Informatika - számítástechnika
tankönyvek és szakkönyvek adatai
 
Figyelem! Adatbázisunk építését 2002 decemberétől szüneteltetjük!
 
  • KIADÓ szerint (azon belül cím, kód szerint)
  • Könyvek adatai SZERZŐ szerint (azon belül cím, kiadó szerint)
  • Könyvek adatai CÍM szerint (azon belül szerző, kiadó szerint)
  • Könyvek adatai KÓDOK szerint (azon belül kiadó, cím szerint)
  • KIADÓK adatai, és elérhetősége
 
Az utóbbi években ugrásszerűen megnövekedett a tankönyvkiadással foglalkozó cégek száma. Időnként komoly utánajárást igényel egy-egy könyv kiadójára rálelni, a könyvekről adatokat beszerezni.

Ezt szeretnénk megkönnyíteni honlapunk látogatói számára az innen elérhető "adatbázissal". Ebben több szempont szerint lehet keresni az utóbbi időkben megjelent informatika  és számítástechnika tankönyvek és szakkönyvek között.

Adatainkat a kiadók katalógusaiból, az Internetről, a KELLÓ-OSZK által megjelentetett Új könyvek és az OM által minden iskolának kiküldött Közoktatási tankönyv- és segédkönyvjegyzék alapján gyűjtöttük. Ígérjük, hogy a későbbiekben a frisssítésekről sem feledkezünk meg. Szívesen veszünk minden esetleges pontosítást, adatot és javaslatot, hogy a használhatóságunkat tovább fejlesszük!
 
Bondor Erika
könyvtárostanár, oktatásinformatikus
bondor@berzsenyi.hu
A munkában segítségemre voltak:

Pletserné Duffek Ágnes könyvtárostanár (adatgyűjtés, adatrögzítés)
Pletser Róbert (adatrögzítés)
Abdul Hamid Sediqi (adatrögzítés)
Munkánkat szakmailag támogatta:
ISZE
(Informatika - Számítástechnika Tanárok Egyesülete)