frank Miklós, Frey Ágnes, Grolmusz Krisztina, Guba Andrea, Guba Imre, Hajas László, Halász Sándor, Hankó Krisztina, Heleszta Zsuzsanna, Herczeg Dóra, Juhász Illés, Kern Lajos, Kertész Krisztina, Kincses Ferenc, Lakatos Attila, Molnár Zoltán, Pázmándi Katalin, Petrási Katalin, Pigler Ágnes, Rábely György, Sági Gabriella, Schmideg Ádám, Sipos László, Solymosi Gábor, Tersztyánszky Péter, Tuncsik Zsolt, Ujvári János, Varga Katalin, Vörös Éva

4.b, Osztályfőnök: Bartáné Siklós Márta

Antalóczy István, Babarczy Anna, Bartos Nóra, Béki Zoltán, Bényi Klára, Bitskey Andrea, Buru Katalin, Csaba Krisztina, Dániel Júlia, Dési András, Endrei Eszter, Fehér Tamás, Fülöp Judit, Gál György, Győrvári Hedvig, Horváth Zsolt, Kalmár Anikó, Kapus Gábor, Karsa Balázs, Kákóczki Erika, Kiss Edina, Kiss Miklós, Kollár Attila, Kovács Krisztina, Kun László, Kuzsdra Gyöngyi, Lekács Edina, Mohácsi Péter, Molnár Krisztina, Murányi Ivett, Németh László, Németh Péter, Niederfiringer Ágnes, Ollé Tamás, Papp Zoltán, Sallai Ágnes, Szabados Tamás, Szabó Mária, Szivágyi László, Tari Zsuzsanna, Thuma Orsolya, Zamecsnik Éva

4.c, Osztályfőnök: Bényei Károly

Baranyi Judit, Bárczy Zsolt, Bugár István, Dékány András, Dobos Zsuzsanna, Elek Zsolt, Erős János, Hercz Ágnes, Kerekes Gábor, Kiss Etele, Kiss Tamás, Kós Géza, Letenyei Krisztina, Martincsek Balázs, Metzner Zoltán, Pálmai László, Ratkó Julianna, Sándor Anikó, Szabó György, Szekeres Lajos, Szilvási László, Vandlik Antal, Weiner Gábor, Zarándy Ákos

4.d, Osztályfőnök: dr. Fried Ilona

Bakos Judit, Bakos Márta, Biró Péter, Dienes Ágnes, Farmadi Tünde, Gólya György, Juhász Ildikó, Kardos Éva, Klesitz Erika, Kovács Ágota, Köhler Ágnes, Kutasi Katalin, Láng Katalin, Magyar Adrián, Major Éva, Majsa Krisztina, Mészáros János, Monori András, Muszok Judit, Nagy Anna, Novák Gábor, Ötvös Zoltán, Pálinkás Krisztina, Sáfrán Katalin, Siegler Anikó, Somlai Katalin, Szabó-Erdélyi Aranka, Szőts Erika, Tóth Eszter, Trifán Andrea, Wahl Marianna

1983-1987

4.a, Osztályfőnök: Buttykay Emőke

Altmann Krisztina, Andrási Judit, Balogh Erzsébet, Baranyai Veronika, Bodai Zoltán, Élő Gábor, Faragó Endre, Fecske Zoltán, Gabos Péter, Giebiszer Erika, Heleszta Éva, Hollós Tamás, Horinka Beáta, Imre István, Ipacs Ildikó, Juhász Dávid, Markó Lívia, Márkus Zoltán, Martinez Judit, Medgyesy Dorottya, Molnár Attila, Molnár Mónika, Paroda József, Parragh Zsolt, Radnóti Zoltán, Rugyai Gábor, Sárkány Csilla, Suhajda Tünde, Szabó Piroska, Szaszovszky Mónika, Tarnóczy László, Török Ákos, Treiber Miklós, Vajnai Gyöngyvér, Valiskó Gyöngyi, Varga Zoltán, Verschitz Gábor, Versitz Zsolt

4.b, Osztályfőnök: Istók Katalin

Andor Krisztina, Árvai Andrea, Bajó Péter, Battonyai Tünde, Bódi Marianna, Borbély Lóránt, Bölcsföldi Gábor, Debrei Hajnalka, Demők Attila, Egri Gabriella, Feuer Ivett, Fodor Judit, Gajdos Andrea, Galácz Márta, Hajdu Rita, Horváth Csaba, Jendrics Anikó, Juhász Krisztina, Karsai Erika, Kern András, Kovács Péter, Laudancsek Olga, Ligeti György, Lipniczky Attila, Magyar Péter, Máté Szilvia, Molnár Krisztina, Muhari Rita, Murányi Mercedes, Patkó Mercedes, Réh Tamás, Schreiber Mónika, Simon Katalin, Simon Zsolt, Szabó Magdolna, Széll Ágnes, Torma Albert, Turák Péter, Varjú Zsolt, Vörös Péter

4.c, Osztályfőnök: Vancsó Ödön

Balázs György, Bereczky Áron, Biró Attila, Csimár Csaba, Dinnyés Enikő, Fleischer Tibor, Fülöp János, Gáspár Anna, Hajdú Gábor, Hajnal Zoltán, Király Andrea, Kiss Attila, Klug Róbert, Korsós István, Makara Tamás, Mattesz Mónika, Molnár Attila, Nagymajtényi Gábor, Sáfrán Zsófia, Stverteczky András, Szabó Márta, Tass Zoltán, Thék Eörs, Timár Ákos, Vargha Júlia, Vincze Imre

4.d, Osztályfőnök: dr. Paróczy Erzsébet

Bedics Zsuzsanna, Boros Zsuzsanna, Brezina Katalin, Czviin Adrienne, Császár Gergely, Deák Andrea, Demeter Orsolya, Dolejsi Beáta, Dőry Éva, Flautner István, Hajdu Attila, Halász Gabriella, Hrubiák Andrea, Huszerl Judit, Ifju Péter, Király Glória, Kluha Gabriella, Kovács Etelka, Kundl Adrien, Mihajlova Viktória, Nagy Szabolcs, Németh Krisztina, Pásztor Brigitta, Pásztor József, Salamon Eszter, Sátori Krisztina, Stock Petronella, Szántó Gábor, Szegedi Róbert, Szölgyény Balázs, Tóth Andrea, Závodszky Noémi, Zentay Géza

1984-1988

4.a, Osztályfőnök: Győrffy Bertalanné

Adamik Béla, Angyalföldi Zsuzsa, Antók Balázs, Bakos Anikó, Balla László, Brezina Péter, Dobos Nóra, Fatalin Miklós, Győri Szilvia, Gyulay Péter, Hajdú Zoltán, Héjjas Péter, Kardos Miklós, Kenderessy András, Kiss Attila, Kovács Rita, Lendvai Balázs, Nagy Andrea, Nagy Norbert, Nagyvarsányi Katalin, Nényei Lóránt, Novák Károly, Papp Anikó, Parniczki Andrea, Prohászka Zoltán, Rácz Helga, Sinka Margit, Szabó András, Szász Andrea, Sztrama Mónika, Temesi Andrea, Tóth Gizella, Vörös Tibor

4.b, Osztályfőnök: Szabó István

Brandt József, Braun Péter, Bugyáki Mónika, Csonka Tamás, Ernst Ágnes, Faust Anita, Gráczer Irma, Gyurovszky Mihály, Herb János, Horn Gyula, Hrotko Timur, Juhász Julianna, Karikás Péter, Komár Zsolt, Kálazy Csilla, Kocsis László, Kelemen Ágnes, Körmendi Norbert, Kühstaler György, Letenyei László, Mészáros Judit, Mikusi Csaba, Nagy Ágnes, Páricsy Anikó, Sallai Nóra, Sásdi András, Szabó Zoltán, Szép Péter, Sztán Tibor, Tamás Anna, Tóth Judit, Ujhelyi Sarolta, Varga Gábor, Vas György, Vég Ottó, Zahorecz Ádám

4.c, Osztályfőnök: Harmatha Andrásné

Ács Sándor, Antal Sebestyén, Arató Bence, Balog Ilona, Bálint Sándor, Bognár Zsolt, Burian Hana, Fejér Péter, Ferenczi Éva, Garamszegi Tamás, Havas Eszter, Hegedűs Antónia, Kertész Balázs, Kapornai Zoltán, Lelkes Miklós, Magó Zsolt, Majtényi Ágnes, Máté Erzsébet, Mihályi Róbert, Nagy Csaba, Nemes János, Nikovits Tamás, Novák Zsolt, Nyitrai László, Pajzs Péter, Pálfai Balázs, Petrovics Iván, Szabó Tamás, Széni Katalin, Szontág István, Taródi János, Tóth Péter, Vadász Attila

4.d, Osztályfőnök: dr. Ökördi Péterné

Bakai Magdolna, Balázs Ildikó, Balog Gábor, Barát Ildikó, Boros Szilvia, Éles Péter, Gombócz Márta, Horváth Géza, Kemény Enikő, Kocsis Krisztina, Kosznai Júlia, Kovács Tünde, László Erzsébet, Lenhardt Anita, Lécz Gyöngyvér, Lóránt Miklós, Medveczky Balázs, Molnár Krisztina, Pintér Attila, Réczicza Ildikó, Somogyi Judit, Szabó-Erdélyi Gábor, Szalai Zoltán, Tasnádi István, Tomán Olga, Tóth Attila, Tömösváry Zsigmond, Turcsányi Miklós, Vincze Edit

1985-1989

4.a, Osztályfőnök: Taksony Györgyné

Ambruszter Géza, Antók Zsófia, Balogh Emese, Blahó Imre, Csinkov Barbara, Diós Antal, Elekfy Enikő, Fehérvári Attila, Gáll Barbara, Halász Pál, Horváth Károly, Horváth Krisztina, Horváth László, Király Fanni, Kiss Erika, Kiss Norbert, Kőrizs Imre, Mezei Szilvia, Molnár Mariann, Nagyvarsányi Natália, Naszódi István, Páll Gabriella, Páter Balázs, Péter Gabriella, Sallai Krisztina, Simeonov Todorov Angel, Simon Erika, Sipos Ferenc, Spielmann Éva, Szabó Csaba, Valiskó János, Varga István, Varga Judit, Varga Katalin, Varró Marianna, Vimláti László, Zádori Krisztina

4.b, Osztályfőnök: Fenyő D. György

Almási Szabolcs, Alpári László, Bokor Ildikó, Ernst Judit, Faltay Csaba, Fazekas Péter, Feczkó Péter, Fermezelyi Gergely, Galácz Katalin, Haber Andrea, Harmatha Zsolt, Huszár Krisztina, Kisszölgyémi Zoltán, Kocsord Ágnes, Koncz Tekla, Kökényesi Réka, Maczedvics Anikó, Martin Ferenc, Molnár Zsolt, Perczel Attila, Rab Orsolya, Rónai Gergely, Schreiber Gabriella, Sólyom Katalin, Sperlinger Ágnes, Szabó Judit, Takács Ildikó, Tóth Ákos, Tóth Krisztina, Tyroler Beatrix, Uhrin György, Vida Andrea, Vizvári Emese, Wellisch Katalin

4.c, Osztályfőnök: Hubert Györgyné

Albini Attila, Antalffy Zoltán, Baksai Péter, Bellák Zoltán, Blága Tamás, Cserna Edit, Csomor Veronika, Dölle Ákos, Erdész Ferenc, Filecz Tamás, Gál Árpád, Gerlits Ferenc, Hajdu Miklós, Harmati György, Hazai Tamás, Iványi Zsuzsanna, Jankó Bálint, Jánosi Rita, Katona Gabriella, Lengyel Miklós, Mezei József, Nagy Judit, Pál Katalin, Peták Attila, Radics Péter, Román Zoltán, Schiller Zsolt, Sipos Zsolt, Szemán Zoltán, Szidarovszky Ferenc, Szilasi Edina, Velencei Márta, Weisz Zalán, Wolfner György

4.d, Osztályfőnök: dr Kenyeres Zoltánné

Ézsöl Zsófia, Földes Adrienne, Gyurkovics Erzsébet, Hajdu József Gábor, Heckmann Tamás, Horváth Beáta, Izsó Ferenc, Kom Nóra, Krámli Mihály, Ladányi Katalin, Lakos Dorottya, Markovits Katalin, Marosi László, Németh Krisztina, Németh Zsolt, Nuber Anikó, Pál Mónika, Politzer Krisztina, Potecz Judit, Selmeci András, Sós Katalin, Sziráki Szilvia, Thuma Alida, Török Fruzsina, Valu Orsolya, Vincze Beáta, Vörös Ildikó, Wator Ágnes

1986-1990

4.a, Osztályfőnök: Somogyi László

Albert Rita, Almási Balázs, Barna Beáta, Bálványos Miklós, Bitskey Katalin, Bori István, Czoller Zoltán, Cserey Mónika, Fatalin Gabriella, Faust Klára, Gelicz László, Hévizi Attila, Hoppán Eszter, Juhász Béla, Kardati Péter, Keresztesi Andrea, Kiss Judit, Kovács Katalin, Konozsy Péter, Lajos Csaba, Landesz Tamás, Posteliner Nóra, Püspök Ágnes, Rihay Szabolcs, Schlemmer Noémi, Simon Gabriella, Somkuti György, Szabó Ágnes, Szabó Dóra, Tamási Andrea, Tar Attila Balázs, Tóbi Tímea, Turczer Mónika, Vezér Henrik

4.b, Osztályfőnök: Siegler Gábor

Angyalföldi Vera, Barócsi Katalin, Bernau Péter, Bessenyei Gábor, Brávácz Alexandra, Csinos Tamás, Csuka Györgyi, Darvas Krisztián, Gádor Tamás, Guttermuth Mária, Hajnal Ildikó, Horváth Ákos, Horváth Gergely, Jeszenszky Attila, Jurkovics Károly, Kondász Mónika, Krisch Balázs, Lakos Mónika, Lukáts Eszter, Magyar Emese, Marosán Mónika, Molnár Géza, Pálfalvi Edit, Pénzes Zsuzsanna, Scholz Éva, Székely András, Szirmai Julianna, Tatai Csilla Orsika, Tóth Szilvia, Valent Ivett, Várnai Vanda, Vitéz Eszter

4.c, Osztályfőnök: Bényei Károly

Antal Rita, Ágoston György, Bereczky Dávid, Boldizsár Tibor, Borsodi Gábor, Böde Tamás, Csikász Tamás, Dobos Dániel, Endrey Bálint, Farkas János, Fon Gábor, Gőri Zoltán, Hargita Eszter, Janecskó András, Jáni Mátyás, Kőhidi Ádám, Majtényi Márta, Matyi Tamás, Németh Bernadett, Oláh Gábor, Peremiczki István, Pintye József, Pusztai Hont, Radnóti Zoltán, Sági Gábor, Sárdi Dániel, Schneider Tamás, Szabó Csilla, Szabó Gábor, Szalkai Attila, Székely Katalin, Széles Gábor, Szontagh László, Torbágyi Balázs

4.d, Osztályfőnök: Hosszú Gyula

Bácskai Brigitta, Bárd Attila, Császár Endre, Cserveni Andrea, Debreceni János, Dobi Beatrix, Fazekas Tamás, Fekete Mihály, Gerencsér András, Horváth Ágnes, Horváth Klára, Illa Mónika, Jaczkó Györgyi, Jámbor Péter, Kaposi Mariann, Karvalics Gyöngyi, Nagy Ágnes, Nagy Krisztina, Nemestóthy Andrea, Németh Andrea, Nikovits Mónika, Rajnai Sándor, Rapai Péter, Sivó Anikó, Stauróczky Rita, Szabó-Erdélyi Mónika, Vad Noémi, Varga Nóra, Vértesi Anna, Vlasics Éva, Waliczky Kriszta, Zsombor Zsolt

