Berzsenyi Dániel Gimnázium


Hírek
Aktuális, hírek

Lengyel csere

2019.09.30
Beszámoló

Idén szeptemberben (2019. szeptember 21–29.) került sor a harmadik lengyel cserediák program szczecini fordulójára.

Az idei egyhetes lengyel-magyar kapcsolatok köré felépített eseménysorozatot egy háromnapos berlini kirándulással toldottuk meg. Ez nem csupán egy városnézés volt, hanem dr. Valaczkay Gabriella múzeumpedagógusnak hála, három szemináriumon keresztül jobban megismerhettük a németországi zsidóság helyzetét 1933-1945 közötti időszakban. Megtanultuk, hogy mik a jobboldali populizmus ismertetőjegyei; és azt is részleteztük, hogy 1933-ban egy diktátor hogyan juthatott hatalomra demokratikus keretek között.

Mind a három szemináriumnak egy-egy nevezetes helyszín adott otthont, így például, amíg a jobboldali populizmusról tartott projektünket készítettük elő, addig a Wannsee konferenciának helyszínt adó házban ülhettünk, ahol 1942-ben a náci Németország legrangosabb vezetői először vitatták meg a később több millió zsidó áldozatot követelő végső megoldás-t. Ezen kívül persze volt elegendő időnk a városnézésre: megtekintettük a Reichstagot, a Brandenburgi kaput, a volt Gestapo épületének helyén épült Topograofie des Terrors múzeumot és a berlini fal maradványait is.

Végül hétfőn este busszal érkeztünk meg a szczecini pályaudvarra, ahol a lengyel partnerek és szüleik fogadtak minket. Ez az egy hét pont elég volt arra, hogy a végén fájdalmas legyen az elbúcsúzás, hiszen olyan barátságokra tettünk szert, amiket nem fogunk elfelejteni két hét alatt. Nagyon jó társaságot ismertünk meg, akikkel immáron rengeteg közös emléken osztozunk. Öt nap elegendő volt ahhoz, hogy megismerjük ezt a várost és egy kicsit a miénknek is érezzük. Rengeteg programon vettünk részt, melyek között szerepelt a két nemzet különleges kapcsolatának megismerése, komolyzenei koncert Beethovennel és Bartókkal a városi filharmóniában és egy tengerparti séta is. Ezen kívül megnéztünk egy dokumentumfilmet, amely azokról az áldozatokról szólt, akik részt vettek a lengyel illetve magyar forradalomban az elnyomó kommunista rendszer ellen 1956-ban.

Összegezve: hihetetlen élmény volt ez a cserediák program, hisz nagyon sok jó emlékkel, baráttal és tudással gazdagodtunk ezalatt a nyolc nap alatt. Nagyon várjuk már a következő évet, amikor mi tudjuk majd bemutatni lengyel partnereinknek Budapest szépségeit. Ezen kívül szeretnénk megköszönni a szervezőknek – tanárainknak, Csímár Csabának és Mészáros Mónikának, Vlaczkay Gabriella múzeumpedagógusnak, valamint Małgorzata Kryk és Sonia Pańczuk-Mura lengyel tanárnőknek, hogy lehetővé tették számunkra ezt a kirándulást!

Lukács Máté, 10.a