Berzsenyi Dániel Gimnázium


Hírek
Aktuális, hírek

Düren-Budapest, 25. diákcsere 2017

2017.09.10
Segítséget kérünk a tervezett jubileumi fotókiállításhoz

Kedves jelenlegi, kedves volt berzsenyis Diákok!

Idén ősszel, október 17. és 24. között rendezzük a hagyományosan sikeres, immár 25. Düren - Budapest diákcsere budapesti fordulóját. Az évforduló alkalmából – a program részeként – szeretnénk a 25 év élményeiből, emlékeiből összeállított fotókiállítással meglepni vendégeinket.

Ebben kérjük segítségeteket.

2007-től kezdődően vannak szép fotógyűjteményeink a munkaközösségünk honlapján, ezek mindenképpen nagy értékek, tudunk válogatni. Szeretnénk azonban bővíteni, színesíteni a palettát, főként a 2007 előtti években készült fotókkal, ill. természetesen az azt követőkkel is.

Ha részt vettetek a 25 év folyamán a diákcserében, és készítettetek fotókat – nagyon sokan voltatok részesei a programnak - kérjük, válasszatok néhány képet és osszátok meg velünk / küldjétek el nekünk – ha megoldható, digitális formában, az év megjelölésével.

Ezen felül természetesen nagyon örülünk pár mondatos visszaemlékezéseknek, rövid élménybeszámolóknak is - akár egy-egy fotóhoz kapcsolódóan, akár fotó nélkül.

A képeket, visszaemlékezéseket, megosztott linkeket szeptember végéig várjuk a következő e-mail-címek valamelyikén:

kontoszsu(at)gmail.com
Köntös Zsuzsanna Tanárnő – aki 24 éven át a csereprogram főszervezője volt, most pedig tapasztalataival, tanácsaival, valamint a fotókiállítás egyik rendezőjeként segíti a két idei szervező kolléga, Meskó Krisztina Tanárnő, ill. Csimár Csaba Tanár Úr munkáját:

aniko.dibusz1(at)gmail.com
Dibusz Anikó, a fotókiállítás segítő szervezője:

Segítségeteket előre is köszönjük - és nagyon várjuk.

Német munkaközösség