1987-1991

4.a, Osztályfőnök: Istók Katalin

Balázsy Krisztina, Berényi Ágnes, Déry Judit, Felkai Sára, Garamszegi Mónika, Gábor Péter, Garay Ildikó, Haraszti Erika, Holcsa Judit, Holcsa Mónika, Jánosa Barbara, Kádár András, Király Zsófia, Kiséry Péter, Landesz Judit, Matyi Gábor, Márkus Györgyi, Mátrai Szilvia, Mikusi Balázs, Muzslay Livia, Nagy András, Nagy Zsuzsanna, Ónody Tamás, Pap Félix, Répássy Gergely, Sárkány Zsuzsa, Schneider Péter, Somogyi Zoltán, Szikora Gábor, Szöllősi Szabolcs, Taródi Zoltán, Trautmann András, Urbán Gergely, Uri Katalin, Vágó Piroska, Végvári Viktória

4.b, Osztályfőnök: Dervenkár István

Balla Zoltán, Barna Ildikó, Bálványossy Ildikó, Bárdi László, Bernáth Cecilia, Bessenyei Brigitta, BiróBeáta, Bottka Zsolt, Brandt Ferenc, Budai Krisztina, Dömötör Gábor, Fehérvári Zsolt, Felkai Réka, Gajdos Andrea, Gábor Eszter, Jakab Szabolcs, Jánosa Bernadett, Jenei István, Karacs Sándor, Kincses Péter, Kovács Judit, Martiny Viktória, Nagy Mariann, Novák Árpád, Oláh Attila, Petrás Brigitta, Sándor Iván, Schwarzenberger Helga, Somos Péter, Sulyok Attila, Szájbely Judit, Tóth Edina, Tóth Miklós, Vági Eszter, Vági Zoltán, Zenthay Péter

4.c, Osztályfőnök: Bánhegyi László

Adorján Tamás, Ács Emőke, Balogh Erika, Bodnár Zsolt, Császár Lilla, Csillag Sára, Csinos Richárd, Erben Péter, Futó Tibor, Fügedi Zsolt, Karádi Zoltán, Kosztolányi Árpád, Kovács Gergely, Kökényesi László, Kún Gábor, Magó Kálmán, Magyar László, Moldvay László, Molnár László, Pacher László, Papolczay Péter, Pásztor Tibor, Petik Attila, Rosta Gergely, Szenn Gábor, Szűcs István, Tauber Egon, Turányi Zoltán, Wahl István

4.d, Osztályfőnök: Szakolczai Attila

Angyalföldi Júlia, Bajári Andrea, Bencze Ágnes, Bucsai Tímea, Csóka Gabriella, Csongrádi Noémi, Gál Zoltán, Heiman Réka, Kecskés Beáta, Köhler Katalin, László Zsuzsa, Magyarszéky Dóra, Mezei Csilla, Molnár Gabriella, Nagy Éva, Nagy Mónika, Pásztor Anita, Pekár Zsuzsanna, Rajna Gábor, Rónai Ágnes, Rónay Osszián, Sallai Tímea, Sipos Emese, Sövény Gabriella, Tverdota György, Vizvári Boglárka, Wertán Luca

1988-1992

4.a, Osztályfőnök: Rákosfalvy Ildikó

Antók Gergely, Bodó László, Borbély Krisztina, Cserepkai Anikó, Csuka Krisztina, Erdős György, Flóhr Balázs, Horváth Henriett, Jávor Brigitta, Josepovits Zsuzsa, Kálmán Csilla, Kovács Mihály, Köves Gábor, Kuti Szilvia, Leitner Gábor, Lengyel György, Lőrincz Orsolya, Nagy László, Palik Krisztina, Polonkai Andrea, Révai Adrienn, Ruszka Béla, Schönhofen Péter, Szalai Ádám, Szász Katalin, Székely Viktória, Szörényi Nóra, Takács Ildikó, Tisza Gyöngyvér, Sz. Tóth Gabriella, Zsólyomi Tímea

4.b, Osztályfőnök: Segesdi Márta

Barabás Anikó, Csejk Miklós, Gál Györgyi, Gyimesi Virág, Hazai Dorottya, Hegedűs Orsolya, Holló Adrien, Hrabovszky Erika, Iglói Judit, Keserű Katalin, Kas Valéria, Kiséry István, Kovács Eszter, Kovács Ivett, Nagy Ibolya, Novákovics Angéla, Orosz Mónika, Polgárdi Réka, Politzer Péter, Rózsahegyi Lilla, Sárdi Dóra, Selmeczi Anikó, Schmidt Zsolt, Szánthó Örsi, Szőke János, Tolvaj Balázs, Tóth Éva, Varga Amaranta, Végh Ágnes, Villant Barbara, Vicze Henrik, Zala Gábor, Zuggó Balázs

4.c, Osztályfőnök: dr. Ökördi Péterné

Álmos Attila, Czaltig Zsolt, Csikász Dóra, Dán Balázs, Deli Mária, Faragó Attila, Fazekas Eszter, Fazekas Péter, Fröchlich-Botond Zoltán, Gróf Balázs, Halász Aranka, Huszerl Gábor, Kalmus Roland, Kiss László, Németh Ákos, Németh Katalin, Prukner Timea, Ratkó Éva, Ruda Gergely, Simonyi László, Szabó Éva, Szatmáry Zoltán, Szántó András, Szécsényi Bálint, Szécsi Áron, Szép Attila, Sztranyák Zoltán, Tóth Bálint, Tóth György, Ujvári Adrián, Veszelik Péter, Weiner Zsuzsa, Zentai Balázs

4.d, Osztályfőnök: Bényei Károly

Bárd Noémi, Bicbac Anita, Bojti Roxána, Bozsik László, Bökönyi Eszter, Csermely Orsolya, Dlustus Zsófia, Dobos Gergely, Ézsöl Mónika, Fekete Csilla, Fűrész Tünde, Gulyás András, Gyűrky Irisz, Hasuly Mónika, Heller Anikó, Horváth Eszter, Juhász Anna, Kenéz Edit, Kőhidi Eszter, Liener Dóra, Mészáros Mariann, Mikl Mónika, Molnár Ágnes, Nagy Mónika, Nemes Gyula, Nuber Noémi, Pető Márk, Serfőző Krisztina, Szabó Kinga, Szórádi Anikó, Tocsev Márta, Turay Balázs, Uhrin Zsuzsanna, Valter Patricia, Zai Viktória

1989-1993

4.a, Osztályfőnök: Buttykay Emőke

Barabás Edit, Csatári-Szűcs Csaba, Dénes Gábor, Domine Réka, Göttler Dávid, Hajdú Mária, Holló Ádám, Holló Cecília, Imre Balázs, Jánosi Zoltán, Jármi Katalin, Károlyi András, Kovács Brigitta, Krubl Yvette, Lakner Kinga, Majláth Krisztián, Nagy Ágnes, Nyírfás Adrienn, Orosz Györgyi, Osváth Katalin, Ördögh Bálint, Pintér Katalin, Pogácsás Emese, Polónyi István, Ruzics Csilla, Sas László, Szabadkai Anikó Szabó Krisztina, Szoboszlay Katalin, Tisza Andrea, Vadkerti Zádor, Vándorffy Sára

4.b, Osztályfőnök: Gerbner Zsuzsanna

Adorján Péter, Antal Ildikó, Bálványos Attila, Bernáth Ágnes, Borsodi Eszter, Bozsits Viktória, Csaba Noémi, Faragó Livia, Gerenday Rita, Gyarmati Rita, Hargita Árpád, Hazai Eszter, Hitkó Andrea, Horváth Krisztina, Jenei Attila, Király Klára, Kollár László, Kőszeg Fanni, Kutas Dóra, Lelkes Barnabás, Móró István, Nagy Péter, Nagy Zsigmond, Patyi Barbara, Pusztay Réka, Schreyer Viktor, Sebők László, Sefőző Kinga, Stumpf Gábor, Szaitli Lukács, Szigeti Zsuzsanna, Szijjártó Orsolya, Tóth-Szabó Balázs, Urbán Orsolya, Vincze Zoltán

4.c, Osztályfőnök: Hubert Györgyné

Albert Ildikó, Balogh Judit, Bíró Tamás, Bozóki Zoltán, Csajkás István, Elekes Márton, Gesztelyi-Nagy András, Jákli Ildikó, Járai Zoltán, Juhász Péter, Kánai Gábor, Kanyó László, Kertai Eszter, Kosztolányi Zsolt, Laklia Zsolt, László Gábor, Lengyel Máté, Lux Andrea, Magyar Gábor, Márkus Tamás, Nagy Gergely, Nógrádi Bálint, Pajter Zoltán, Pál Gergely, Sárkány Roland, Sárközi Sára, Szász Olivér, Szécsi Zsófia, Tóth Éva, Unger Tamás, Vályi-Nagy Gábor, Velencei Mónika, Vida Zoltán, Waldmann Tamás, Zsóka Zoltán

4.d, Osztályfőnök: Taksony Györgyné

Acsádi Szilvia, Balatoni Katalin, Baranyai Diána, Boczán Bea, Both Zsuzsanna, Csongrádi Ágnes, Ember János, Frigyes Tamás, Gellért András, Halász Judit, Hanyacz Gábor, Jámbor Barbara, Kertész Balázs, Kondér Balázs, Kovács Botond, Lucánics Gabriella, Magyar Gábor, Mester Dóra, Molnár Barbara, Molnár Piroska, Nagy Boglárka, Nick Veronika, Rajna Bálint, Somogyi Krisztina, Somorácz Tímea, Szappanos Júlia, Szombathelyi Csilla, Tatai Kornélia, Teichmann Dóra, Tury Kinga, Zarándy Nóra

1990-1994

4.a, Osztályfőnök: Fenyő D. György

Borsody István, Bozsits Balázs, Csiba Tibor, Csizi Renáta, Darvas Benedek, Dunai Márton, Egerfai Borbála, Gara Márk, Icha Zsolt, Janda Szivia, Joó Krisztina, Juhász Mária, Kádár Gábor, Kárpáti Eszter, Kiss Gabriella, Kónya Eszter, Korcsog Balázs, Köles Bernadett, Ledniczky Adrienn, Lipp Veronika, Magó Judit, Mlakár Zita, Nagy Ágnes, Novák Katalin, Polónyi Orsolya, Révész Éva, Sebő Anna, Stumpf Nóra, Szabó Alexandra, Szóka Tamás, Thuma Olivia, Tivadar Krisztián, Varga Zsófia, Zombory Máté

4.b, Osztályfőnök: Siegler Gábor

Álmos Csaba, Bakó Tamás, Bánó Péter, Bodor Gabriella, Csányi Anikó, Éles Attila, Forján Tamás, Fricska Károly, Gergely Zsolt, Gyenes Tamás, Győrik Gyöngyi, Héja Gergely, Hollán Miklós, Horváth Judit, Iványi Zoltán, Kiss Tamás, Kovács Gergely, Kővári Gábor, Major Ádám, Nagymáté Balázs, Orlai Bence, Pekó Edit, Perényi Zsigmond, Rabb Andrea, Rontó Rita, Rummel Zsolt, Sánta Nobert, Somogyi Gabriella, Szaitli Iván, Szép Barbara, Szűcs Barbara, Tarr Zoltán, Ungár János, Várhegyi Krisztián, Zárda Attila

4.c, Osztályfőnök: Kardos Éva

Bakos Gábor, Bánó Gergely, Becz Ágnes, Demeter Imre Huba, Demján Szabolcs, Eredi Gábor, Flanek Éva, Fülep Zsolt, Gáspár Tímea, Harmat Kristóf, Harsányi András, Hatvani Zoltán, Heiden Oliver, Huszty Gábor, Kahlesz Ferenc, Kovács Gábor, Köcski Réka, Kunnerth Szilvia, Laborczi Péter, Matics László, Molnár Gergely, Nagy Anita, Nehéz-Posony Ferenc, Néder András, Papp Imre, Papp Róbert, Suri Dalma, Szepes Ágnes, Vad Zoltán

4.d, Osztályfőnök: Kormos Mária, Konrádné Bencsik Éva

Alt Judit, Ádám Orsolya, Bényei Orsolya, Boda Zsolt, Eörsi Sarolta, Farkas Szabolcs, Fehérvári Klára, Hangay Enikő, Himber Gabriella, Holló Gabriella, Kaposi Krisztina, Kardos Zsófia, Kisléghy Ramóna, Kiss Viktória, Kocsi Zoltán, Koós Eszter, Krekó Judit, Luksik Wanda, Milkovich Réka, Nógrádi Diána, Pásztor Dániel, Rékasi Gergely, Salamon Ildikó, Simándi Nóra, Spronz Júlia, Szabó Katalin, Szegedi Júlia, Szitó Martina, Tihanyi Barbara, Vági Péter, Zuberecz Szonja

1991-1995

4.a, Osztályfőnök: Dervenkár István

Balázs Péter, Bágyi Balázs, Borbíró Fanni, Czabai Sára, Csanádi Márk, Csillag Márton, Drexler Tibor, Egri Noémi, Erhardt Andrea, Filó Andrea, Győrffy Katalin, Győry Krisztián, Hajba Mária, Heiszler Ákos, Hoisen Evin, Láng Eszter, Mázi András, Mezei Mónika, Murányi András, Nyáry Noémi, Pető Flóra, Péteri Lóránt, Solti Beáta, Szandtner Zsófia, Szilágyi Zsófia, Szundy Zsolt, Tóth Gábor, Vass Virág, Veperdi Tamás, Véssey Vera

4.b, Osztályfőnök: Istók Katalin

Antal Dániel, Anwar Aimen, Bakos Gábor, Bottka Péter, Dán Péter, Fabó Dániel, Gyulai Gábor, Hajdu Klára, Halász Ferenc, Hegedűs László, Holló Béla, Hollós Zoltán, Illés László, Jaczura Zoltán, Kalmár Boldizsár, Kas Bence, Kónya Krisztián, Kőhegyi Attila, Lendvai Péter, Lovasi Péter, Mezei Attila, Nagy Balázs, Oláh Zoltán, Orient Anna, Ősi Réka, Pellion Katinka, Pintér Balázs, Pintér Eszter, Rajacsics Tamás, Rosivall Balázs, Sniczler Gábor, Szegő Dániel, Sztranyák Anikó, Váradi Zoltán, Walter Judit, Weiner Mihály

4.c, Osztályfőnök: Hegedűs György

Alexics Gábor, Baum Attila, Becsei András, Bitvai István, Boriszoglebszkij Krisztina, Boskó Gábor, Campeanu Adina, Diószegi Balázs, Fazekas Miklós, Fodor Viktória, Füzesi Zoltán, Gábor Ábel, Grossmann Gábor, Gulyás Károly, Halász György, Herczeg Anna, Horváth Árpád, Karácsonyi Miklós, Kiss Tamás, Kollarik Beáta, Küronya István, Laki-Balázs Virág, Lukács Attila, Molnár-Sáska Ildikó, Oroszi Ágnes, Rácz Dóra, Roszik Gábor, Sarlós Tamás, Singer Péter, Szász Réka, Szoboszlai Klára, Szűcs Attila, Turchányi Judit, Varga Emese, Visy Beáta, Vályi Gábor

4.d, Osztályfőnök: Posch Zsuzsa

Alaitner Veronika, Bálványossy Eszter, Boros Nóra, Csaba Zsuzsanna, Csapó Adrienn, Dankó Orsolya, Dömötör Zsófia, Farkas Katalin, Fazekas Zsófia, Gulyás Bernadett, Gyémánt András, Honfy Ágnes, Jákváry Klaudia, Kaplony Krisztina, Karsai Dániel, Kiss Balázs, Koutny Petra, Kulcsár Judit, Lami Klára, Marno Dávid, Máthé Tamás, Merényi Viktor, Mélykuti Kinga, Mérei Diana, Ország Mária, Paizs Annamária, Puskás Andrea, Ráncsik Ilona, Siklósi Nóra, Stella Szonja, Szabó Veronika, Szilágyi Krisztina, Szótér Orsolya, Tabi Annamária, Ujlaki Tamás, Vincze Anna

1992-1996

4.a, Osztályfőnök: Dobszay Ambrus

Bátki Pál, Bias Zoltán Barna, Bisztrai Gábor, Farkas Zsuzsanna Katalin, Fazekas Andrea Judit, Fábián Zita Dorottya, Gyorgyovich Júlia, Hargitai Dorottya, Hoffmann Krisztina, Hódi Alexa Viktória, Imrei Gábor, Juhász Zsolt, Konkoly Marianna, Kovács Zsuzsanna, Kövesdi Éva Katalin, Laky Péter, Lázár László, Megyeri Mónika Éva, Menyhárt Eszter, Menyhárt Gábor, Soós Gábor, Stauber Péter, Sullay Gergely Szabolcs, Szűcs Eszter, Tamás Zsuzsa, Tiszai Luca, Tivadar Dániel, Trekovanicz Attila, Veres Edina

