Berzsenyi Dániel Gimnázium


Rólunk írták...
 
Rátz Tanár Úr díjasok
Beszélgetés Urbán János tanár úrral
 
- Az első kérdés adott: hogyan kerültél erre a pályára?
- Igazából a tanárság családi indíttatás. Anyai és apai ágon dédszüleim és nagyszüleim között többen voltak pedagógusok, falusi tanítók. Édesanyám matematikatanár, édesapám ugyan jogász, de a nevelőanyám is tanár volt. Faluhelyen nőttem fel, nehéz körülmények között, közvetlen a második világháború után édesanyám meghalt. A középiskolában éreztem rá a tanulás ízére és a matematikára. Szerencsémre, elsős gimnazista koromban nagyon jó tanárt kaptam, Láng Hugónak hívták, ma is él Székesfehérváron. Ő bíztatott, hogy dolgozzak a Középiskolai Matematikai Lapokban, induljak az Arany Dániel matematikaversenyen. Jól szerepeltem a versenyeken, a KöMaLban megjelent a nevem, s ez nekem, a tizenöt éves gyereknek nagyon komoly sikerélményt jelentett. Tanárom azt mondta: "Urbán Jancsi, téged az Isten is matematikatanárnak teremtett..." Ez valahogy szíven ütött. Családom azt szerette volna, hogy vegyészmérnök legyek, de a tanárság gondolatát ettől a naptól kezdve nem tudtam kiverni a fejemből. Láng Hugó másodiktól sajnos már nem tanított, de akkor már az osztálytársaim számítottak rám a házi feladatok megoldásában, a meg nem értett matektételek, bizonyítások magyarázatában. Nem tudtam és nem is akartam kilépni a szerepemből. Magától értetődően adódott, hogy negyedikes koromban az ELTE matematika-fizika tanári szakára jelentkezzem. Szívesen jelentkeztem volna matematika-magyarra is, de akkor ilyen választási lehetőség nem volt. Harmadéves koromtól demonstrátor lettem, majd végzés után bent maradtam az egyetemen tanítani.
 
- Hogy kerültél az egyetemről a középiskolába?
- Már három éve az egyetemen dolgoztam, amikor az egyik kollégám felhívott, hogy a Fazekasban egy tanár megbetegedett, helyettesíteni kellene. Elvállaltam és így kerültem félállásban a Fazekasba. Három évig tanítottam egy negyvennégy fős osztályt. Ekkor ismerkedtem meg igazán a középiskolás korosztállyal. Máig is sok barátom van az akkor végzett osztályból. Jó tanár voltam-e vagy sem, azt nem tudom, mindenesetre közülük több mint tízen matematikus szakra jelentkeztek, majd a számítástechnikánál vagy az elméleti matematikánál kötöttek ki.
 
- Ettől kezdve folyamatosan tanítottál a középiskolában?
- Nem. Ez a szép korszak három év múltán megszakadt. Az egyetemről átmentem az Országos Pedagógiai Intézetbe és ott dolgoztam mindaddig, amíg a Berzsenyi Gimnáziumból meg nem kerestek. Órákat kellene tartanom az egyik speciális, matematika tagozatos osztályban. Elvállalnám-e? Ez húsz évvel ezelőtt történt. Kezdetben óraadóként, később félállásban tanítottam a Berzsenyiben, végül a rendszerváltozás után teljes állásban idejöttem. Egy darabig még félállásban az Országos Pedagógiai Intézet utódjánál, az Országos Közoktatási Intézetnél is dolgoztam, de egyre inkább úgy éreztem, hogy a gyakorlati pedagógiában, a középiskolás diákok között találtam meg a helyemet.
 
- Nem volt presztízsveszteség otthagyni az egyetemet, a tudományos intézeteket?
- A gimnáziumot könnyen össze tudom hasonlítani az egyetemmel. Én főként tanárszakosokat tanítottam, s ők, sajnos - tisztelet a kivételnek -, nem igazán mélyen érdeklődtek a matematika iránt. Sokan jobb híján, a könnyebben megszerezhető diploma reményében mennek oda. Az én gimnazistáim viszont - itt, a matematika tagozaton - még olyan őszinte rácsodálkozással tudnak a matematikával foglalkozni, amelyhez hasonlót az egyetemen sohasem tapasztaltam. Ez különösen a 12-16 éves korosztályra érvényes.
 
- Könnyű neked, csupa érdeklődő gyerek! - mondhatnánk. Ugyanakkor biztos vannak olyan apró fortélyok, trükkök, amelyekkel fel lehet kelteni a diákok kíváncsiságát.
- Rendkívül fontosnak tartom, hogy az órán minden diák jól érezze magát, tehát ne szorongó félelemmel vegyen részt a foglalkozásokon, mert a félelem lebénít. Szeretném, ha minden tanítványom úgy gondolna vissza a matematikaóráimra, hogy ott valami jó történt, a tehetségesek ugyanúgy, mint a kevésbé sikeresek. Ebből az elvből kiindulva megengedek magamnak olyan dolgokat, amelyeket sok kollégám nem tart helyesnek. Például én a kilencedik osztálytól kezdve mindig úgy íratok dolgozatot, hogy bár munka közben a gyerekek egymás közt nem beszélhetnek, de bármilyen segédeszközt használhatnak. Saját füzetüket, könyvüket, bármit.
 
