Berzsenyi Dániel Gimnázium


Hírek
Aktuális, hírek

Üres padok konferencia

2018.07.30
Zárórendezvény

Június 7-én a MAZSIKE és a Holokauszt Emlékközpont által megrendezésre került az Üres padok projekt zárórendezvénye. Mivel iskolánk is részt vett a projektben, így mi is előadtunk (Breczku Anna, Rékasi Bálint).

Előadásunk keretében bemutattuk munkánkat, eredményeinket, nehézségeinket a kutatással kapcsolatban.

Bemutattuk interjúnkat, amit Kis Lászlóval, iskolánk volt diákjával, Holokauszt túlélővel készítettünk.

A többi iskolával ellentétben a mi munkánk még nem ért véget, kutatásunk folytatódik. Munkánk során 211 zsidó származású egykori diák nevét gyűjtöttük ki az iskolai évkönyvekből (1939-1946). Eddigi keresésünk alapján Bán Miklós Mátyás, Müller Pál, Molnár István, Nohej Péter Alajos Gábor, Hosszú Pál a Holokauszt áldozatai lettek.

Célunk, hogy befejezzük, amit elkezdtünk. Szeretnénk lehetőleg minden volt berzsenyis diákot felkutatni és emléket állítani nekik. Reméljük minél hamarabb meg tudjuk valósítani a terveinket.

Breczku Anna (12.A)