4.b, Osztályfőnök: Nemecskó István

Becze Réka Cecília, Bérczy Tamás Attila, Bisztray Katalin, Borszéki Attila Csaba, Bradák Balázs, Fadgyas Antal László, Fésű Szilvia, Héja Katalin Ildikó, Hollós Péter, Huhn Gábor, Kalászi Adrián, Kail Balázs, Kardos Eszter, Keleti Gábor, Kempelen Zita, Kertész Krisztián, Kovács Enikő Ágnes, Kőszeli András, Mauthner Tamás, Miskolczi Péter, Molnár Judit Kinga, Mózes Péter, Nemcsik Attila, Róka Judit, Soós Viktória, Stocker Dániel, Szabó Diána, Szabó Krisztián, Szalai József Tamás, Szécsi Zoltán, Tabajdi Péter, Tarr Erika, Ungár Ervin, Váradi Bernadett, Veress Réka, Vidus Andrea

4.c, Osztályfőnök: dr. Ökördi Péterné

Antal Erika, Biró Gergely, Bóna Gábor, Dobos Botond Zsolt, Genersich Tamás, Gilicze László Antal, Gócza Zoltán Károly, Groll Ottó, Hanák Dávid, Hojtsy Sándor, Horváth Mihály, Kiss Beáta, Kovács Richárd, Mack Áron Péter, Móricz Tamás, Ördög Judit, Pesti Kornél, Rozsnyai Ádám Imre, Sarkadi László György, Schwimmer Tamás Sándor, Simon Zoltán Géza, Simonovits Borbála, Szabó Dénes, Szatmári Péter, Szeredi Tamás, Szőke Ervin, Takács Krisztián, Torma Krisztina, Tóth Adrienn, Tóth Ádám, Urbancsek Tamás, Varga Dóra, Verbőczy Zsolt, Voll Gábor László, Vörös Gergely

4.d, Osztályfőnök: dr. Penyigei Erzsébet

Bárdossy Cecília, Bognár Éva, Fogarasi Balázs, Fricska Anna, Horváth Gergely, Kántor Piroska, Kapusy Pál Máté, Laczkó Ágnes, Latinovits Anikó, Makláry Zoltán, Marozsán Judit, Molnár Anikó, Molnár Beáta, Nyiraty Zsuzsanna, Papp András, Pastyik Noémi, Rados Mária Kinga, Reiniger Balázs, Semtei Ádám, Slárku Gábor, Szabó Anikó, Szalai Nóra, Szedmák Diána, Szegedi Tímea, Szeifert Éva, Szökrön Zsolt, Vámos Izabella

1993-1997

12.A, Osztályfőnök: Kiss János Balázs

Annus Gábor, Ádám Tünde, Barabás Réka, Bán Kornélia, Belákovics Eszter, Biró Gergely Levente, Budavári Eszter, Csomor András, Dános Zsolt, Dunai Mihály, Fekete Zsófia, Feldmájer Györgyi, Galácz Anna, Gazda Ákos Vilmos, Gábor Kata, Gresa Katalin, Gyarmathy Dóra Barbara, Jokán Anita Nóra, Kertész Anna, Kertész Luca, Kovács Anna Erzsébet, Kruk Orsolya Krisztina, Kucserka Zsófia, Manhalder Ágnes, Medgyes Andrea Szilvia, Pál Gábor, Pogány Dalma Ildikó, Sári Enikő, Selmeczi Dóra, Siklósi Zsuzsannna, Somogyi Zsófia, Székely Miklós, Szinovszki Bence, Takács Henrietta, Tóth Bence Lukács, Cs. Tóth Cecília, Tőkés Géza Miklós, Zala Márta Orsolya

12.b, Osztályfőnök: Utassy Katalin

Barabás Géza, Bányai Péter, Elsik István András, Évinger Sándor, Fabó Márton, Fantoly Gábor, Folkmann Viktor, Gálos Zoltán, Halász Ágnes, Josepovits László, Juhász Viktor, Kas Renáta, Kálmán Miklós, Károlyi Márk, Kemecsei Péter Imre, Koltai Péter, Kovács Dániel, Kőszegi Dávid, Krekó István, Lakatos Gergely, Novák Péter László, Ocskó Gábor, Reisinger Orsolya, Shenker Benjamin Sámuel, Sipos Mirella, Stefán Ágnes, Szegedi Krisztián, Szulman Péter Miklós, Takács Péter, Tavasz Hajnalka Bernadett, Teveli Zsanett, Tóth Péter, Váli László

12.c, Osztályfőnök: Hubert Györgyné

Balogh Tibor, Borisz Marianna, Braun Gabriella, Dobos László, Dulkai Miklós, Eörsi Dániel, Erdélyi Tibor, Farkas Zoltán, Görcs Tamás, Gyenes András, Gyimesi Attila, Harsányi Gábor, Hegedűs Vivien, Hortobágyi Anna, Hudák János, Imre Gábor, Jantász Dávid, Juhász-Nagy Lídia, Kertész Ferenc, Kollányi Fruzsina, Kutalik Zoltán, Lövenberg Balázs, Lux Anna, Mérő Csaba, Mihály András, Mocsári József, Naszódi Anna, Pécsi Bertalan, Polyák Imre, Smulovics Péter, Szeitz Gábor, Szűcs Balázs, Szűcs Péter, Tran Nam Long

12.d, Osztályfőnök: Sáfrán Ferenc

Acsay Noémi, Bába Ildikó, Bálint Anna, Bánhidi Brigitta Gyöngyi, Behán Eszter, Birinyi Éva, Deák Annamária, Di Sandri Gabriella Natália, Ditzmann Anita Krisztina, Döme Sándor Gábor, Gerő Zsuzsanna Eszter, Hollendus Hajnalka, Kállay Piroska, Király Anikó Rita, Kiss Márta, Kőházy Erzsébet Karola, László Krisztina, Lengyel Ákos, Mátyás Diána Erzsébet, Mendege Dóra, Miskolczi Zsuzsanna, Nagy Orsolya, Puskás Zoltán, Ruttai Andrea, Schaffer Kinga, Szócska Györgyi, Sztezsarán Krisztina, Tamás Katalin, Tolvaj Alexandra, Tóth Krisztián Máté, Tóth Marcell Szilveszter, Újlaki Natália, Vépy Enikő, Vörös Ágnes, Weigl Ferenc

1994-1998

12.a, Osztályfőnök: Fenyő D.György

Benkő Marianna, Csokonai Kata, Farkas Balázs, Fekete Balázs, Havas Zoltán, Házkötő Gergely, Helyei Nóra, Herr Szabolcs, Horváth Tamás, Jármi Péter, Körner Júlia, Králik Eszter, Kubicskó András, Kubiszyn Viktor, Lapath Katalin, Matalin Dóra, Neustadtl Dániel, Papp Ákos Ferenc, Pálfalvi Kinga, Rózsa Miklós, Steixner Rita, Szabó Zoltán, Szántai Eszter, Szeli Jolán, Szikora Orsolya, Szöllősy Adrien, Takács Mónika, Tepszics Éva, Varga Benjámin, Wéber Kata, Zsuppán András

12.b, Osztályfőnök: Köntös Zsuzsanna

Ardai Róbert, Balog Tamás, Bán Gergely, Berkes Katalin, Dávid László, Eisler Zoltán, Fenyő Balázs, Forró Judit, Halász Endre, Héder Balázs, Hudecz Attila, Imre Péter, Kelen Dorottya, Kun Bernadette, Manhalter Dániel, Molnár András, Molnár Dóra, Nagy Sándor, Nagy Xénia, Pinczés Ádám, Sándorfi Dávid, Sipos András, Szarvas Zsuzsanna, Szertics Tamás, Tombor Katalin, Ürögi László, Vadady Barbara, Vargha Katalin, Vámos Lénárd, Weidemann Ádám, Zrubka Beatrix

12.c, Osztályfőnök: Tóth Julianna és Kardos Éva

Benke András, Biener Péter, Dankó Dóra, Darabos Noémi Ágnes, Egerszegi Orsolya, Fekete Tamás, Fülöp Farkas János, Hámori Ádám, Héjjas Péter István, Kecskeméty Linda Zsófia, Kovács Ádám, Kovács Barbara, Kovács Gabriella, Kozma László, Lengyel Beáta Viktória, Magyar Tamás, Mátó István, Mátyási István, Nagy András, Náray Gábor, Noll Márton, Strumperger Viktória, Szekeres Szilvia Noémi, Szigel Gábor Tamás, Takács Szabolcs, Tótin Ágnes, Vaik Zsuzsanna, Vidor Anna, Zamaróczy Gábor Dániel

12.d, Osztályfőnök: Szántó Gabriella és Kormos Mária

Angiulli András, Baksa Orsolya Éva, Balla Éva, Balogh Emese, Balogh Nóra, Berényi András, Czvalinga Katalin, Erdélyi Krisztina, Fejes Andrea, György Kinga, Jerkovich Júlia, Kelemen Janka, Kertész Gábor, Kiss Tamás, Kovács Tímea,Lázár Gabriella, Marosi Balázs, Marozsán Ildikó, Nagy Gabriella, Nemcsik Balázs, Pais Anna, Sipos Andrea, Sós Irén, Steigerwald Zsuzsa, Szalóki Nóra, Székely-Tóth Ágnes, Szikora Zsuzsanna, Szkárosi Niké, Telegdi René Tibor, Tihanyi Eszter, Tölg-Molnár Zsófia

1995-1999

12.a, Osztályfőnök: Terjéki Ildikó és Virághné Földesi Katalin

Aszódi László, Baráth Barbara, Barsi Anna, Bazsika Ádám, Benedek Albert, Dóczy Anna, Farkas Dalma, Gál Emese, Grega Attila, Havlik Máté, Hoffmann Júlia, Kocsis Krisztina, Koppány Gergő, Kornya József, Körtvélyesi Árpád, Lantos Melinda, Miklós Attila, Mózer Bernadett, Neumann Eszter, Nieto Mercedes, Oláh András, Pálvölgyi Anett, Pap Dávid Tamás, Paulovics Ivett, Pudes Patricia, Rácz Nóra, Reisinger Magdolna, Sugár Judit, Szakolczai Réka, Tamás Ábel, Theisler Ildikó, Váradi Márton, Virág András, Völgyes Dorottya, Wisinger Dániel, Zágoni Ildikó

12.b, Osztályfőnök: Siegler Gábor

Angyal László, Biczó Anikó, Butz Henrietta, Cortes Tuna Sebastian, Czirják Pál, Csillag Rita, Csipszer Bernadett, Déri Miklós, Dudás Éva, Fehér Zoltán, Gálla Zoltán Tamás, Garami Orsolya, Groma István, Grósz Andrea, Gulyás Zoltán, Győri Hanna, Horváth Erika, Ihm Zsófia, Jakab Fruzsina, Kriska Ádám, Lakatos Regina, Lázár András, Lázár Balázs, Lénárd András, Lorschy Bence, Mányai Márton, Neltz Tamás, Sápi Attila, Soós Tamás, Takács Dániel, Tordai Bence

12.d, Osztályfőnök: Kiss Gyöngyi és Posch Zsuzsanna

Bak Mónika, Bernáth Judit, Budai Katalin, Császár Mariann, Döme Luca, Fábián Gergely, Fazekas Katalin, Fischer Eszter, Frank Benedek, Hegedűs Máté, Keserű Petra, Kiss Réka, Kochanowski Szilvia, Kovács Judit, Linczényi Kata, Makó Veronika, Marno Hanna, Mészáros Judit, Molnári Angéla, Müller Fruzsina, Pólya Ádám, Somogyi Brigitta, Sós András, Svékus István, Szalma Tibor, Szemán Zsófia, Sziray Zsófia, Tóbiás Gábor, Tóth Eszter, Wájnberger Henrietta

12.e, Osztályfőnök: Radványiné Kristóf Edit és Tischlerné Szabó Csilla

Bakonyi Nóra, Balatoni Dénes, Balogh Judit, Bartha Sebestyén, Benkó Adrienn, Biró Dániel, Bognár Zsuzsanna, Farkas Barnabás, Fülep Dávid, Gergely Miklós, Harsányi Róbert, Horváth Ágnes, Huhn Zsófia, Hutkai Zoltán, Király Balázs, Kiss Sándor, Kovács András, Kőszegi Krisztina, Kutalik Péter, Labuda Orsika, Lovrencsics Éva, Mészáros Enikő, Mezei Zsófia, Novák Júlia, Rovó Attila, Rozsnyai Anna, Salamon György, Szabó-Turák Dávid, Szép Imre, Tabajdi Gábor, Vajda Zoltán, Varga Tamás

1996-2000

12.A, Osztályfőnök: Hosszú Gyula és Mezey Zsuzsanna

Ausztrics Andrea, Bognár Judit, Borbíró Márton, Csőke Viktória, Fülöp Zoltán, Gömöri Ágnes, György András, Hamburger András, Haraszin Éva, Herceg József, Jámbor Attila, Kántor Gergely, Kiss László, Kovács Péter, Lázár Olivér, Magyar Éva, Mártonfi Milán, Nagy Szilvia, Németh Ildikó, Pászli Lívia Gréta, Sipos István, Szalóki Gergely, Szarka Anikó Csilla, Szeles Judit, Szilágyi Márton, Tajthy Katalin, Takács Gábor, Tóth Gábor, Tóth Xénia, Vajda Ádám, Vámos Imre, Várhegyi Balázs

12.b, Osztályfőnök: Nemecskó István

Bajusz Ádám, Bánfai Balázs, Bősze Szilvia, Calbucura Laura, Csillag Nóra, Dankó Virág, Dobai Anna, Eöry Tamás Tibor, Friedman Sára, Horváth Péter, Höflinger András, Kápolnai Richárd, Kertész Attila, Kéri András, Kesztyüs Viktor, Konok Vera, Kutas Roland, Maróti Szabolcs, Márton Gergely, Molnár András, Németh Viktória, Nyikos Gábor, Pál Zoltán, Pálfi Anikó, Poprócsi István, Siska Ákos, Stefani Balázs, Szalontai Anna, Szentes Nikolett, Szulágyi Krisztina, Tóth Linda, Trifonov Gergely, Vartapetján Ákos, Vaszary Lóránd, Závodi Tamás

12.D, Osztályfőnök: dr. Penyigei Erzsébet

Bán Petra, Boross Barbara, Bors Andrea, Dávid Ferenc, Dénes Judit, Erdész Viktor, Fodor Luca, Gimes Orsolya, Hais Tamás, Horváth Viktória, Hunyadi Mária, Huszthy Alma, Jerkovich Péter, Kapusy Katalin, Karsai Péter, Keller Adrienn, Kövécs Luca, Králik Andrea, Lázár Zsuzsanna, Lévai István, Magyari Melinda, Melcher Viktor, Módos Mátyás, Molnár Miklós, Nagy Gergely, Németh Viktória, Pénzes Katalin, Renk Enikő, Riesz Katalin, Rostás Margit, Ruzsa Dénes, Somogyi Anna, Sztezsarán Viktória, Tasnády Kata, Varga Mária Zsófia, Vass Krisztina

12.e, Osztályfőnök: Kovács Márta

Ádám Attila, Andrásfai Judit, Balázs Attila, Baumli Zoltán, Bence Lilla, Botos Péter, Bőhm Dániel, Csorba Mátyás, Dóczy Pál, Flórea Gergely, Hámori Tamás, Izsák Zoltán, Kilián Barbara, Kiss Györgyi Eszter, Koltai Zsuzsa, Koncz Gabriella, Kovács Gyöngyi, Lackó Dániel, Mauthner András, Mikecz Dániel, Molnár Andrea, Pap I. Márton, Simay Csaba, Simon Péter Gábor, Sződy Ferenc, Tamás Rita, Tóth Endre, Tölgyesi János, Varga Krisztián

