Berzsenyi Dániel Gimnázium


Hírek
Aktuális, hírek

Szóbeli felvételi a négy- és hat évfolyamos tagozatokra

2020.02.28
Szóbeli vizsga beosztása

Kedves Szülők és Felvételiző Diákok!

Szeretettel várjuk Önöket a Berzsenyi Gimnázium szóbeli vizsgáin, melyet 2020. március 6-án (pénteken) reggel 8 órától, illetve március 9-én és 10-én (hétfői és keddi napon) délelőtt 11 órától tartunk a négy- és hat évfolyamos tagozatokon.

A vizsgázók behívását a következő linken érhetik el, mind a hat-, mind a 4 osztályos tagozatok esetében:

http://www.berzsenyi.hu/bdgfelveteli

A fenti linken minden csak azokra a tagozatokra történő behívást találják meg, amelyre elérték a megfelelő behívási pontszámot.

Felhívjuk a figyelmüket, hogy azoknak a vizsgázóknak, akik több tagozatunkra is jelentkeztek, és eredményes pontszámmal rendelkeznek a behíváshoz, annyi szóbeli vizsgát kell tenniük, ahány tagozatot megjelöltek. Például, ha valaki a humán és a fizika tagozatot jelölte meg, annak két külön szóbelit kell tennie, egyszer a humán tagozatra, egyszer pedig a fizikára.

Ez alól kivételt a nyelvtagozat képez, ahol függetlenül attól, hogy melyik nyelvpárt választották (olasz-angol, német-angol, vagy francia-angol, vagy ezek tetszőleges kombinációja) a jelentkezőknek csak egy nyelvi bizottságnál kell vizsgázniuk.

Minden tagozatunknál törekszünk arra, hogy lehetőleg mindenkit meghallgassunk, azonban azok a tanulók, akik nem írtak központi írásbeli vizsgát, sajnos elestek a szóbelizési lehetőségtől. A nagymértékű túljelentkezés miatt szintén nem vizsgázhatnak azok a tanulók, akik a hozott pontok (50 pont) és az írásbeli pontok (összesen 100 pont) alapján nem értek el

  • a hatosztályos speciális matematika tagozaton legalább 103 pontot
  • a négyosztályos speciális matematika tagozaton legalább 134 pontot
  • a humán tagozaton legalább 113 pontot 
  • a biológia- kémia tagozaton legalább 118 pontot
  • a fizika tagozaton legalább 119 pontot és
  • a nyelv tagozaton legalább 123 pontot.

Az egyes tagozatokra a felsorolt ponthatárok alapján hívnak be felvételizőket.  Amennyiben az egyik tagozaton egy jelölt nem szóbelizhet (pl. nem érte el a ponthatárt), ettől függetlenül más tagozaton lehet, hogy behívásra került.

Néhány fontos kérés a szóbelikkel kapcsolatosan:

  • A szóbeli vizsgára kérjük a felvételiző diákokat, hogy hozzanak magukkal egy közepes méretű (A5) felbélyegzett és megcímzett borítékot, valamint az ellenőrzőjüket.
  • Kérjük, hogy diákok a vizsga előtt legalább 30 perccel korábban jelenjenek meg. 
    A szóbeli beosztásban található időpontok a várható behívás időpontját jelenti, nem pedig a szóbeli vizsga kezdetének időpontját. A sok vizsga miatt esetleges csúszások mindkét irányban előfordulhatnak, ezért javasoljuk a korábbi érkezést. Kérjük megértésüket. Probléma esetén forduljanak az igazgatóság valamelyik tagjához segítségért.  (1. emelet 106. )
  • Kérjük, hogy amennyiben a már elért (hozott vagy írásbeli) pontokkal kapcsolatosan észrevételük van, haladéktalanul jelezzék az iskolának, hogy még a szóbelik és a végleges rangsor (=ideiglenes felvételi jegyzék) megállapítása előtt korrigálhassuk azokat.  A szóbelit követően – azaz a rangsor felállítása után - a még jogos észrevételeket sem áll módunkban elfogadni.

Az eddig megszerzett pontok

Felhívjuk figyelmüket, hogy ezek a táblák változhatnak az esetlegesen beérkezett jogos észrevételek alapján.

hozott pontok (hatosztályos)

hozott pontok (négyosztályos)  

Sikeres szóbeli felvételi vizsgát kívánunk.

a Berzsenyi Gimnázium tantestülete és Igazgatósága