Berzsenyi Dániel Gimnázium


Hírek
Aktuális, hírek

Szakmák Napja

2014.09.06
2014. november 19. (szerda)

Kedves volt Berzsenyisek, kedves Szülők!

Minden évben, így idén is megrendezzük a Szakmák Napját, hogy segítsük 11. és 12. évfolyamos diákjaink pályaválasztását. November 19-én, szerdán délelőtt (idősávok: 9.00–10.30, illetve 11.00–12.30) olyan előadókat hívunk iskolánkba, akik a saját munkájukról, szakterületükről mesélnek, és válaszolnak a diákok kérdésére.

Ezeken kívül – a választásukban még bizonytalan – végzős diákjaink számára szeretnénk munkahely-látogatást biztosítani – november 19-én, szerdán 15 óra után, illetve november 20-án, csütörtökön 11 óra után – hogy így szerezhessenek közvetlen tapasztalatot egy-egy szakma hétköznapjairól. (Ilyenkor diákjaink fél napot, néhány órát töltenek el az adott munkahelyen.)

Ha van Önök között/köztetek, illetve ismerőseitek között olyan orvos, jogász, bármilyen mérnök, közgazdász, rendezvényszervező, PR-os, HR-es, gyógytornász, újságíró, fotós, tolmács, diplomata vagy bármilyen más foglalkozású, aki szívesen mutatná be pályájának történetét, munkája örömeit, buktatóit, lehetőségeit, az töltse ki minél hamarabb – de legkésőbb szeptember végéig –  a jelentkezési lapot, és küldje el Dibusz Anikó tanárnőnek: aniko.dibusz1@gmail.com


Köszönettel a szervezők nevében:


Hubert Györgyné, Székely Júlia, Utassy Katalin, Dibusz Anikó

Jelentkezési lap  (docpdf)