1997-2001

12.a, Osztályfőnök: Huba Miklós

Bodnár Eszter, Czabaj Gábor, Dedics Andrea, Évinger Zsófia, Filó Gabriella, Gózon Eszter, Gyapay Marianna, Hajdu Eszter, Halász Dóra, Hamburger András, Herman Zita, Jenei Mónika, Kelen Anna, Kertész Péter, Lőrincz Anikó, Mártonfi Milán, Nádudvari Noémi, Nagy Eszter, Orbán Hunor, Papp Gergő, Reinhart Attila, Róbert Júlia, Ruzsa Katalin, Sári Dóra, Simongáti Balázs, Szabados Dóra, Tóth Eszter, Vámos András, Vargha Andrea, Zsolnay Orsolya

12.b, Osztályfőnök: Gyenes Gábor

Azim Viktor, Barkóczi László, Bibó András, Bodor László, Bozi András, Csaba Péter, Csókás Erna, Dalos Ábel, Fűtő Gergely, Hegyi Ádám András, Hopotovszki Gabriella, Horváth Ákos, Horváth Mónika, Kamjén Katalin, Katona István, Kecskés László, Kovács Attila, Kőmíves Zoltán, Lénárd Attila, Mostbacher Andrea, Nedoba Gergely, Nyugati István, Pajkossy Péter, Palkó Anna, Papp Márta, Pinczés László, Pusztaszeri Katalin, Reiczigel Zsófia, Selei Adrienn, Sima Péter, Szabó Nikolett, Szigeti Szabolcs, Varga Piroska, Veress Máté, Zsilinyi Gergely

12.d, Osztályfőnök: Pongor Gábor

Bartha Csilla, Cenov Diána, Csiky Edit, Dávid Vera, Gál Georgina, Jeney Gábor, Jólesz Dávid, Kádár Anna, Kapusy Katalin, Keszei Barbara, Krokoska Krisztina, Léderer Sándor, Majzik Helga, Mészáros Ildikó, Multas András, Nagy Dániel, Nagy Éva Eszter, Nagyrónai Judit, Pethes Ágnes, Puskár Krisztián, Rakonczay Enikő, Rév Ádám, Ruzsa Dénes, Somorjai Balázs, Szabó Imre, Szegvári Linda, Székely Gábor, Szigeti Zoltán, Tallós Réka, Tompa Dénes, Tóvölgyi Sarolta, Urbán Márton, Varga Dorottya, Varga Zsuzsanna, Vinkó Andrea, Vörös Attila, Vörös Orsolya, Zamaróczy Ádám

12.e, Osztályfőnök: Gál Györgyné

Balogh Béla Sándor, Balogh Róbert, Bánlaki Csenge, Banyó Márton, Bóna Péter, Brehel Enikő, Bucsy Barnabás, Csapár Timea, Doór Tamás, Dóra Gábor, Eppich Győző, Erdei Miklós, Győző Miklós, Hadas Richárd, Hevér Gábor, Horváth Zoltán, Imrei László, Jakab Zsolt, Kertész Bence, Kramer Zsófia, Lepcsényi Lilla, Lovrics Anna, Mahler István, Papp Attila, Roszol László, Schlanger Judit, Spielberger Ágnes, Szécsi Ákos, Tabajdi Márton, Theisler Katalin, Tököly Vilmos, Végh Krisztina, Kovács Gyöngyi

1998-2002

12.a, Osztályfőnök: Szendefi Ferenc

Ágoston Marietta, Balogh Lívia, Bárdossy Júlia, Blaskó László, Bodó Sarolta, Diera Diána, Dobos Szilvia, Dóczi Erika, Égerszegi Csaba, Facsády Eszter, Gombár Judit, Hajdú Anna, Heinrich Annamária, Horváth Olivér, Juhász Katalin, Kerek Roland, Kiss Bence, Kovács Klára, Kránitz Boglárka, Kucserka Fanni, Lasztóczi Petra, Németh Fruzsina, Roszkos Ádám, Rózsa János, Somogyvári Mihály, Stefani Edit, Szederkényi Marcell, Szentistványi Anna, Tóth Kata, Tóth Mónika, Várady Tímea

12.b, Osztályfőnök: Hubert Györgyné

Aczél Anna Zsuzsanna, Balázs Péter, Bánfai Babett, Bánhegyesi Dániel, Bánsághi Száva, Békei Beáta, Benedek Hajnal, Bihari Zoltán, Bukovinszki Tünde, Burg Anita, Groma Dániel, Hegedűs Andrea, Huszár Orsolya, Kéri Anna, Kincses Petra, Kosztil Dániel, Kovács Gábor, Köves Bálint, Kőszegi László, Krajczár Krisztián, Lerchner Szilvia, Linczényi Márk, Lovász Ádám, Magony Péter, Máté Miklós, Micsonai András, Németh Katalin, Petrik Éva, Piukovics Nóra, Schwenner Zoltán, Simon Sarolta, Szigel László, Turai Péter, Uzsák Péter

12.d, Osztályfőnök: Utassy Katalin, Osztályfőnök-helyettes: Szalai Judit

Balogh Edina, Bartos Beáta, Bedő Krisztina, Bisztrai Dávid, Boross Zoltán, Dénes Judit, Dobos Zsófia, Flaisz Ágota Katalin, Gács Júlia, Gáspár Nóra, Hadrik Zita, Horváth Linda, Jávor Kristóf, Kálmán Viktória, Kisdi Anna, Kliment László, Kohár István, Kovács Enikő, Kovács Gábor, Kurcsik Eszter, Marno Katalin, Metzger Violetta, Németh Barbara, Orosz Péter, Őszi Zsuzsanna, Paládi Krisztina, Pozsonyi Róbert, Rév Mátyás, Rumy Eszter, Skopál Anna, Szecsődy Kristóf, Tagelsir Zsófia, Timár Enikő, Ujvári Zsófia, Vári Magdolna, Vujevits Fanni, Wertmüller Gyöngyi

12.e, Osztályfőnök: dr. Ökördi Péterné

Asztalos Gyula, Bedekovich Dániel, Bereczky Dániel, Béres Mária, Boros Vazul, Flórea György, Forrás Zsuzsanna, Földes Dávid Péter, Frisch Dániel, Gábris Gergely, Marjai Gábor, Máté Gergő, Molnár Noémi, Orosz Anna, Pogány Ádám, Rakamazi Tamás, Siska Ádám, Surányi Gergő, Szabó Tamás, Szalay Gergely, Sztrinyi Eszter, Tombor Júlia, Tordai Zsolt, Turchányi Márton, Vereczkey Márton, Virág Vera, Walfisch Dávid

1999-2003

12.a, Osztályfőnök: Terjéki Ildikó

Andzsans Balogh Kornél, Báti Erika, Blummel Benjamin, Buzás Nóra, Díra Ádám, Fabinyi Zsolt, Gedeon Valéria, Gyurasics Katalin, Haraszin Péter, Jován Zsuzsanna, Juhász Katalin, Kende Ágnes, Kenéz Dorottya, Lukács Mirjam, Blümel Benjamin, Menyhért Nóra, Mérő Vera, Mészáros Vanda, Mészáros Zsuzsanna, Mráz László, Nagy Ganriella, Orbán Elod, Palicskó Éva, Peisch András, Selei András, Szabó Dária, Szabó István, Szinovszki Mátyás, Takács Dániel, Tihanyi Erika, Verckei András, Zsákay Júlia, Zsmurin Anna

12.b, Osztályfőnök: Vereczkei Noémi

Balkó Ádám, Bárkai János, Bartha Bendegúz, Bartók András, Becs József, Bódis Ádám, Bolla Péter, Farkas Norbert, Kálmán Emese, Kazár Timea, Korda Júlia, Kovács Kornél, Kovács Péter, Kovács Zoltán, Krett Gergely, Luong Hoa Vinh, Nagy Ádám György, Novák Dániel, Ozvald Tamás, Retteghy Orsolya, Salát Máté, Sarlós Kata, Sermer Ádám, Szentgyörgyi Zsófia, Szilágyi György, Szőke Tamás, Szöllösi Áron, Terdy Tamás, Tövisházi Gyula, Várhidi András, Zátroch István

12.d, Osztályfőnök: Kiss Gyöngyi

Bíró Richárd, Bódi Roland, Dér Kristóf, Dudás Éva, Farkas Péter, Fehér Barbara, Fekete Alex, Gajdos Mónika, Gönczi Dániel, Greskovics Eszter, Győr Ágnes, Gyuris Dóra Zsuzsanna, Hosszú Szabolcs, Huszár Gábor, Illés Tamás, Keller Ákos, Keszthelyi Nóra, Kis Gergely Ádám, Kollár Szonja, Kruppa Ágnes, Léderer Dániel, Lévai Emese, Ligetfalvi Gergely, Lorschy Péter, Mesterházy Fruzsina, Molnár Lili, Molnár Timea, Németh Zsófia, Nguyen Thuy Lien, Nyári Dorina, Pintér Csilla, Roskó Mária, Szíber Éva, Tombor Balázs, Tunyogi Réka

12.e, Osztályfőnök: Kévés Rita

Balázs Eszter, Balázs Anna, Barkóczi Gergely, Bergmann Gábor, Boda Péter, Bors Máté, Csákberényi-Nagy Dorottya, Csetri András, Éliás Gergely, Farkasházi Nóra, Fenyvesi Gábor, Hajdú Márton, Halász Ákos, Hellinger Péter, Markovics Győző, Németh Ákos, Palkovics Márta, Rédei Zsófia, Sajben Anita, Sipos Péter, Szabados Gábor, Szalay Kristóf, Szaniszló Boglárka, Szécsi Erik, Szekeres Mátyás, Tóth Róbert, Török Zoltán, Zsohár Péter

2000-2004

12.a, Osztályfőnök: Hosszú Gyula

Bábel Balázs, Beke Ádám, Bernáth Flóra, Bétéri Ágnes, Buchmüller Péter, Doubalar Alexej, Fatér Anna, Fegyveres Béla, Gaál Luca, Gálla Edit, Gyarmati Judit, Hevér Viktória, Jackel Tamás, Jászkúti Gergely, Joó József, Király Melinda, Kis Veronika, Konkoly Viktória, Kövesdi Gergely, Magos Anna, Mikó Gábor, Miszlivetz Sára, Mohácsi Nikolett, Páka Eszter, Pető Anna, Róbert Katalin, Rupert Tamás, Somogyi Soma János, Surányi Kinga, Szabó Anikó, Szmodics Barbara, Teilinger Henriett Kinga, Tétényi Katalin, Turi Beáta

12.b, Osztályfőnök: Siegler Gábor

Becsei Anna, Bereczki Viktor, Bodogán Tímea, Breuer Péter, Darabos Nóra, Fekésházi Olivia, Hajdu György, Hegedüs Ábel, Hegedűs Anita, Hohner Katalin, Hricisák László, Kesztyűs Gergely, Kiss Anett, Klébesz Rita, Körmendi Zsófia, Kustán Gergely, Magdalena Ostrowska, Mayer Ádám Tamás, Nádai Annamária, Nádudvari Imre, Nagy Balázs, Pusztaszeri Árpád, Rátonyi Dávid, Sándor Zoltán, Steiber Orsolya, Stroe Alex, Törék Orsolya, Ullrich Anna, Vargha Judit, Vas István

12.c, Osztályfőnök: Tóth Júlia

Bori Kata, Buday Péter, Csúzi Szilvia, Fehér Gábor, Fokas-Rodatos András, Gémes Márton, Gombai Zsófia, Hátsági Attila, Holler Péter, Ivanyos Sára, Kajtár Máté, Kiss Gergely, Klobb Maja, Luksander Viktória, Mészáros Anna, Molnár Katalin Dalma, Nguyen Quang Ngoc, Péterffy Márton, Pogány Ákos, Reiner Roland, Sebestyén Krisztián, Szabó Attila, Szabó Tamás, Terjéki Péter, Tófalvi Dóra, Tóth Antia, Tóth Péter, Ujfaludi Tamás, Varga Nóra, Vörös András, Zagyvai Sára

12.d, Osztályfőnök: Radványiné Kristóf Edit

Barabás László, Békés Péter, Brájer Melinda, Eipel Balázs, Erdőkövy Csilla, Fórián Szabó Mihály, Gáti Eszter, Gyenes Zsuzsanna, Gyurcsó Aníta, Hais Barbara, Hajós Katalin, Hoffer Ádám, Horváth Barbara, Horváth Dóra, Horváth Eszter, Horváth Lajos Péter, Iváncsics Nóra, Juhász Lilla, Kálmán Renáta, Kovács Bálint, Léb Gabriella, Lőrincz Nóra, Maróti Andrea, Pápai Barbara, Sorbán Rita, Szederkényi Dorottya, Szilágyi Katalin, Teleki Klára, Torma Judit, Tóth Blanka, Vissy Beatrix, Zombori Zsófia, Zsinka Zsanett

2001-2005

12.a, Osztályfőnök: Ötvös Zoltán

Ács Balázs, Becsey Kristóf, Bérdi Tamás, Bodnár Király Tibor, Bognár Benedek, Bognár Dániel, Deák Márta, Fenyő Zsuzsanna, Földiák Vince, Gaál Márton, Gárdus Petra, Gedeon Viola, Gulyás Márton, Horváth Botond, Juhász Domonkos, Kinisch Szabina Mária, Kovács Renáta, Krum Zsófia, Lakatos Attila, Lakócai Csaba, Majsai Virág Eszter, Markó Eszter, Matéh Magdolna, Mohácsy Bálint, Molnár Dóra, Oszlár Antal, Petkov Orsolya, Radetzky Gábor, Sekoulopoulu Phaedra, Tóth Máté, Varga Ágnes Éva

12.b, Osztályfőnök: Dibusz Anikó

Baráth István, Barna Mónika, Bíró Gergő, Cseszla Márton, Csikós Dorottya, Dancsó Adrienn, Dinu Roland, Dömötör Szilveszter, Fábián Gábor, Jászberényi Balázs, Jókai Katalin Diána, Kacsó Gergely, Kenyeres Anna, Kiss Tamás, Kokas Attila, Kondér Fruzsina, Kuba Richárd, Labanc Máté, Mézes Barbara, Mézes Magdolna, Mikolai Júlia, Molnár Ágnes, Nagy Gábor, Nagy Szilvia, Német Gyula, Pataki Zoltán, Pucser Márton, Sárosi Máté, Székely Ádám, Szolek András, Tóth Kinga, Wittek Ádám

12.c, Osztályfőnök: Erben Péter

Ágoston Andrea, Csajbók Bence, Dér Bálint, Ferencz Alexandra, Godó Ferenc, Hannák Anikó, Herskovics Dávid, Keller Dávid, Kesztyűs Zsófia, Kirilly Miklós, Kiss Gábor, Klauber Péter, Korom Mátyás, Krasnyánszky Zsófia, Linczmayer Zsófia, Lugosi Janka, Mezei Dániel, Nagy Nikoletta, Oláh Júlia, Polarecki Tamás, Sas Zsuzsanna, Somos Eszter, Sós Péter, Suparmadi Renáta, Szádvári Gábor, Szanyi Bálint, Szigel Ferenc, Sziroczák Richárd, Szombati Dániel, Telekesi Gábor, Tihanyi Balázs, Torma Róbert, Tóth Bence

12.d, Osztályfőnök: Weinpel László

Balatoni Diana, Balázs Bálint, Balla Ákos, Balog Fanni Kitti, Báthori István, Bertók Péter, Deák Ágnes, Dénes Miklós, Dér Noémi, Fogarassy Balázs, Fuhl Tamás, Fülöp Klára, Győri Anna, Kálmán Tamás, Kathi Orsolya, Keskeny Csilla, Kisfalvi László, Kolozsi Zsófia, Kurucz Timea, Makrai Balázs, Mándoki Vanda, Mirk Mihály, Nyári Attila, Pásztor Katalin Anikó, Rebák Adrienn, Sághy Balázs, Szabó András, Szekér Vera, Szigethy Kata, Sziller Dalma, Szőcs Noémi, Szőcs Péter, Szunomár Ágost, Varga Péter, Veres Livia Vivien