- Így aztán lehetetlen puskázni!
- Nem a lexikális tudás a lényeg, hanem az, hogy a diák mozgósítani tudja a rendelkezésre álló eszközöket az adott probléma megoldása érdekében. Az a meggyőződésem, s az eredmények is ezt igazolják, hogy így is megtanulják a gyerekek mindazt, ami feltétlenül szükséges. Ha valódi megértés és az önálló alkalmazás gyakorlata nélkül bemagoltatunk velük valamit, azt hamar elfelejtik. Még ha a feleletkor vissza is tudnak mondani egy-két formális dolgot, valójában ilyenkor csak magunkat áltatjuk azzal, hogy tanítottunk valamit. Fontos, hogy tanítványaink biztonsággal tudjanak támaszkodni saját jegyzeteikre, hogy megtanulják értelmesen leírni a hallottakat.
 
- Mit tartasz még alapvetően fontosnak a tanári munkában?
- Nagyon vigyázok arra, hogy soha ne szégyenítsek meg senkit. Aki nem készült, azt természetesen megszidom, de soha nem szégyenítem meg. A tanítványaimat partnerként próbálom kezelni.
 
- Mi a véleményed a tananyagról?
- Nekem itt, a tagozaton bizonyos mértékig szabad kezem van. A kötelező anyagot viszonylag hamar elvégezzük, amit ezen kívül tanítok, az a saját ízlésemet, elképzeléseimet tükrözi. Próbálok valóban érdekes, frappáns fejezeteket összeválogatni úgy, hogy elsősorban ne a technikai részét mutassam be a matematikának, hanem a diákok gondolkodását fejlesszem. Szeretem az olyan feladatokat, amelyek nem hosszú levezetésekre épülnek, hanem viszonylag egyszerű gondolatok egymásutánjával oldhatók meg, ahol persze ezek a gondolatok kreatív ötleteket is kívánnak.
 
- És mi lesz a matematika tagozatos gyerekekből?
- Ezelőtt húsz-huszonöt évvel a speciális matematika tagozatra járók közül az számított igazán jónak, aki a matematikusi életpályát választotta magának. Ma már ez nincs így. Az itt végzők zömükben közgazdásznak, esetleg jogásznak jelentkeznek. A népszerű pályák közül az informatikus áll még viszonylag közel a matematikához. De akik például sikeres közgazdászok lettek, - beszámolóik szerint - érzik, hogy gondolkodásukat fegyelmezettebbé tette a matematika, jobban tudnak koncentrálni, árnyaltabban elemeznek, indokoltabban döntenek, kapjanak bármilyen feladatot. A matematikus pálya nehéz, sok lemondással jár, és nagyon kevesen lesznek sikeres matematikusok. Középszerű matematikusnak lenni pedig nem érdemes. Sokkal több kitörési lehetőség kínálkozik a közgazdász pályán, informatikusként pedig könnyebben juthat sikerélményhez. Egy rendszergazda rengeteg önállóságra tehet szert akár egy kisebb vállalatnál is, ő tervezi meg és ő biztosítja a számítógépes rendszer működését, s akár fejlesztő pozíciókba is juthat. Az itt elérhető fizetések is csábítóak. Akik informatikával foglalkoznak, már rég tudják, hogy a matematikát nagyon komolyan kell venni, hiszen a számítástechnikában remekül lehet használni a matematikai tudást és gondolkodásmódot.
 
- Említetted, hogy a középiskolában az irodalom is közel állt hozzád. Milyen területekkel rokon a matematika?
- A zene nagyon közel esik a matematikához. Közismert, hogy a matematikusok többsége szereti a zenét, sokan aktívan is zenélnek, persze amatőr módon. De számos irodalommal foglalkozó matematikust is ismerünk, és vannak, akik matematikai tanulmányok után írók lettek. Említhetném akár Esterházy Pétert vagy épp az idei Kossuth-díjasok közül Marsall Lászlót. Egy "magyaros" kolléganom mondta egyszer, hogy igazán sikerrel magyart tanítani nem a humán, hanem a matematika tagozatos osztályokban tud. A tehetséges gyerekekből általában is sok mindent "ki lehet préselni". Föl lehet kelteni az érdeklődésüket a magyar, történelem, fizika, biológia, földrajz, szinte bármilyen más tárgy iránt is. Ez aztán némi feszültséget szül a matematika tagozatos osztályokban. Időnként komoly konfliktust okoz, hogy ugyanazokat a tehetséges gyerekeket akarják versenyeztetni több tárgyból is. Akik jók matematikából, általában értelmes, intelligens emberek, s az élet bármely területén megállják a helyüket.
 
- Mivel foglalkozol szívesen a matematika mellett?
- Gyerekkoromban falun éltem, elég nehéz körülmények között, s megszoktam, hogy kapálok, ások, növényekkel foglalkozom. Amikor a városba kerültem, elszakadtam mindezektől. Az utóbbi húsz évben némiképp visszataláltam gyerekkori életemhez. Van egy telkünk, és én ott nagy örömmel foglalkozom növényekkel, gyümölcsfákkal, kertápolással, ilyenkor teljesen el tudok feledkezni minden gondomról. A másik szenvedélyem a főzés. Két lányom van és mindketten nagyon szeretik a főztömet. Furcsa szokásomat feleségem elég nehezen fogadta el, de mára már beletörődött abba, hogy hétvégén néha kiveszem a kezéből a fakanalat és a serpenyőt. Ezzel felszabadul némi ideje, és többet tud foglalkozni az unokákkal, meg a könyveim, cikkeim gépelésével. Ő az első lektorom is. A legkedvesebb elfoglaltságom pedig az, hogy kétunokás nagyapa vagyok. Szeretek velük kirándulni, játszani, különösen nyáron, amikor két hétig ránk vannak bízva.
 
Horányi Gábor

Élet és Tudomány, Diákoldal melléklet,
2002. Június 27
Cikk a ratztanarurdij.hu-n.