Berzsenyi Dániel Gimnázium


Hírek
Aktuális, hírek

Székelyzsombor

2016.09.05
Tábori beszámoló

Idén ünnepelte 25. évfordulóját iskolánk székelyzsombori tábora. Ebben a kis Brassó megyei faluban immár negyed évszázada táboroznak, építenek, munkálkodnak a berzsenyisek mellett a brassói Áprily Líceum diákjai és tanárai. (Egy időben pozsonyi gimnazisták csatlakoztak, 2009-től pedig a Radnóti Gimnázium tanulói vesznek részt a táborozásban.)

A 25 évet többek között kiállítással ünnepeltük, amelyen megtekinthettük a tábori pólókat és azokat a fényképeket is, amelyek megőrizték a tábor alakulását a kezdetektől napjainkig. A falu közepén álló, egykor gazdag Zólya-porta felújítása, rendbetétele, táborrá alakítása szinte a semmiből indult, és nem jöhetett volna létre a Mikó András Alapítvány támogatása nélkül.  Az idei tábor egyik estéjén Fenyő D. György (egykor Berzsenyis, jelenleg Radnótis tanár), aki Bálint Ferenc (Brassó) tanár úrral együtt a tábor alapítója, számolt be a néma csendben figyelő 64 táborozó gyereknek a tábor történetéről, a mindenkori anyagi és bürokratikus nehézségekről, ezek legyőzéséről. A 25 év alatt többezer diák táborozott, épített, festett, árkot tisztított, fát vágott Zsomborban; de persze a munka mellett részt vett irodalmi és színjátszó szakkörön, kirándult, táncolt, énekelt, sárkányt eregetett, kézműves foglalkozásokon alkotott.

Az évfordulóra való tekintettel a 10 napos tábor után tanári turnust is tartottunk, amelyre olyan kollégák érkeztek (sokan családostul), akik a 25 év alatt táboroztattak Zsomboron. Az 5 napos turnus alatt így a tábor ismét megtelt élettel és kacagással. Kirándultunk a környéken, bicikliztünk, emlegettük a múltat, és tervezgettük a tábor jövőjét. Mert abban mindannyian egyet értettünk, hogy a tábor olyan értékeket hordoz, amelyek méltók a továbbadásra. S bár az építkezési munka egyre kevesebb, a tábor lakható és szinte már komfortosnak mondható, mégis olyan életformával és kultúrával ismerkedhetnek meg diákjaink, amellyel csakis Zsomborban találkozhatnak.