2002-2006

12.a, Osztályfőnök: Kormos Mária

Arató Miklós, Berényi Márta, Bernáth László, Büki János, Csiki Mátyás, Csorba Laura, Fadgyas Ábel, Ferenczy Dávid, Frisch Judit, Galla Zoltán, Grezsa Anna, Kovács Krisztina, Kraszlán Gergely, Lábody Márta, Lantos Gábor, Lotfy Abdel Majid, Máté Zoltán, Matók Zsuzsanna, Medovarszky Tamás, Mikó Zsanett, Molnár Enikő, Olbort Anetta, Rakoncza Nóra, Sik Dorottya, Szabó Lili, Takács Miklós, Tilesch Gábor, Tóth Balázs, Tóth Julianna, Udvarnoki Zsófia, Veres Sándor, Wittman Brigitta

12.b, Osztályfőnök: Posch Zsuzsa

Bidjari Leila, Burján András, Dalos Eszter, Dunai Eszter, Gervai Judit, Handbauer Rezső, Hárs Nóra, Hegedűs Sabina, Heindl Zsombor, Jeszenszki Péter, Juhász Nóra, Kiss Edina, Kruk Emese, Magyari Gábor, Máté Dorottya, Mészáros József, Mikó Zoltán, Mogyorós Gábor, Molnár Adrienn, Molnár Anna, Nagy György, Német Péter, Puszta Adrián, Rencz Fanni, Rédly Dávid, Sallós Alexandra, Szabó András, Szalay Zoltán, Szálkay Laura, Szűcs Mariann, Timár Ádám, Vári Katalin, Vida Zoltán, Zilahi Gyula

12.c, Osztályfőnök: Németh Mária

Békéssy H. András, Béni Zoltán, Berger Edit, Borlay Márton, Buda Jakab, Csóré Zoltán Gábor, Dobos Gábor, Dögei Katalin, Fischer Ádám, Füredi Mihály, Gombkötő András, Gyömbér Tamás, Horváth Gergely, Horváth Gyula, Ila Horváth Gergely, Kaczor Zoltán, Kóczián Balázs, Komáromi Dániel, Koroknay András, Ligeti Zsombor, Lőrincz Dániel, Lukács Nóra, Mahler Attila, Makai György, Olt Ákos, Patay Beáta Réka, Petz Dániel, Raveczky Miklós, Sziroczák Dávid, Urbin Ágnes, Vasquez Carlos Albertó

12.d, Osztályfőnök: Sáfrán Ferenc

Balogh Enikő, Benedek Nóra, Benkő Judit, Bódis Éva, Boros Annamária, Danesch Ágnes, Deák Szilvia, Demjén Nikoletta, Eipel Ferenc, Erdei Éva, Fejes Csilla, Gárdos Eszter, Ihm Anna, Jankovich Éva, Kapos Piroska, Kecskeméti Zoltán, Klébercz Timea, Kőrösi Péter, Krima Noémi, Laczkó Márk, Mayer Dániel, Mezőffy Éva, Nagy Gergely, Nánási Boglárka, Nemes Dávid, Nógrádi Nóra, Pintér Ádám, Pock Orsolya, Regula Noémi, Schmidt Attila, Szabó Csilla Judit, Szabó Szamanta Nóra, Szinay Csilla, Töttösi Annamária

2003-2007

12.a, Osztályfőnök: Mezei Mónika

Benyó Veronika, Bihari Eszter, Csépányi Andrea, Csető Georgina Etelka, Csomós János, Czombos Csilla, Dés Fanni, Dickmann Ádám, Dobos Gergely, Figler Szilvia, Grezsa Anna, Hangya István Endre, Horváth Gábor, Károly Zsófia, Kiss Attila Máté, Kostyán Andrea, Kovács Gergely, Lőrinczi Csaba Sándor, Magos Bálint, Mészéros Zsófia Eszter, Molnár Aníta, Morvay Gergely, Nagy Katalin, Papp Gáspár Benedek, Petényi Sára Júlia, Peterdi Viktor, Pogány Katalin, Portrusching Gábor János, Simon György, Szabó Klaudia, Szeles András, Varga Bálint Péter, Varró András, Wieszt Andrea

12.b, Osztályfőnök: Penyigei Erzsébet

Bodai Zsolt, Bognár Gergely, Bohus Ákos , Csatlós Dalma Dorottya, Csépe Ádám Bence, Cserna Bence, Csiba Farkas, Deák Domonkos, Faragó Péter, Friedl Zoltán, Győrfy Dóra, Hont Péter, Horváth Barbara, Juhász Júlia, Kiss Csaba, Kocsmárszky József, Kovács Adrienn, Kovács Tamás, Kovácsik Levente, Köves Dániel, Lakatos Béla, Lázár Evelyn, Lepsényi Sándor, Molnár Henriett, Nagy Brigitta, Nagy Tünde, Nyirő Dóra, Olasz Ferenc, Papp Ágnes Réka, Princz Zsófia, Serfőző Dávid, Somlyó Tamás, Takácsy Balázs, Tatai Dániel, Zelenyánszki Helga, Ziaja Zsófi

12.c, Osztályfőnök: Nemecskó István

Bodnár Dávid, Bognár Blanka, Boskovitz Dávid, Bozsó Barna, Csányi Máté Gábor, Fiktusz Botond, Fokas-Rodatos Gergely, Gajdos Beáta, Gerendás Dániel, Györffy Balázs, Gyürke Csaba, Hannák Gábor, Hegyi Péter, Hoffer Márton, Jakab Gergely, Karancs Iván, Kassai Dániel, Kirilly György, Lepcsényi Soma, Mészáros Balázs, Paksy Patrik, Palkovics Mihály, Phan Thu Thuy, Radó Márta, Rátz Gyula, Sommer Dániel, Szabó István, Szirmai Roland, Totisz Dániel, Treszkai László, Tuba Péter, Varga Eszter, Várkonyi Dóra

12.d, Osztályfőnök: Vörös Beáta

Achim Bettina Timea, Bakonyvári Lilla, Bodnár Júlia, Csikós Veronika, Dóczé Adrienn Eker Nóra Amira, Erdős Gábor Dávid, Gál Réka Zsuzsa, Glódi Mariann, Győri Júlia, Ignácz Dóra Anna, Juhász Péter, Kárpáti András, Kiss Orsolya, Kliment János, Kőszegvári Rita, Magyar Anna Katinka, Makai Nóra Csilla, Margetin Anita, Mikó Veronika, Milacski Zoltán, Nagy Péter, Nemcsok Dániel, Pálfi András, Pécsi Aníta, Pócza Petra, Rónavári Márton, Schmidt Brigitta, Szabolics Balázs, Thury Lili, Tordai Bence Tibor, Törkenczy Kristóf, Vágvölgyi László, Widder Kristóf

2004-2008

12.a, Osztályfőnök: Szendefi Ferenc

Balogh Lili, Borus Petra, Dobos Blanka, Fábián Szabolcs, Füredi Eszter, Gecső Anna Zsófia, Horváth Noémi, Horváth Pál, Ilyés Györgyi, Király Éva, Kolta Emánuel Ádám, Lévai Csaba, Máté Móric, Morovián Luca, Pacsika Márton, Páll Tamás Ádám, Portrusching Annamária, Rausch Adél, Rotár Annamária, Suth Gabriella, Szabó Alexandra Judit, Szőcs Lilla, Tóth Luca, Váradi Zsófia, Vidács Ákos, Viland Fanny, Zelki Benjámin, Zsigmond Lilian

12.b, Osztályfőnök: Utassy Katalin

Alföldi Boldizsár, Boglári Dániel, Borsos Dóra Rita, Echeff Alexis, Fitter Alexandra, Hangyási Zoltán, Heiden Petra, Hirt Krisztina , Kátai Péter, Kiss Orsolya, Kőszegvári Márk, Kovácsik Bence, Kovácsik Dániel, Labanc Domonkos Benjámin, Mitropulosz Vaszilisz, Molnár Szilvia , Nagygyörgy Viola, Nemes Szilvia, Németh Attila, Németh Hanna, Némethi Balázs, Pap Réka, Pothorszky Szilárd, Puszta András, Rimóczi Balázs, Ritter Dániel, Schneider Ágnes Ajna, Sinkó Laura, Szabó Dániel Zoltán, Szép József , Tóth Zsófia, Utassy Zoltán, Vados Dávid

12.c, Osztályfőnök: Gál Györgyné

Bányász Áron, Bárd Miklós, Bereczki Dávid, Bódis Dániel, Czirók Emese, Csiki András, Dohár Ádám, Fejér Attila, Gyüre Balázs, Kállay Kristóf Gergő, Király Ágnes, Korondi G.Brúnó, Kovács Róbert, Krasnyánszky Sára, Mezei Tamás, Nagy Krisztián, Orovecz Ferenc, Peregi Tamás, Rákos Katalin, Rózsás Gergő, Schuck Máté, Simonyi Gyula, Szakács Borbála, Szakács József Csaba, Szanyi Viktor, Szendefi Balázs, Szilléry János, Sztojcsev András, Varga Mátyás, Várszegi Balázs, Várszegi Zsolt, Zajacz Boglárka, Zseleva Anna

12.d, Osztályfőnök: Köntös Zsuzsanna

Andriasik Szilvia, Berzsenyi Anett, Csiba Kristóf, Geda Zoltán, Hajdu Miklós, Haszanova Diana, Hrisztov Szinisa, Jakatics Dóra, Joós Julianna, Judt Gabriella, Juhász Balázs, Juhász Tünde, Kékesi Attila, Kékesi Tibor, Kiss Henriett, Kiss Márk, Korpa Klaudia, Kovács Henrietta, Lengyel Gréta, Lukács Krisztián, Molnár Edina, Nábelek Fruzsina, Nagy Kristóf, Neltz András, Ogl Anna, Olajos Viola, Sági Rita, Sőre Eszter Adrienn, Sturcz Anikó Eszter, Szécsényi Gábor, Szilágyi Eszter, Szuhai Dóra, Urbán Alida, Vedres Péter

2005-2009

12.a, Osztályfőnök: Zoltán Kata

Berkes Márton, Bula Teodóra, Csikós Annamária, Dékány Henrik Dániel, Donáti Flóra, Eker Anita, Farkas Bálint, Folková Zsófia, Fóti Dániel, Füle Judit, Gombácsi Zsófia, Győrfi Edit Réka, Hajdu Zsanett, Hideg Anikó, Juhász Benedek, Keszler Rita, Kovács Norbert, Kőhalmi Réka, Kun Bence Józsua, Moldvai Blanka, Monos Nóra, Nagy András, Nagy Sebestyén, Páll Panna, Pitrof Rita, Sárosi Tamás, Sass Zsófia, Spiegelberger Márk, Szabó Judit Alexandra, Szalai Alexandra, Szentmártoni Balázs, Szőnyi Kinga Zsófia, Tóth Ildikó, Uzoni Geraldine, Vámossy István

12.b, Osztályfőnök: Siegler Gábor

Biri Mátyás, Czeglédi Tamás, Daku Dávid, Deáki Soma, Dévényi Attila, Felkai Rita, Ferkai András, Fonád Nikolett, Gombos Judit, Györe-Szűcs Miklós, Hajdú Sándor Mihály, Hollósi Vivien, Imrényi György, Jákli Gábor, Káplán Mirjána, Kármán Dávid, Kovács Bálint, Kovács Zita, Kovács Zsófia, Kőrössy Gergely, Makai Márton, Obbágy Máté, Pinizsi Tamás, Rácz Krisztina, Ronczai-Varga Zsolt Dániel, Sági Júlia, Solymosi Péter, Sonkoly Tamás, Szekeres Hanna Flóra, Tihanyi István, Tóth Máté, Tóth Réka, Vinnay Patrícia, Zerényi László

12.c, Osztályfőnök: Székely Júlia

Benedek Dóra, Bibok Attila, Buday Zoltán, Czirók Márton Tamás, Donáth Áron, Duba Zsombor, Elek Ádám, Faragó Ákos, Fehér Judit, Fejes Kata, Fischer Alíz, Haty S. Sebestyén, Horovitz Gábor, Kiefer Péter, Kiss Tamás, Kramer András, Kristóf Panna, Kriván Bálint, Krizbai Ildikó, Lakatos György, Lelkes Ádám, Mátyus Gergely, Rakonczai Judit, Szádvári Adrienn, Szendrei Balázs, Tóth Júlia, Tasnádi Hajnalka, Treszkai Alíz, Virányi Lóránd, Zalán György, Zilahi László

12.d, Osztályfőnök: Weinpel László

Badran Sandy, Bednár Márk, Benkő Dániel, Berta Zsuzsa, Csatlós Júlianna Rozália, Cserne Klára, Fenyvesi Laura, Horváth László, Katona Borbála, Kiss Tamás, Kiss Júlia, Kovacsik Viktória, Köller Dalma, Kukk Eszter, László Flóra Zsanett, Ledó Anna, Mikó András, Mohácsy Eszter, Mucsi Péter, Novák Dóra Vanda, Novák Laura, Perényi Flóra, Radványi László, Selmeczi Mirjam, Sötét Sára, Szekér Hanna, Thury Gábor, Unger Alexandra, Váradi Eszter, Varga Gábor, Varga Viktor

2006-2010

12.a, Osztályfőnök: Terjéki Ildikó

Balogh Bianka, Bauer Benedek, Bazsó Dániel, Bóna Éva, Borbély Dániel, Csapkovits Tamás, Csulák Nóra, Csúry Edömér, Czele Marianna, Fuhl Dániel, Fülöp Márton, Jánoska Márk, Jenei Nikolett, Kácsándi Fruzsina, Kiss Ádám István, Korecz Gábor János, Koritár Eszter, Kránicz Dorottya, Kurucz Eszter Mária, Labancz Viktória, Láving Dóra, Mátéffy Máté Bendegúz, Menyhárt Patrik, Mohácsi Ádám, Nagy Anita, Ötvös Anna, Rencz Flóra, Rózemberczki Benedek, Rucz Réka, Sudár Anna, Swiderski Anna, Szinovszki Dóra, Tóth Dorottya, Vörös Boldizsár

12.b, Osztályfőnök: Tézli Péter

Abavári-Tóth Péter, Benkő Ádám, Botos Csongor, Bruck Olivér, Csízi Dániel, Dezső Imre, Dombóvári Zsófia, Egyházy Edina, Faragó Fanni, Farkas Viktor, Farkas Gergő, Fekete Tibor, Frenyó István, Gajdics Marcell Tamás, Gyányi Emese, Győrfi Ágnes, Heiszler Norbert, Kiska Bence, Kiss Gábor Attila, Kocsmárszky Zsolt, Kovács Péter András, Lehoczky Jakab, Lukács Katalin, Müller Tamás Gábor, Nagy Márton, Pörneczi András, Svicevic Jila, Székely Miklós, Takács Dávid, Tar Orsolya Laura, Tóth Klaudia, Uray Marcell János, Várnai Blanka, Visnyovszky Ágota Friderika

12.c, Osztályfőnök: Simon Anna

Babos Péter, Balla Attila, Bereknyei Gábor, Csajbók Zsófia, Dudás Júlia, Györgyi Ábel, Gyüre Zsolt Tamás, Hegedüs Krisztina, Heinrich Emese, Jeszenszki Katinka, Kaszás András, Korom Áron, Korondi Zénó, Le Bao Duy, Lesti Balázs, Macgill Hajnal Bianka, Mandzsu Márton, Maszlov Szergej, Nap Sándor, Németh Tibor, Nguyen Viet Gergő, Orovecz Anikó, Péter Norbert, Szendrei Péter, Szentmihályi Zsombor, Szloboda Zsófia, Tóth Marcell, Urbán Máté

12.d, Osztályfőnök: Sáfrán Ferenc

Benyó Boglárka, Blayer Attila, Bodnár László, Brunner Zsanett, Cseh Regina, Csillag Dóra, Dénes Zsófia, Falticska Márton, Falvi Zsófia, Fehéri Lili, Földházi Krisztina, Garaczi Larion, Gergely Richárd, Gulyás Szilvia, Gurka Lili, Kis Diána, Léczfalvi Barnabás, Méray-Horváth Mercédesz, Nábelek Zsófia, Nemes-Jeles Laura, Opitz Dóra, Siklódy Anna, Slosár Livia, Szőke Dorottya, Takács Lili, Tarnai Nikolett, Thury Zita, Tóth Noémi, Tóth Daniella, Tóth Brigitta Dóra, Tóth Katalin, Valczer Balázs, Váradi Vivien, Varga Nelli, Zarándy Kata

