Budapest XIII. kerületi
Berzsenyi Dániel Gimnázium


Hírek
Aktuális, hírek

BDG160 2018. október 15. hétfő délután

2018.10.11
Információs a Berzsenyis találkozóról és a Jubileumi Ünnepségről

Kedves egykori Tanáraink, Diákjaink!

A Berzsenyi Dániel Gimnázium diákjai és tanárai szeretettel várják Önöket 2018. október 15-én hétfőn a 160 éves jubileum alkalmából szervezett Berzsenyis Találkozóra és Jubileumi Ünnepségre.

Szeretnénk pontosítani a rendezvények részleteit:

16:00 órakor kezdődik a találkozó a Berzsenyi Gimnázium épületében (XIII. ker. Kárpát u. 49 - 53.)

A találkozón a részvétel ingyenes.

Lehetőség van találkozni, beszélgetni az egykori diáktársakkal, tanárokkal. Közben megtekinthetik a gimnázium jelenlegi életéről szóló kiállítást, bemehetnek a tantermekbe. Egyetlen szervezett program van a találkozó ideje alatt: Gitáros diákjaink vezetésével 17.30-tól egy közös éneklés néhány hagyományosan berzsenyis dallal.

Az eddigi találkozók tapasztalatai nyomán nem hirdetünk gyülekező helyeket. Bízunk benne, hogy az ismerősök így is egymásra találnak.

Lehetőség nyílik régi évkönyvek, albumok megvásárlására.

18:30-kor mindannyian átvonulunk az 5 perc sétatávolságra lévő RaM Colosseum-ba (XIII. ker. Kárpát u.23.). Az iskola épületét bezárjuk.

A RaM színháztermében 19:00 órakor kezdődik a Jubileumi műsor. A műsorra a belépő ára 2000 Ft.

A műsorral párhuzamosan az épület aulájában, éttermében lehetőség van további beszélgetésekre, ehhez nem szükséges belépőjegy.

A RaM épületében 23:00 óráig tartózkodhatunk.

A jegyvásárlásról:

Jegyek vásárolhatók hétköznapokon 10:00 - 20:00 óra között az iskola titkárságán vagy portáján. Kérjük, aki teheti, vásárolja meg előre a belépőt!

Jegyek vásárolhatók ezen kívül a találkozó ideje alatt az iskolában, illetve az előadás előtt a helyszínen.

Az Ünnepségre előre beregisztrált vendégeink számára elkülönítjük a belépőket, így biztosan nem maradnak le az előadásról. Kérjük, hogy amennyiben mégsem tudna eljönni, értesítsen bennünket.

Aki még nem regisztrált, az megteheti ITT.

A jegy árán felül szívesen veszünk támogató hozzájárulást. Segítségét előre is köszönjük!

Várjuk szeretettel!

a Szervezők