2007-2011

12.a, Osztályfőnök: Mezei Mónika

Ambrus Balázs, Antal Renáta, Bukovinszki Vivien Dóra, Csordás Szabolcs József, Czene István, Dancs Nikolett, Fekete Viktória Lilla, Galwitz Balázs, Gyarmathy Hedvig, Győri Enikő, Hegman Dániel, Ilovics Barbara, Kerpel-Fronius Balázs, Kincses Edit, Kiss Andrea, Kiss Hajnalka, Kocsis Liza, Kovács Ildikó, Lukács Blanka, Marok Bence, Máté Miró, Mátéffy Hanna, Miskolczi Márk, Morgen Nikolette, Oberth Zoltán Zsigmond, Paulik Zsófia, Pétervári Benjámin, Sárai Roland, Sárréti Norbert, Schiff Anita Zsófia, Szőnyi Eszter Veronika, Takács Ferenc, Trembeczki Zsolt, Váradi Lili, Vizi Karolina, Zelki Soma

12.b, Osztályfőnök: Penyigei Erzsébet

Birkás Balázs Péter, Buru Máté Kristóf, Busi Ádám, Csiba Ábel, Czibók Marcell Gergely, Dudás Réka, Fábián Károly, Jánosi Ferenc Richárd, Kiss Gábor Attila, Kopjás Áron, Kovács Bence Botond, Maginecz János, Márki Andrea, Márta Zsolt, Menyhért Balázs, Molnár Anna, Molnár Ágnes, Molnár Dávid, Mucska Brigitta, Nagy Roland, Nemes Tamás, Orbán Krisztina, Orosz János Bonifác, Páll Ferenc, Pásti András, Rimóczi András, Seres Anna, Szénás Orsolya, Szollát Nándor, Takács Viktória, Temesi Barna, Tóth András, Turáni Mirjam

12.c, Osztályfőnök: Baranyai Klára

Ágoston Attila, Békevári Dániel, Csernyánszky Nándor, Daku Gergő, Dullien Erik, Érdi-Krausz Gábor, Farkas Rebeka, Fiktusz Lilla Ildikó, Frankl Nóra, Haty Emese, Hegman Dániel, Katona Máté, Kiss Bertalan, Kocsis Éva, Kosztolnik Bence, Kotormán Kitty, Lakatos Bence, Lévai Gábor Sándor, Liebhauser Dóra, Madarász Dávid, Mikecz Kálmán, Nagy Attila, Ocztos Panna, Palincza Richárd, Schwarcz Gergely Péter, Siményi Sámuel, Sztojcsev Tamás, Tar Dorottya, Teke Benjámin, Törzs Ádám, Vári János, Vida Sarolta, Wéber Huba

12.d, Osztályfőnök: Kovács Károlyné

Baksai Renáta, Beleznai Márk, Breitenbach Angéla, Diera Andor, Domokos Luca, Dömötör Virág, Fakan Péter Bálint, Friedrich Dániel, Gincsai Zita, Gulyás Barnabás, Haláchy Nóra, Horváth Brúnó, Hóz Anita, Illés Tímea, Johancsik Tamás, Juhász Adél, Kapuvári András, Kiss Andrea, Kiss Patrik, Kósa Noémi, Lakat Tamás, Mikó Nikoletta, Müller Dániel, Osztein Tamás, Rosero Ádám, Szabó Cintia Bernadett, Szántó Ágnes, Székely Szonja, Töttősi Flóra, Vancsay András, Varga Alexandra, Vizoviczky Éva, Zathureczky Zsombor Sándor

2008-2012

12.a, Osztályfőnök: Hegyi Mónika

Antal Krisztin, Berta Gergő, Bíró Adél, Bohacsek Dóra, Bodó Hanna, Brányi Panna, Buda Mária Orsolya, Czire Dénes Zsolt, Czuppon Máté, Daoud Dániel, Darai Krisztina Zsuzsanna, Dax Krisztina, Fadgyas Lili, Gábriel Sára, Gőcze Borbála, Hernádi Edina, Hesz Vivien Teréz, Illés Anna, Juhász Sarolta, Kajkó Fruzsina, Kiss Péter, Kiss Zseraldina, Koi László Ádám, Luczay-Pénzes Réka, Maloschik Karina, Mihály Regina, Nagy Laura Emőke, Papp Krisztián, Pártos Katalin, Pőcze Borbála, Rácz Zsófia, Szűcs Ákos, Turai Eszter Korinna, Vona Viktória

12.b, Osztályfőnök: Utassy Katalin

Bene Orsolya, Dancsó Márton Tibor, Farkas Attila, Fügedi Áron, Hábele Bence, Hajdu Tamara, Hornyan Orsolya, Kafer Dóra, Kapitány Ádám, Kiss Norbert Krisztián, Kovács Kristóf Olivér, Költő Enikő, Lepcsényi Viktor, Lukácsi Gábor Roland, Mészáros János Valentin, Miklós-Kovács Janka, Mirk Tamás, Németh Ádám Zsombor, Németh Barnabás, Neubrandt Kálmán, Rácz Adrienn, Reiter Dániel, Ruszin Áron, Sándor János, Sárosi Marcell, Soltész Viktor, Solymos Adrián, Szabó Karád Gergely, Szabó Márton, Szántó Judit, Szvoboda Márk, Vágó Márton, Ziaja Péter, Zsíros Bálint György

12.c, Osztályfőnök: Lendvai Dorottya, Tischlerné Szabó Csilla

Ajler Attila, Bágyoni-Szabó Attila, Bereknyei Attila, Bodai Kristóf, Bódis Tamás, Boér Lehel Tibor, Borbély Leticia, Devjatov Sztyepán, Dinh Tvan Hai Róbert, Dobosy Kristóf, Donáth Anna, Eperjesi Petra Debóra, Farkas Zoltán, Fenyvesi Virág, Formanek Ferenc, Gombkötő Gábor, Holocsi Szilvia, Jenei Dávid, Juhász Dávid László, Károlyi Róbert Viktor, Katona Nóra Panna, Kopcsay Zoltán, Kovács Áron, Lam Phuong Thao, Madarász Norbert, Mikó Dániel, Mikó Péter, Mohos Péter Pál, Molnár Renáta, Nagy Máté, Németh Áron, Ódry Tamás, Papp Laura, Vágújhelyi Gergely, Zsakó András

12.d, Osztályfőnök: Sándor Erika

Aczél Laura, Béres Réka, Borókai Ádám, Bors Dániel, Borsi Márton Bonifác, Botos Roland, Botzheim Bence, Czencz Orsolya, Csizi Judit Luca, Danka Zsombor, Domokos Dóra Orsolya, Földházi Zsófia Fruzsina, Földvári Anita, Gubek Alexandra, Horváth Attila, Hóvári Vanessza, Ilics Mercédesz, Izsák Eszter, Jéhn Johanna Virág, Jéri Henrietta, Juhász Anna, Kenyeres Ádám, Kiss Bence, Kurz Katalin, Laskawy Péter Ferenc, Lukács Virág, Mecseki Petra, Németh Dániel Gábriel, Nick Balázs, Odrobina Kitti, Palotás Péter, Panykó Fruzsina, Pocsai Anikó, Rebák Balázs, Siklósi-Dutkay Dániel Zoltán, Szabó Dóra Viola, Székely Réka

2009-2013

12.a, Osztályfőnök: Szendefi Ferenc

Abbas Eszter Orsolya, Baksai Erik, Balogh Gergely, Barna Olivér Gergely, Batisz Márton Barnabás, Benedek Marcell, Békéssy Zsuzsanna Ilona, Doherty Anna Rosemary, Drahos Viktória Inez, Ferencz Lilla Izabel, Filep Sára, Gál Gabriella, Gálfalvi András Károly, Héjja Norbert Attila, Juhász Fanni, Jurkiewicz Emese, Kecskés Rebeka Zsófia, Kenczler Dávid Ádám, Kiss Borbála, Klinger Vivien Éva, Kocsis Vivien, Koritár Réka, Kövesdi Gábor, Kulcsár Bálint, Marton Gabriella Hanga, Móricz Mátyás Barnabás, Ökrös Fanny, Révész Nándor, Rossi Claudia Maddalena, Sárvári Martin Zoltán, Szalay Ariana Dóra, Szirmai Árpád Balázs, Vircsik Debora

12.b, Osztályfőnök: Weinpel László

Berkes Bence, Csanálosi László, Dénes Bálint, Dervenkár Anna, Fazekas Roland, Gulyás Lóránt, Hirt János, Kálecz Márton Boldizsár, Kázsmér András, Kiss Marcell, Kocsis Mátyás, Kocsmárszky Csaba, Kovács Dániel, Kőműves Karolina Mária, Malik Adrienn, Menyhárt Dávid, Nagyváradi Ádám, Orémusz Bertalan, Paszkosz Levente Vaszilisz, Pákay Péter Levente, Pethő Zsófia Lujza, Radics Szilvia, Sebők Dávid, Simon Zsófia, Szabó Zsolt, Szöllősi Imre, Sztaniszlovszki Bálint, Trembeczki Bálint, Troják Imre, Vanya Ádám, Varga Erik Krisztián, Varga Róbert Dániel, Vogel Csongor Benedek, Ziaja Réka

12.c, Osztályfőnök: Posch Zsuzsanna

Beke Orsolya, Bodnár Dávid, Gajzágó Richárd Sámuel, Hoang Tran Quang Hien, Körtvélyesi Lőrinc, Kristóf Kitti, Kuczmann László, Lipták Bence Gábor, Nagy Csanád Máté, Nguyen Anh Hoang, Nguyen Vinh Quang, NguyenThanh Tung, Novák Richárd, Péter Márk Gyula, Pham Mai Lien, Reményi András Gergely, Süle Arnold, Szekeres Zoltán, Szin Gábor, Szlama Dorottya, Sztanka-Tóth Tamás Ryszard, Törék Eszter, Varga Zsolt László, Venczel Tünde, Vidor Győző

12.d, Osztályfőnök: Radványiné Kristóf Edit

Balogh Kinga, Bárdi Berta, Békéssy Gábor András, Bökény Gergely, Bukosza Petra Cecília, Csernus Dorina, Cui Sissy, Csernyánszky Lívia, Fölker Patrícia, Fucskó Dorina, Funk Márta Matild, Hering András, Jakus Karolina Lili, Juhász Tamás, Kopasz Daniella, László Lili Mária, Madácsi Dénes Márk, Magyar Fruzsina, Mamedov Amir, Mózes Zsófia, Németh Gábor, Olti Dóra Petra, Orosz Natália Zsuzsanna, Papp Zsófia Emese, Réti Balázs, Setényi Márk, Szendefi Dóra, Szirtes Aliz, Tereh Bianka, Tordai Márton, Tóth Patrícia, Vajcs Krisztián, Varga Márk Gyula, Varga Máté, Varga Mátyás, Vida Viktória

2010-2014

12.a, Osztályfőnök: Zoltán Katalin

Badics Beáta, Barabás Jakab, Berencsi Nikolett, Blága Melinda, Breier Emese, Cocchioni Bálint, Einspach Zsombor, Farkas Anna, Fürst Melina Denisz, Gál Noémi, H.Kovács Márk, Hajdúk Zsolt János, Hanák Zoé Zola, Hatvani Anna, Hegede Lilla, Horváth Marcell André, Hosszu Péter, Knefély Laura, Kovaljov Zsófia, Lantos Adrienn, Lukáts Gergely János, Oláh Tícia, Romhányi Dóra, Sajgó Flóra Enikő, Sándor Botond, Smodics Noémi Anita, Stochino Weiss Giuliano, Takácsy Anna, Tfirst Anna, Ugronicz Anett, Varga Dénes

12.b, Osztályfőnök: Sáfrán Ferenc

Bederna Sára Kata, Bene Zoltán, Berkes Dániel, Besenyei Orsolya, Braun Márton Szabolcs, Dina Zsuzsanna, Essig-Kacsó Attila, Gall Eszter Karolina, Gergely Tamás, Gidró Szilárd, Gressai Mánuel, Gulyás Dániel, Gyöngyösi Mátyás, Gyulavári Kriszitán, Hu Jia Lin, Kaszás Bálint, Kordován Lili Judit, Lezsovits Marcell, Madarász Zénó, Menyhárt Kyra Renáta, Nyikos Szelina, Nyiri Imre, Onodi Kinga, Pintér Trudy, Sándor Bálint Péter, Sebők Áron, Sörfőző András, Stermeczky Zsófia Valéria , Szakács Ede Attila, Szakács Zsombor, Thurzó Márk Benjámin, Tóth Máté, Tóth-Pál Zsófia Beáta, Varga Dániel

12.c, Osztályfőnök: Nemecskó István

Ajler Andrea Zsanett, Bányai Tamás, Biri Eszter Daniela, Czövek Márton Gábor, Cserna Balázs, Daku Gábor, Deng Jie Dániel, Fáth Olivér, Forrás Bence, Gaál Bence, Gál Fanni, Haty Eleonóra, Kaszás Ákos, Katona Máté Lőrinc, Kisvárdai Richárd Zsolt, Kocsis Csongor Tamás, Kocsis Gergely, Kőhalmi Lilla Abigél, Madarász Bálint, Megyeri Kitti, Nguyen Tien Nam, Nguyen Uyen My, Pham Thi Ngoc Diep, Radó Hanna Mária, Réthy Ádám, Simon Attila Tibor, Simon Péter, Szabó Gergő, Szűcs Mátyás, Teke Jennifer Zita

12.d, Osztályfőnök: Kormos Mária

Andó Pier, Baranyi Diána, Béres Jantina, Bollók Boglárka, Bóna Judit Ibolya, Bors Dorottya Éva, Botzheim Boglárka, Braun Annamária, Csikós Viktória, Denk Domán Mihály, Farkas Bernadett, Gál Barna, Gáspár Dániel, Kálmán Lili, Kalmár Dorottya, Kenyeres Bence, Kovács Ádám József, Kovács Borbála, Krausz Anna, Kugyella Bernadett, Licskai Tímea Judit, Molnár Dávid, Nagy Ágnes, Oszvald Emma, Roszkos Márton, Scollon Bettina Claudia, Sebestyén Gergely, Sipos Dorottya, Svébis Réka, Szeleczki Dóra, Thury György, Tóth Csenge, Várai András, Zoltán Ágota

2011-2015

12.a, Osztályfőnök: Tézli Péter

Arany Gergely, Bálint Alexandra Katalin, Einspach Zsombor, Eszes Annamária, Farkas Rita, Feder Maya, Fejes Sára, Gaál Eszter Ráhel, Gabányi Rékát, Gönczy Boglárka, Háberman Shani Lee, Hanák Zoét, Horváth Jessica, Imre Lili, Jobbágy Dömötör, Kasza Nikoletta, Kocsis Brigitta, Kovács Laura, Köles Réka, Melis Orsolya Kinga, Mohácsi Márk, Nagy Boglárka, Nagy Liza Karolina, Országh Viktória, Páli Olivia Anna, Pongrácz Márton, Rácz Nikoletta, Stipsics Vivien Mercédesz, Szabó Kende Tamás, Szalma László Ádám, Szegedi Zsófia, Várai András, Várhegyi Dóra Zsófia, Varjas Bettina, Vonnák Réka, Vöröss András Bendegúz

12.b, Osztályfőnök: Siegler Gábor

Balogh Tamás Leopold, Bartha Kristóf, Bayer Alexandra, Bereczky Dávid, Bohner Adrián Richárd, Egyedi Balázs, Fehér Balázs, Gagyi Márton, Gaszler Bianka Tímea, Humenyánszky Máté, Károly Leó, Koppány Péter Alajos, Kristóf Petra, Kulcsár Rebeka, Lőrinc Laura Barbara, Németh Attila Péter, Neubrandt Dóra, Neubrandt Nándor, Novák Péter Sámuel, Nyikes Ádám, Pásztor Balázs László, Paul Róbert, Peller Gergő, Perényi Domonkos Sándor, Póczik Zádor Levente, Puszta Krisztián, Sáfár Tamás Kristóf, Sbaffo Daniele, Surányi Gábor, Tegzes Tamás, Temesi Bence Márton, Wiesel Dora, Wittek Balázs

12.c, Osztályfőnök: Gál Györgyné

Bognár Máté, Dombóvári Szabolcs, Erdődi Péter, Érdi-Krausz Tímea Veronika, Flach Dániel, Formanek András, Görbics Márton, Hevesi Bence Sándor, Hollós Bálint, Horváth Rita, Iring Áron, Izsák Krisztián, Katona Dániel, Katona János Dávid, Kárpáti Zoltán, Kovácshegyi Kinga, Kozma Francoise Hana, Krenner Márk, Maros Botond Bence, Németi Zoltán, Neubrandt Benedek, Nguyen Anh Tuan, Olay Bence, Olexó Tünde, Pátkai-Varga Ákos, Pethő Luca Ilona, Schwarcz Tamás Bence, Simon Tamás Dorián, Sólyom Barnabás, Szabó Simon, Szalay Fanni, Torma Lili Eszter, Vágvölgyi Fanni, Végner Zoltán, Zombori Balázs

12.d, Osztályfőnök: Simon Anna

Baranyó Szabolcs, Bruckner Balázs, Dalnoki Tamás, Farkas Máté, Garamszegi Zsófia Réka, Halász Márton, Halász Nikolett, Hámori Szilvia , Havasi Eszter, Heiny Evelin, Horváth Gergő Márk, Juhász Mátyás, Kapitány Kata, Karl Dávid Sebestyén, Kiss Fanni Flóra, Korpa Krisztián, Köllő Roland, Laky Dániel Bence, Matusz Márk, Mayoria Quinteros Veronika, Molaligne Benion, Németh Flóra, Novák Eszter, Sáfrán Tamás Erik, Somogyi Tamás Dániel, Sterczer Anna, Sterczer Kristóf, Szép Georgina, Szilágyi Tamás, Szirtes Adél, Varga Réka, Varga Zsófia Lilla, Vas Virág, Zrubka Márk

2012-2016

12.a, Osztályfőnök: Terjéki Ildikó

Angi Tamás Nimród, Antal Benjamin, Balogh Soma, Basa Dorottya, Basa Lili, Breczku Fanni, Domján Hanna Kata, Eigner Alexandra, Fogarasy Szonja, Hegedűs Martin Péter, Herczeg Nikolett, Kóbor Anna, Kocsik Tekla, Körtélyesi Bertalan, Liszonyi Szilvia, Mecseki Flóra, Mészáros Eszter, Miklós-Kovács Bernát, Molnár Anna, Novák Márk, Palánki Panna, Rothman Lilla, Sas Ágnes, Schuck Dalma, Simon Mercédesz Enikő, Szilágyi Dániel, Szűcs Laura Leila, Tóth Márton, Tóvölgyi András, Veres Petra, Veress Dominika, Villás Bertold

12.b, Osztályfőnök: Penyigei Erzsébet dr.

Ács Júlia, Balogh Ervin Tibor, Bihari Amanda, Biró Zsófia Dalma, Bócz Szilvia, Bognár Balázs, Botos Renáta Barbara, Faragó Gergő, Fejős András, Fodor Balázs, Fonó Pál, Friedrich Péter, Galovics Bálint, Geluh Ákos, Gerner Anna Réka, Girgász Péter Ákos, Gyarmathy Helga, Horváth Eszter Judit, Jeges Viktor Péter, Jung János Márk, Kovács Kende Márton, Krádi Anna Mária, Makács Ákos, Molnár Levente, Nagy András, Őri Mátyás Péter, Palágyi Levente, Searle Dávid András, Sturovics Dóra Mária, Szabó Domonkos, Szabó János, Szöllős Erik Csaba, Tokai Dániel Marcell, Tóth Áron, Tóth Mátyás

12.c, Osztályfőnök: Sztranyák Attila

Balogh Zsanett, Boér Máté Csaba, Boór Dániel Zoltán, Bottlik Judit Krisztina, Csikós Hoang Phuc, Daoud Ádám Lahoud, Ekart Csaba, Erdős Zoltán Tibor, Fazakas Lőrinc, Fónai Martin, Földes Bence, Glücker Roland, Heckmann Dávid, Hornák Bence, Kim Tamás, Kotormán Attila, Kovács Bence, Kugyella Noémi, Kun Bálint, Lendvai Dániel, Nagy Simon József, Nanys Mónika, Rejtő Balázs, Rovnai Gergő András, Szálas Dániel Péter, Szegedi Áron, Szöllősi Péter, Sztanka-Tóth Jan József, Tóth Kristóf Benjamin, Tóth Sebestyén, Varga Zsolt Sándor, Viemann Rozália Lili, Zsakó Ágnes

12.d, Osztályfőnök: dr. Mezei Mónika

Bérces Bálint László, Cocchioni Vince, Deák Tamara Viktória, Dósa-Pap Dominika, Feldhoffer Dóra, Harkai Alexa, Havasi Olivér, Honti Barnabás, Horváth Ábel, Horváth Eszter Anna, Illés Tekla, Jakus Barnabás, Kalecz Réka Dorina, Kalotai Zsófia, Kapus Dóra Petra, Kiss Ádám, Koltai Ágnes, Magvasi Michelle, Jan Mesany, Mihályi Zsófia, Módosi Rebeka Borbála, Mrva Sarolta, Nagy Gabriella, Otter Katalin, Pongrácz Panna, Ronyecz Antónia, Somogyi Dorina Fruzsina, Soóki-Tóth Eszter, Szabó-Kovács István Tivadar, Szabó Teodóra Zsófia, Szenderffy Sára, Szepessy Tamás, Tian Hui Min, Tóvölgyi Viktória, Tömpe Kristóf, Török Zsófia, Varga Boldizsár

2013-2017

12.a, Osztályfőnök: Weinpel László / Székely Júlia

Dörmer Dávid, Előd Máté, Filep Erzsébet, Frits Barna Ádám, Gáll Zsófia, Gréczi Petra, Hajdu Ráfis Réka, H.Kovács Máté Péter, Hollós Kata, Kajkó Milán, Keszthelyi Aliz, Kisszabó Dóra, Koncsik Laura Réka, Kovács Krisztián Iván, Körner Ábel, Liptay Miklós, Lyon Viktor Péter, Magyar Áron, Mandzsu Luca, Mants Marianna Regina, Martin Daniella, Márton Márk Géza, Mátravölgyi Zsófia, Molnár Dorottya Hanga, Palotai Petra, Rácz Natália, Sikuta Gergely Péter, Szabó Alexandra Ivett, Szederkényi Gábor, Szigethy Anna Júlia, Szilágyi Bendegúz, Szita Réka, Szlipcsevics Fanni, Szmutka Cintia Szandra, Varga Bence Róbert, Werlein Anna

12.b, Osztályfőnök: Dr. Baranyai Klára

Abonyi Noel, Babanics Gergely, Benkő Emma, Bogdány Eszter Bianka, Borossa Laura, Breitner Péter Ábel, Choma Dorottya, Czeglédi Zsombor, Csepregi Ádám István, Danka Csongor, Dobsinszki Gergely, Dorogi Máté András, Eszes Bálint, Farkas Szabolcs, Gálik Annamária, Gruber Andrea, Hamrik Szabin, Hevesi Gergely, Kádár Máté Soma, Kocsis Gergely, Kovács Ádám Márton, Lakatos Csenge, Lezsovits Bence, Makk Balázs András, Mány Bence, Márfai Fruzsina Erzsébet, Mile Tamás Zoltán, Nyariki Noel Oneil, Sebők Flóra, Soproni Bálint, Szabó Ágoston Bendegúz, Teleki Mihály Ábel, Török Zsófia Tímea, Ujházy András Dávid, Varga Dávid Csaba, Vitay Olivér

12.c, Osztályfőnök: Kerek Roland

Ajtay András Gergő, Asztalos Márton András, Bencz Ádám, Boór Dániel Zoltán, Dinh Quoc Anh, Fazekas Arnold, Ficzere Máté, Fischle Katalin, Formanek Katalin Margit, Haász Menno, Juhász Szabolcs, Kámán Vince, Kis Levente Róbert, Kovács Levente, Lajos Brúnó Zsolt, Maglódi Ádám, Mikes Zoltán Benjámin, Molnár Roland, Novák Réka, Nyári Tamás, Orosz Bence Tamás, Pham Trieu Duong, Rékasi Bálint, Roper Hannah Mária, Siemelink Johanna Katalin, Smodics Roland Szilveszter, Sólyom Bonifác, Szalona Réka Zsuzsanna, Szandi Nándor Mihály, Takács Dominik, Trinh Phuong Nga, Umann Péter Andor, Varga Gergely, Vincze Virág Zsófia

12.d, Osztályfőnök: Hegyi Mónika

Balogh Anna, Barabás Emese, Basa Lili, Csákány Zsófia, Deák Szonja, Dimitrov Gábor, Dirner Hedvig, Dobor Réka, Erdei Blanka, Farkas Máté, Golecá Irisz, Gugi Anna, Hankusz Sára Lili, Hegyi Borbála, Hosszu Alexandra, Juhász Dóra Krisztina, Kerpel-Fronius Gáspár, Kocsis Paulina, Kocsis Viktória Zsuzsanna, Kúti Anna, Lipták Panna Georgina, Mrva Sarolta, Nervetti Viktor, Pajcsics Előd János, Pothorszki Dóra, Sövegjártó Virág, Strbik Fruzsina, Szabó-Kovács István Tivadar, Szécsényi Fruzsina, Tamás Boglárka Veronika, Torma Bernadett, Vadnai Vince Árpád, Varga Zsuzsa, Vas Julianna, Vértes Márk Dániel, Vig Csaba László

2014-2018

12.a, Osztályfőnök: Kormos Mária

Baczay Zsombor, Breczku Anna Mária, Dömötör Dorottya, Drigán Katalin Dorina, Farkas Panna, Für Péter Mihály, Geist Dorottya Réka, Hámor Anna Csillag, Heilman Petra Kata, Horn Fanni, Iványi Balázs András, Jákói Tamás Mihály, Kállai Róbert Gida, Kiss Győző László, Korányi Rebeka Fanni, Kőrössy Eszter, Kremmer Magdolna Katalin, Kuti Luca Kamilla, Lux Ida Margit, Macskásy Éva, Majtényi Bori Sára, Márkus Eszter, Mátrahegyi Márk, Mélyi Márta Magdolna, Ormai Csaba András, Őri Dorottya, Rácz Judit Andrea, Richnovszky Lili, Simon Bence, Spitzhütel Ádám, Szegváry Eszter, Szöllősi Luca Dalma, Sztrehárszky Katinka, Takács Anna Anita, Takács Kristóf

12.b, Osztályfőnök: Utassy Katalin

Balla Péter, Berencsi Virág Zita, Borbáth Eszter, Darai Antónia Vivien, Deme Kristóf, Erdei Eszter, File Dániel Zoltán, Fontos Marcell, Gábeli Nóra, Gálfalvi Anna Andrea, Hajdú Sára, Kiss Norbert Tamás, Konrád Márk, Kormos Ábel, Kurunczi József Benedek, Lóránd Áron Tamás, Máté Botond, Méhes Balázs, Neményi Ádám, Oláh Katalin Fanni, Orosz Levente, Papp Adrián András, Papp Alex, Pintér Bálint, Rozenberszki Zorka Dalma, Selmeci András László, Serflek Ádám Ákos, Sinkó Zsófia Anna, Sipos-Szabó Levente, Sovák Panna Réka, Tóth Nándor, Vad Petra, Varga Sabrina Margaret, Vasvári Áron Éliás, Venczel Viktória

12.c, Osztályfőnök: Lendvai Dorottya

Bácskai Zsombor Sándor, Balogh Boróka, Bencze Tamás, Bereknyei András, Bertalan Dávid, Braun Dániel József, Flóhr Bence, Fodor Benedek, Földi Anna Lilla, Galovics Gábor, Halász Bence Botond, Hegedűs Marcell, Hülvely Alina, Józsa Richárd, Károly Ármin, Keresztes Zsófia, Kovács Áron, Kuhajda Róbert, Landeszman Patrik Vince, Leitner Gréta, Mályusz Attila Edmund, Nagy Norbert Zsolt, Nagy Viktor, Nanys Patrick, Őri Virág, Páter Ákos Sebestyén, Pintér Tamás, Schweitzer Ádám, Szücs Mátyás, Turányi Dániel Zoltán, Vavrik Márton Bendegúz

12.d, Osztályfőnök: Radványiné Kristóf Edit

Bagyinszki Dalma, Bágyoni-Szabó Csenge, Bak Máté, Balogh Panna, Baranyi Zsófi, Csallóközi Luca, Ehrenberger Blanka, Gábeli Csenge, Garaba Brigitta, Gerő Anna, Gombkötő Emma, Gugi Ágnes, Horváth Áron, Horváth Noémi, Kántor Zsófia Ágnes, Kenyeres Anna Klára, Király Rita, Kovács Flóra, Locsmándi Luca Mária, Magvasi Márk, Maják Ádám, Manhertz Zsófia, Márton Anna Mária, Merényi Dorottya, Miskucza Orsolya, Mocsári Borbála Júlia, Mohácsi Mirtill, Müllner Máté, Oláh Dóra, Sándorfi Eszter, Simon Eszter Lili, Szöllősi Fanni Laura, Varga Marcell, Zalotay Petra Virág

2015-2019

12.a, Osztályfőnök: Rajhona Flóra

Bán Eszter, Benkő Zsófia Lea, Bereczky Dorina, Biben Karina Klaudia, Bocsó Anna Zsuzsanna, Borosán Viktória, Brezovszky Dániel György, Ferge Dávid, Grósz Hanna Terézia, Halász Anna Mirjam, Hoppán Róza, Horváth Dorottya Anna, Kaposi-Ly Anna Cosima, Keszthelyi Zorka, Lipóth András, Majercsik Péter, Meskó Péter Zoltán, Mihály Lili Kata, Misovicz Tibor, Molnár Péter, Mudra Balázs, Nagy Balázs Péter, Nagy Zsófia, Németh Zsófia, Páczelt Ádám Ferenc, Perényi Daniéla, Pincés Petra, Ságodi Anna, Sallér Eszter, Schweiczer András, Szabó Marcell, Szente András, Szögi Bálint, Szűcs Réka Gabriella, Vadinszky Veronika, Zsók Sándor Árpád

12.b, Osztályfőnök: Izsa Éva

Ajanidisz András Artúr, Bezeczki Tünde, Csányi Luca Anna, Demeter Adrienn, Gaidosch Ágnes, Gyulánczi Flóra Klára, Hajdu Ráfis János, Horváth András Gergely, Horváth Hanna, Juharosi Bernadett, Kalotai Dávid, Kiss Dániel Márk, Kiss Eszter Éva, Kiss Mária Dominika, Kocsis Tamás Gusztáv, Kohlhéb Áron Dömötör, Koór Levente, Lakics Anna, Mészáros Fülöp Mátyás, Rajmon Imola, Sárközy Bence, Sebők András, Szabó Dorottya Kata, Szathmári Kata, Szűcs Adél, Takács Roland, Taubert Edina Éva, Teil Ádám, Telek Benjámin Márk, Tóth G. Bálint Sándor, Tóth Marcell András, Tóth Zsófia Anna, Vékássy András, Vitay Vanda, Zana Marcell Gábor

12.c, Osztályfőnök: Posch Zsuzsanna

Barabás Áron, Barta Gergely Bálint, Bicskei Dóra, Chladny Zsolt Krisztián, Czeglédi Csenge Ágnes, Csepregi Janka Júlia, Ember Natália Lili, Fábián Máté, Fekete Marcell, Ficzere Balázs, Formanek Balázs István, Földvári Ádám Dávid, Gáll Péter, Guba Ákos, Horváth Andor, Kovács Máté, Kun András Dániel, Lajos Zénó Martin, Lin Jia Xin, Macgill Szonja Dóra, Mihalik Dániel Márk, Péter Gergő, Sáfár András Marcell, Sárdi Dávid, Schweiczer Péter, Simon Barnabás Tamás, Szakács Benedek, Szakszon Mátyás, Szendi Ágoston, Szommer Zsombor, Varga Péter, Vas Miklós, Végh Márton, Verő Anna

12.d, Osztályfőnök: Lippai Szilvia és Pénzes Ágnes

Ambrus Lili Alexandra, Balla Eszter, Bényi Ágoston, Böcsödi Fanni, Csikós Tamás, Dalnoki Lilla, Eliassen Nóra, Farkas Boróka Eszter, Félix Andrea Laura, Ferenczi Anna, Groszmann Kinga, Hadnagy Patrícia, Hajós Artúr Dániel, Hollós Karolina, Juharos Eszter Diána, Kiss Julianna, Kohári Nóra, Komáromi Bálint, Körner Olga, Mártai Cintia Gréta, Nagy Zsófia Borbála, Nervetti Benedek, Pálffy Márton Bence, Papp Dorina, Pete Janka Luca, Poór Vivien Zsuzsanna, Rácz Olivér, Románszky Péter, Schneider Balázs Árpád, Simek Ádám, Szabó Gerle, Szebegyinszki Blanka, Ujvári Dávid, Vajcik Zsolt

2016-2020

12.a, Osztályfőnök: Mezei Mónika, Simon Anna

Allen Dániel Tetsuya, Antalics Zsófia Anna, Balaskó Ákos, Bernáth-Napkori Anna, Borsi Anna, Böröczki Hajnalka, Csontos Boglárka Réka, Daoud Tamás, Egyed Dániel, Endes Ádám Dániel, Gyarmathy Eszter Dóra, Humpester Ádám Attila, Jakó Eszter Éva, Jeszenszky Viktória Rita, Károly Kornél, Katona Eszter, Klein Kristóf, Komornik Márton, Kovács Vivien Evelin, Krakkai Zsófia, Lakatos Gyula, Melecsek Bence Tamás, Mogyorósi Pál, Opauszki Hanna, Pongrácz Sámuel Gergely, Rékasi Ákos, Skultéty Miklós Fülöp, Stuber Martin Krisztián, Sütő Alexandra, Szabó Gábor Bence, Szima-Mármarosi Bálint, Szoboszlai Dominik, Sztrehárszky Boglárka, Törley-Havas Dániel

12.b, Osztályfőnök: Dr. Penyigei Erzsébet

Altvater Lili Anna, Ambrus Alex Gábor, Balázs Artúr László, Balla Péter Keve, Balogh András Endre, Bodnár Zsolt, Farkas Ákos Márk, Fekete Noémi, Gajdos Milla, Giczi Dominik Zoltán, Hévizi Balázs, Kerekes Vivien, Kocsis Bálint, Krecsmáry Dóra, Laboda Bence Balázs, Módi Sára Orsolya, Moldvay Gergely, Nagy Gréta Zsófia, Németh Dorina Mercédesz, Nonn Ádám, Oláh Marcell, Sass Vencel, Schiff Antal, Sisák Botond Bendegúz, Sonkovits Eszter, Szabó Csenge, Szücs Laura Eszter, Takács Árpád, Tóth Sára, Túri Zoltán, Újházi Tamás, Véber Tamás, Vörös Sára, Welsh Áron

12.c, Osztályfőnök: Mahler Attila

Asztalos Ádám Ferenc, Barta Máté Zsombor, Berghammer Anna, Bernhardt Milán, Besze Noémi, Bezdek István Györk, Bohus Ádám Gábor, Dózsa Ferenc Zoltán, Füstös Gergely, Garai Levente, Gyuricza Gergely, Hetényi Domonkos, Hevesi Csongor, Hornák Gergő, Horváth Réka, Karácsonyi Máté, Keresztes Katalin, Koleszár Mihály Bálint, Korondi Márton, Kovács Dorina Anna, Kovács Kinga, Kubik Dominik Gergely, Lakatos Zselyke, Laki Dániel, Mátravölgyi Bence, Molnár Vanda Gabriella, Szajkó Bence Gergő, Szűcs Veronika, Tóth Tea Izabella

12.d, Osztályfőnök: Szép Barbara

Almási Borbála, Arday Szofi Lilla, Blénessy Kitti, Bodnár Flóra Anna, Gerencsér Kamilla Klára, Grenczer Máté, Ipacs Donát, Jánosik Sára, Kárász Anikó, Kiss Dániel, Kovács Anna Sára, Kötél Ákos, Krajnyák Luca, Lovász Barnabás Márton, Mészáros Anna, Mezei Kristóf, Nagy Bálint Benedek, Nagy Korina, Ozsváth Dorián, Őri Júlia Panna, Őrsi Eszter Bodza, Palincza Viola Annamária, Péterffy Barnabás, Petróczi Zsombor Sándor, Román Zsófia, Selmeczi Gergely Roland, Simon Jakab, Soóki Dávid Márk, Szabó-Zillich Máté, Szenyita Márk, Szeszák Nóra, Szilágyi Réka Mária, Visontai Dorottya, Zuckermann Janka

2017-2021

12.a, Osztályfőnök: Csorbáné Bere Anikó Zsuzsanna

Baranyi Enikő, Bebők Bálint Gábor, Braun Richárd, Büki Fanni, Csabai Leila Benedikta, Csejtei Márton László, Csibi Orsolya, Falucskai Veronika, Gálfi Kata, Ganszky Sára Bogárka, Gyömörey Viktória, Horváth Borbála, Kerek Tilla Marianna, Kiss Jázmin, Kocsis Vilmos Miklós, Konrád Ábel Sámuel, Ludányi Marcell, Madarász Anna Eszter, Margitics Zalán, Marton Emese, Merényi Márton, Miriszlai Réka Virág, Mohácsi Ágoston, Mohai Gergő, Németi Gertrúd Anna, Pável Zoé, Perényi Jonka Márta, Pop Tímea Zita, Pozsgai Emil Csanád, Pruska Dorina, Selenge-Orgil Erdenetsetseg, Szabó Mátyás Sámuel, Szigeti Dominika, Tamás Panna Dorottya, Végh Petra

12.b, Osztályfőnök: Kiszliné Kristofics Szilvia

Apostagi Bálint, Buru Enikő Nóra, Buzogány Ákos, Csende Réka Viktória, Dormán Zsombor, Erős Zoárd András, Gáspár Karolina, Gorzó Luca Marianna, Horváth-Varga Réka, Huszáros Márk, Ilauszki Katalin, Kertész Kitti, Kovács Ákos József, Kurucz Richárd Kornél, Láng Laura, Lóth Bence, Márta Réka, Martinák Emese, Mogyorósi Mátyás Milán, Oláh Rebeka, Papanitz Ákos, Pethő Bálint, Schuszter Dóra, Sőrés Barna, Szalay Bálint, Szekeres Panna, Szőke Balambér, Szűcs Adél Luca, Tarr Csongor Benedek, Tóth Henrietta, Vas Bianka, Vass Márton, Veisz Ábel, Velich Csaba, Vörösbaranyi Bernárd

12.c, Osztályfőnök: Mészáros Mónika

Ábri Attila Gergő, Bencze Tímea, Brosig Márton János, Császár Benjámin, Csorba Márk, Domonkos Benedek Péter, Formanek Cecília Kinga, Gál Kristóf Dávid, Gulyás Zsolt, Halász Máté, Hérincs Diána Letti, Horváth Benedek Mór, Király Pál Áron, Kovács Benedek, Liszkai Terézia Katalin, Márfai Balázs Márton, Molnár Dániel, Nádas Gergely Martin, Nagy Roland Zoltán, Nánássy Ábris Dénes, Réthy Kinga, Sike András, Simon Dominik Dániel, Szalai Júlia, Szántó Dániel, Szántó Gergely, Szanyikovách Sebő Áron, Szikszai Tamás Bendegúz, Tácsik Luca Csenge, Thomay Gábor, Tóth Barnabás, Török Mátyás, Vo Truong Giang, Weiner Dávid, Zheng Chenggong Dávid

12.d, Osztályfőnök: Sáfrán Ferenc

Bacsa Botond, Bágyi Ádám Márton, Bán Záli Hanna, Bődi Bence Dániel, Csatai Marcell Bence, Cseh Janka Virág, Döngölő László Máté, Győri Kamilla, Halilov Merjam, Jónás József, Kenyeres Szonja Andrea, Kiss Zsófia Veronika, Koós Viktor, Köteles Vanda Klára, Kriskó Flóra, Lai Ya Jing, Liszkai Dóra Anna, McAllister John Bailey, Mizsér Márk Attila, Módosi András Ábris, Nagy Cintia Anna, Nedbál Ervin Gábriel, Rohácsi Daniella, Salamon Boglárka, Szabó Zsóka, Szabó Sára Anna, Számuel Boglárka, Szöllősi András Benedek, Takács Júlia, Tüzkő Máté Salamon, Udvari Zsófia, Ujvári Julianna, Vajcik Dominik, Verba Júlia, Vigh András, Winterstein Ádám

2018-2022

12.a, Osztályfőnök: Kormos Mária

Albert Katalin Tünde, Bányász Emma, Bebők Szabolcs Levente, Cseresnyés Violett, Csury Balázs, Dahlén Efraim, El -Hindi Aleen, Farkas Liza Júlia, Frankl Soma, Garami Lilla, Hais Dorottya, Havas József, Házlinger Kamilla, Hoffmann Dávid, Horn Lili, Jakab Zsófia, Jánosi Dávid Benjamin, Kiss Fruzsina Anna, Kojnok Lilla, Kondor István, Kovács Márton András, Lukács Máté, Mester Nóra, Molnár Péter, Molnár Norbert Zoltán, Nagy Evangelosz József, Ónody-Molnár Dávid, Orbán Csenge, Orgoványi Botond, Szabó Kira, Szarvasi Péter, Ürmös Martin, Vékony Zsófia, Zeaiter Zéna

12.b, Osztályfőnök: Utassy Katalin

Balla Gergely, Balog Kristóf, Boér Barna, Bónyai Péter, Curtis Dániel Aidan, Deák Jázmin Csilla, Dudás Péter, Horák Csaba, Hornyik Bence, Ilosfai Csenge Mária, Kanizsai Péter Jakab, Katona Júlia, Komarek Anna Dóra, Kovács Bence Zoltán, Körtvélyesi Dániel, Nemes Nóra Panna, Ottrok Veronika, Pászti Erzsébet Anna, Sándor Máté, Seres Balázs, Szabó Dániel, Szabó Bálint Ákos, Szabó Krisztián, Szabó Máté, Számuel Júlia, Szántó Benjamin, Széles Dániel, Szilárdi Erik, Sztojka Fülöp, Takács Késa Róza, Tárkányi András, Terényi Tamás Álmos, Török Mihály, Ulrich Nándor, Urbanovszky Bence István, Vincze Vázsony Viktor

12.c, Osztályfőnök: Sztranyák Attila

Abért Dániel, Allen Benjámin Zoltán, Arany Benedek Márk, Bencz Réka, Bíró Benedek, Borbáth Csilla Kincső, Böcsödi Balázs Ferenc, Budai Gergely, Csiba Loránd, Drexler Anna Judit, Éberling Anna, Faragó Hunor Csaba, Ferenczi Márton, Gaál Péter Gergő, Gugi Gergely, Jancsik Levente János, Kerek Zalán Péter, Kovács Brúnó Aurél, Kovács Péter Dániel, Kovács Samu Benedek, Leopold Rozvita Edna, Levron Antoine Francois, Misinszki Tamás Ferenc, Miskolczi Zsombor, Nemesrévi Ákos, Pál Boglárka, Rácz Bojta Gergő, Sándor Péter, Seres Jakab, Seres András, Simonyi Alex Dániel, Szommer Lőrinc, Timár Csaba, Vékássy Illés

12.d, Osztályfőnök: Donogán Kitti

Arnold Ákos István, Arnold Gábor Attila, Batyik Márk Tamás, Bojtos Levente, Dely Marcell Dominik, Dömel Renáta, Drijver Bertold, Durmann Lili, Fontos Gergely, Frusteri Elena, Gavrilova Anna, Gerencsér Eszter, Horváth Domonkos, Kincses Kristóf, Kopfer Noémi, Kovács Kincső, Kovács Anna, Májer Anna, Merber Tamás Dávid, Mesterházy Attila Gergő, Neményi Dávid, Németh Ágnes, Papp Bence Márk, Pogrányi Bence Gyula, Polgár Máté, Skultéty Hanna Mária, Szakács Ádám, Szatmáry Kornélia Sára, Szécsi Virág, Szegedi Bence, Szél Levente, Szepesi Dávid, Tenkes Anna Eleonóra, Töller Kármen Janka, Zsarnóci Blanka

2019-2023

12.a, Osztályfőnök: Kerek Roland

Almási Vanda, Batiz Ábel, Bencz Eszter, Boross Máté Lehel, Daoda Szonja, Dinnyés-Juhász Júlia, Eörsi Zsuzsanna, Fiál-Varga Áron, Flóhr Fanni, Földesi Emma Borbála, Hidy Hanga, Horváth Hanna, Horváth-Milvich Benedek, Kóródi Boglár, Kuti Lilla Szabina, Laczkó Márton, Markos György József, Melecsek Panna Andrea, Migály Mercédesz, Mihály Márton, Nagy Enikő Hajna, Nagy Hajnalka Eszter, Orbán Bendegúz, Pálfi András, Pótári Lili, Stummer Patrik, Szabó Orsolya, Szélba Krisztián, Szücs Szonja, Takács Kornél, Ujhely Csenge, Uzoni-Kovács Anna, Zákonyi Anna Lola, Zelenák Jennifer

12.b, Osztályfőnök: Dr. Baranyai Klára

Bányász Zsuzsanna, Bartha Evelin, Bukovenszki Ábel János, Csajági Marcell, Döge Simon, Ene-Gángli Marcell, Eörsi Pál, Faragó Tamás Bálint, Fehér Gergő Balázs, Fehér Samu, Fehér-Lipárdy Anna, Forró Ádám, Frusteri Alessandro, Herdlicska Lili, Kalácska Noémi Emma, Kapolyi Dömötör, Kerecsen Léna, Kolozsi Edvin, Kopcsák Marcell Zsombor, Körmöndi Dóra, Kurucz Kende, Losonczy Gábor István, Lóth Emese, Mara Sámuel Fülöp, Márkus Nóra, Nagy Milán, Örkényi Blanka Lili, Polyák Panna Dalma, Prétz Gábor Ruben, Sipos Szonja, Takács Luca Zsófia, Telek Boldizsár Noel, Tóth Dominik, Tóth-Hackl László György, Varga Balázs

12.c, Osztályfőnök: Károlyi Gergely

Almási Júlia, Balogh Máté Norbert, Barczai Mátyás, Bazsik Bálint, Besze Csaba, Besze Zsolt, Bódi Levente Olivér, Borbás Patrik, Császár Sámuel, Deé Zsófia, Dobosy András, Dorogi Döme, Dömötör Barna, Éles Ajsa Ilona, Felföldi Katalin Annamária, Habony Márton, Hajas Dávid József, Horváth Donát, Kiss Dóra, Kiss Máté, Kovács Kinga Dalma, Lambert Kristóf, Lengyel Dávid János, Machács Botond, Nagy Lea, Nervetti Péter, Pintér Tília Júlia, Radó János, Simó Bálint, Simon Andrea, Szabó Szilveszter, Szőke Zsófia, Sztranyák Gabriella, Ványi István, Virágh Viktória Vivien

12.d, Osztályfőnök: Edvi Adrienn

Baranyai Richárd Csaba, Bedák Zsombor Béla, Berczi Eszter, Dobrocsi Dávid, Draxler Márton Bendegúz, Frigyes Donáta, Gönczöl Celina Dewi, Hajtó Zsófia, Ibolya Gergely Árpád, Juhász Gergely, Kovács-Csincsák Norina, Ligeti Zsófia, Machács Jázmin, Margitics Máté, Mátyás Réka Natália, Mesterházy Kata Janka, Németh Gergely Hunor, Nikolényi Réka, O'Connor Patrick Zoltán, Oláh Zsófia Panna, Pál Sarolta Mária, Péter Bálint, Péter Zoltán, Pintér Szófia, Schneider Zita Marianna, Simon-Fóti Sámuel, Szász Eszter Sára, Szentandrási Luca, Szitás Erik Szilárd, Tóth Ádám, Ujvári Máté Tibor, Veisz Emma, Vetési Hanna, Vince Anna, Visontai Orsolya, Winecker János